Útravaló - Augusztus 20.

Mt 7, 24-29 
Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.(...)   

"Nyelvünkben a „ház” és a „haza” szó ugyanabból a tőből származik. Napjaink identitászavarral küszködő magyarjainak és talajt vesztett keresztényeinek ezért is közvetít igen-igen aktuális üzenetet Szent István ünnepén a mai Evangélium.

Fogalmazzunk katolikus módra, azaz egyetemesen, senkit sem kirekesztve! Számunkra az a gesztus, amellyel Szent István király halála előtt a koronát, újonnan létrejött királyságát felajánlotta az Istenszülő Szűznek, azt fejezi ki, hogy családnak tekintette népét, amelynek anyára van szüksége, s ezért azt a Szűzanya pártfogására bízta. Ezzel a szó legmélyebb értelmében volt reálpolitikus (építve a magyarságnak a római rítusú kereszténységre térését megelőző Mária-kultuszára is). Protestáns testvéreink számára Szent István tette a mai Evangélium fényében azt üzeni, hogy első királyunk maradandó közösséget akart létrehozni, és mint mélyen hívő ember, felelős vezető nem politikai tényezőkben, földi szövetségeseiben bízott elsősorban, hanem mert Istenre építeni, s élete végén bizalommal az isteni gondviselésre hagyatkozni. Az ország felajánlásának gesztusa nem keresztény, de egy Istenben hívő testvéreink számára is jelentéssel bír: nekik azt mondhatjuk, hogy ezzel a cselekedettel az ország első embere kinyilvánította az égi hatalomnak való alárendeltségét, s az egy Isten gondjára bízta országát és népét. Nem hívő, de kereső, az igazságra nyitott magyar testvéreinknek pedig elmondhatjuk, hogy első királyunk volt olyan intelligens, hogy az ember végtelen felé nyújtózó igazságkeresésére építette országát.

Csak megrögzött ateista, gyakorlati materializmusba süllyedt magyar testvéreinknek nem tudunk mit mondani (egyébként a hazáról, hazaszeretetről sem nagyon); őértük hát még buzgóbban kell imádkoznunk, és saját maguk elől is eltagadott reménytelenségükre gyógyírül felajánlanunk azt a reménységet, amely kisarjad ünneplő szívünkből."
 

Forrás: Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Európa hátramenetben

”Manapság Európa hátramenetben van. Olyan álláspontot képvisel a kereszténységgel, a keresztény erkölcsökkel szemben, amelyet csak negatívnak mondhatunk. (...) 

Európát ma ultraliberális erkölcs jellemzi. (...) Az ultraliberális erkölcs Jézus Krisztust és a tízparancsolat Istenét nem fogadja el. Ennek következménye, hogy ami természetellenes, azt tartják természetesnek, és végeredményben feje tetejére áll az egész értékrend.”   
 

Márfi Gyula veszprémi érsek
Forrás: Magyar Nemzet

A litvániai kereszténység hatszáz éves

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a CCEE elnöke Ferenc pápa különleges küldötteként utazott Litvániába, az ország keresztény hitre térésének hatszázadik évfordulójára rendezett ünnepségekre. 

Augusztus 2-án, pénteken Telsiai városának polgármesteri hivatalában köszöntötte az évforduló alkalmából rendezett konferencia résztvevőit. Köszöntő beszédében hangot adott személyes meghatottságának is, mint egy olyan nép tagja, amely szintén a keresztény hitre térés által találta meg helyét az európai népek családjában. A litván és a magyar nép története Litvánia megtérésének első pillanatában is találkozott egymással, amikor Jagelló litván nagyfejedelem feleségül vette Nagy Lajos magyar király leányát, és belépett a Katolikus Egyházba. Azokban az évszázadokban Szent István magyar király és litván nép vezetői ugyanazzal a kérdéssel szembesültek: belépni az Egyházba, őszintén elfogadni a keresztény hitet, ugyanakkor megőrizni identitásukat, biztosítani népük kultúrájának továbbélését.

„A keresztény és emberi értékek, mint az élet, a szabadság, az emberi személy méltósága, a család, a szolidaritás és a testvériség, a hit világosságában olyan értékek, amelyekre szükség van földrészünk és az egész emberiség élete és fejlődése szempontjából. Krisztus valóban az ember Megváltója, Redemptor hominis, aki megvált, megszabadít, megőriz minket” – hangsúlyozta.

Figyelmeztetett arra, hogy a népek sokfélesége értékes kincs, amelyet tisztelnünk kell. Isten számon tartja a közösségeket, a népeket is. Ahogyan a biodiverzitás csökkenése sebezhetőbbé teszi a természetet, úgy a népek összemosása, intellektuális örökségüktől, kulturális gazdagságuktól való megfosztásuk is elszegényít. A sokféleség erőssé tesz minket – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros Telsiai városában. Európára különösen jellemző a népek, kultúrák sokfélesége: a testvéri kiengesztelődés tudja megteremteni egységüket. Ugyanakkor a népeknek büszkéknek kell lenniük különbözőségeikben rejlő gazdagságukra is.

Keresztény örökségünk ma is élő, aktuális; segítségünkre van korunk kihívásaival szemben – zárta gondolatait Erdő Péter.

Forrás: Magyar Kurír

Raymond de Souza Pécsen

2013. május 1-én Pécsett, a Csontváry Múzeum különtermében Raymond de Souza előadást tartott „A relativizmus zsarnoksága és a rossz törvényekkel szembeni keresztény ellenállás” címmel.

Az előadó – aki „hit- és életvédőként” ismert – sok, számunkra is értékes kijelentést tett, melyek közül néhányat szeretnénk megosztani olvasóinkkal.

Az Egyesült Államokban és ahol hasonló kultúrális befolyások uralkodnak (így hazánkban is) a relativizmus diktatúrája uralkodik, amely minden elvet és értéket viszonylagossá tesz és amely romboló tendenciákat támogat:

Az abortusz kérdésében az Amerikai Egyesült Államok kormánya és a Katolikus Egyház kultúrharcot vív. (Megjegyzendő, hogy ott a Katolikus Egyház a legnagyobb erő a kereszténységen belül társadalmilag is, hiszen a rengeteg kis protestáns közösség nem képes komoly erőt képviselni az egység hiánya miatt.) Azonban a katolikusok sem mutatnak mindig egységet és nem elég felkészültek a liberálisok érveivel szemben:

Így szól a liberális:

– Te nem támogatod az abortuszt? Rendben, akkor te ne alkalmazd, nem kényszerítem rád a véleményemet... Én azonban támogatom. Milyen alapon akarod rám kényszeríteni a te nézetedet?

Erre sokan visszavonulót fújnak, nehogy „intoleránsnak” bélyegezzék őket, hiszen nem tudnak erre mit mondani. Pedig a válasz, amit Souza ad, kézenfekvő. Helyettesítsük be az abortusz szó helyére a lopást:

– Te elítéled a lopást? Szíved joga... Én nem kényszerítelek lopásra, te se vedd zokon ha kirabollak.”

Vagy helyettesítsük be a gyilkosságot:

– Bűnnek tekinted a gyilkosságot? Én tisztelem a véleményedet; hát ne gyilkolj. De akkor te milyen alapon várod el tőlem, hogy ne öljek?

Látható, hogy máris megmutatkozik érvelésük téves és hazug volta.

A halál civilizációjával szemben katolikus keresztény társadalmi rendre van szükségünk. Az arab világ már szemet is vetett Európa földjére – figyelmeztet Souza –, amelyet nem háború és fegyverek révén, hanem gyermekeik révén hódítanak meg. Miközben népességünk fogy, milliónyi csecsemő életét veszik el, cinkos hallgatásunk mellett! Az Előadó kijelentette: a harmadik világháborút éljük. Ezt a háborút a családok és a kormányok vívják egymással.

Figyelmet érdemel a homoszexualitás térnyerése is... Alapesetben egy pszichés elferdülésről van szó, amely sikeresen kezelhető. Ha egyes esetekben ez nem lehetséges a defektus súlyossága miatt, és például egy férfi egyszerűen nem vonzódik a nőkhöz, nem dől össze a világ: az önmegtartóztatás útjára kell lépnie. Raymond de Souza egy szemüveghez hasonlította a megoldást. Egy mondhatni olyan „természetes” betegségről van szó, mint a rövidlátás. A homoszexuálisoknak is csak a megfelelő szemüveget kell hordaniuk.

Korunkban a felsorolt problémákon kívül, még számos kérdést kell megválaszolnia az Egyháznak, ami csak akkor lehetséges, ha változtatunk szemléletünkön és nem válogatunk az Egyház tanításában. Előadónk ezt nevezi „kávéházi szemléletnek”. Sokat kesergünk Egyházunk cudar helyzetén, pedig az újjászületésnek, a társadalom rekrisztianizációjának bennünk kell elkezdődnie: le kell számolnunk ezzel a válogató szemlélettel! Hithűség kell. Tanulmányoznunk kell a Szentírást, a Katolikus Egyház Katekizmusát, és – ami Souza szerint a legégetőbb igény – többet kell imádkoznunk, gyakrabban kell szentségekhez járulnunk, komolyabban kell vennünk a szent liturgiát. Ha ezt a belső tettet végrehajtjuk és változtatunk szemléletmódunkon, a keresztény társadalmi rend szinte magától fel fog épülni.

Erre bíztatott minket, magyarokat, külön kiemelve kitüntetett helyzetünket, mivel az első és az ezideig utolsó királyunk is szent volt. Várta is a pillanatot, amikor megpillanthatja a Szent Koronát, hogy imádkozzon előtte fiáért, akit királyunk tiszteletére István névre keresztelt. Sok nemzet szent királyainak példájával támasztotta még alá, hogy helyesebb, ha nem korrupt politikusok, hanem szent királyok kormányozzák az országokat. Ez a számunkra szimpatikus gondolat nem véletlenül jött az Előadó szájára, mint kiderült számomra, Plinio Correa de Oliveira követőjének, vagy – ahogy az előadás után fogalmazott személyesen – quasi szellemi gyermekének gondolatait hallhattuk.

Olvasóink a továbbiakban itt tájékozódhatnak: http://www.raymonddesouza.com/

A beszámolót írta:

Czopf Áron

Sacra Liturgia - Alter Christus

A katolikus pap – alter Christus†

 Az áldozópap felszentelt szolga, aki Krisztus személyében (in persona Christi) mutatja be a szentmiseáldozatot. A szentelésben kapott megjelöltség a Pap-Krisztushoz tesz hasonlóvá (signum configurativum), szent hatalommal képesít az Egyetlen Főpap személyében való cselekvésre (signum potestativum).
 A mi Urunk Jézus Krisztus egyetlen papsága a szolgálati papság által válik jelenvalóvá, akárcsak Krisztus – dicsőítő, engesztelő, könyörgő, hálaadó, s a bűnök bocsánatára rendelt – megváltó áldozata egyszer és mindenkorra megtörtént, egyetlen volta az Egyház eucharisztikus áldozatában jelenvalóvá válik.

Boldog II. János Pál pápa Dominicae coenae apostoli levelében (1980. február 24.) világosan kifejti ezt az igazságot: „az „in persona Christi” kifejezés sokkal többet jelent, mint a Krisztus „nevében” vagy a Krisztust „helyettesítve”. Krisztus személyében, vagyis a sajátos, szentségi azonosulásban az Örök Főpappal, Aki szerzője és elsődleges alanya az Ő saját Áldozatának, amelyben, igazság szerint, senki sem helyettesítheti Őt.” Az ordo szentsége által a pap Krisztushoz lesz hasonlóvá oly módon, hogy Krisztusnak, a Főnek személyében képes cselekedni szent hatalommal, hogy fölajánlja az áldozatot és megbocsássa a bűnöket. Azok a megkeresztelt férfiak tehát, akik megkapták a szolgálati papság ajándékát, szentségileg új és sajátos küldetést kaptak: jelenítsék meg Isten népe körében magának Krisztusnak, mint az Egyház fejének és legfőbb pásztorának hármas – prófétai, kultikus és királyi – hivatalát.

A felszentelt pap Krisztus helyettese, követe közöttünk. Az újszövetségi preszbüterosz / presbyter kifejezés nemcsak kultikus tevékenységre utal, hanem magában foglalja az igehirdetői és a pásztori tevékenységet is.

A testté lett Ige isteni személye és mindazok az emberek, akiket testvérekként magához ölelt, s akikhez a belőle áramló természetfölötti hatás eljutott, egy testet alkotnak, amelynek Krisztus a feje. Az Úr Krisztus személyében cselekvő papra tehát nemcsak az Úr Jézus Krisztus valóságos teste van reá bízva, hanem sajátságos hatalmat kapott a titokzatos test, az Egyház vezetői szolgálatára is.

Fülep Dániel    

†Készült a Tengernek Csillaga 2012. május-júniusi számába.

„Áldjon meg az Isten és Szent Patrik!”

A katolikus naptárban március 17-e Szent Patrik hitvalló ünnepe. Ezen a napon az ír nemzet fiai és lányai, bármely részén is tartózkodik a világnak, rekettyelevelet tűz gomblyukába és/vagy kalapjára és így köszöntik egymást: Áldjon meg az Isten és Szent Patrik! Szentünk a IV. században született a skóciai Kilpatrickban. 16 éves korában kalandozó pogány írek magukkal hurcolták hazájukba, ahol rabszolgaként nyájat kellett őriznie. Egy különös álom szabadította meg rabságából, amely azt súgta neki, hogy a legközelebbi kikötőben horgonyzó hajó hazaszállítja. S az álma nem hazudott: viszontagságos úton ugyan, de végül is hazaértek. Egy későbbi álmában viszont szózatot hallott az ír partok felől: „Jöjj, szent ifjú, jöjj hozzánk, légy újra köztünk!” Patrik felismerte ebben a krisztusi hívást és megérlelte benne az elhatározást, hogy hithirdető lesz és visszatér Írországba. Nagy buzgalommal látott neki tanulmányainak melyeket Franciaország legnevesebb intézményeiben hallgatott (köztük a dél-franciaországi Lerinumban). Mesterei között volt az a Szent Germán (auxerre-i püspök), akit maga is elkísért angliai útjára, ahol a pelagianizmus (az eredeti bűn, a megváltás és a kegyelem tagadói) ellen együtt küzdöttek. A sok tapasztalatra és nagy tudományra szert tett Patrik, mikor értesült róla, hogy Szent Palladiusz, ír misszionárius meghalt, miután felvette a püspöki rendet, az akkori pápa, Szent Celesztin megbízásából az írekhez sietett. A következő 30 esztendő a magvetés és a százszoros termés verítékes és sikeres munkája volt: Ő volt az, aki megszervezte az ír egyházat, megalapította az armagi érsekséget, s az ország első püspökeit is ő szentelte fel. Egyik kezével építette az Isten országát, a másikkal pedig rombolta a pogány világot. Az ír szigetre való újbóli megérkezésekor a környék földesura tengeri rablónak nézte és fegyveres csapatával elfogatta, de néhány óra beszélgetés után a jövevény a földesúr szíves vendége, az úr pedig rövidesen Krisztus híve lett. Volt, hogy egy fejedelemválasztás alkalmával nem csak az új királyt és testvérét, de velük együtt 12 ezer embert is megnyert a kereszténységnek. Ez az állandóan elfoglalt apostol az imaéletnek az egyik legkiválóbb szentje. Nappal elmondta a 150 zsoltárt 200 imádsággal, s az éjjelének kétharmad részét is imádságban töltötte. Önfeláldozására jellemző, hogy bármennyire is szólította szerettei, családja és szülőhazája, új hazáját nem hagyta már el, nehogy távollétében nyája lelkiekben hiányt szenvedjen. Legnagyobb valószínűség szerint 461-ben halt meg Glanmorganshireban. Működésének hatása Írországon túl is érezhető volt, de természetesen az ír népre volt és van a legnagyobb hatással mind a mai napig. Patrik az üdvözítő igéjének hirdetésével a bálványimádás szigetét a „szentek szigeté”-vé változtatta.

Felhasznált irodalom: Szentek élete az év minden napjára. I. kötet. Szerk.: Schütz Antal.

Budapest, 1932.

  

Christifidelis

Szakralitás és spiritualitás a római rítus hagyományos formájában - előadás

A belépés ingyenes.

A harcos Egyház eszménye

Mi a szerves társadalom?

Mi a szerves társadalom?

Írta: Plinio Corrêa de Oliveira.

Louis Billot bíbornok, a Szent X. Piusz pápasága alatti legnagyobb teológus De Ecclesia (Az Egyházról) c. könyvében egy fejezetet szentelt a szerves társadalom kérdésének. Helyesen állapította meg, hogy az emberi test nem csupán egy sejthalmaz, hanem összhangban működő szervek együttese. Ebből következően az emberi test nem csupán egyedi sejtekből, hanem olyan sejtekből áll, melyek szerveket alkotnak.

Ennek következtében képtelenség azt mondani, hogy az emberi társadalom csupán magánszemélyek társulása. A társadalom elsődlegesen és lényegileg családokból áll. Ezeket természetesen emberi személyek alkotják. A társadalom elsődleges egysége a család. A család a társadalom elsődleges alkotóeleme. Az emberi társadalmakban – megelőzve minden mást – családokban élő emberi személyekkel találkozunk.

Az egészséges társadalmat alkotó külső testrészek és belső szervek

A társadalom szervezete, akárcsak az emberi test, diverzifikált. Van egy feje, mely gondolkodik és parancsol mint az Egyház, az egyetemek és a politikai alakulatok; vannak karjai, amik annak fenntartásához és jólétéhez szükségesek mint a vidéki gazdaságok és a városi céhek; vannak lábai, hogy mozogjon mint a lovas és ökrös fogatosok régen, vagy napjaink közlekedési vállalatai. Vannak intézményei, melyek a betegekkel foglalkoznak és az emberek védelméért felelősek úgy mint kórházak, tűzoltóságok, rendőrség és honvédség; vannak iskolái és művészeti intézményei, hogy neveljék az embereket és emeljék az általános műveltségi nívót.

Egy egészségesen szerves katolikus társadalomban a régiók életmódja kifejeződik a különböző szokásokban és öltözködésben. Fent: tiroli rezesbanda Bécsben menetel. Lent: magyar táncosok tipikus viseletükben.

Ezeket a külső intézményeket általánosan közbülső társadalmaknak nevezik. Az emberi testrészekhez hasonlóan elsődlegesen a társadalom külső élete felé fordulnak, fontos szerepet játszván benne. Minél egészségesebbek, erősebbek és függetlenebbek ezek a részek, annál kevésbé tolakszik helyükre egy szervetlen központi államapparátus.

A társadalom külső igényeit biztosító ezen intézményes testrészek a társadalmi szervezet belső szerveinek egészségére támaszkodnak. A belső szervek, melyek e testrészeknek életet biztosítanak a család, a régió és a nemzet.

A nemzet alatt azonos szellemiségű, lelkületű, népiségű, nyelvű, szokású és vallású régiók harmonikus együttesét értjük. A régió olyan társadalmi, műveltségi és földrajzi egység melyet az azonos szokások, történelem és népiségi háttér fog össze, és egy vezetés befolyása alatt áll. Normális esetben egy meghatározott család erős tagjának befolyási övezete alkot egy régiót. Ez megerősíti azt, hogy a család a társadalom alapsejtje.

A szerves társadalom a természettörvény egyenes következménye

A szerves társadalom természetadta társadalmi szervezet, mely a természettörvényt követi.

A társadalmi berendezkedésről szóló vitában sokan egy pontos tervet készítenek arról, milyennek kéne lennie egy ideális, jövőben megvalósítandó emberi társadalomnak. A kérdés katolikus szemlélete ettől merőben más.

Tanulmányozhatjuk azt, hogyan éltek azok, akik a múltban követték a természettörvényt (többek között az egyiptomiak, hellének, rómaiak, japánok) vagy a Katolikus Egyház tételes törvényei által ihletődtek mint a németek, franciák, britek, spanyolok, olaszok és mások. Életmódjukat elemezve megkülönböztethetjük a tértől és időtől független, mindnyájukat mozgató közös alapelveiket az őket sajátosan meghatározó történelmi körülményeiktől.

Fent: lengyel fiatalok hagyományos öltözékükben. Lent: fiatal andalúziai menyecske lovon.

Ha felvázoljuk a bennük közös természetadta alapelveiket – odafigyelve azokra az egyedi adományokra, amik megerősítették őket –, megkapjuk azokat az előfeltételeket, amik elősegíthetik egy új szerves társadalom megszületését, ha alkalmazzuk a kapott alapelveket napjaink körülményeihez. A gyümölcsöző munkákhoz szükséges sajátos kegyelmek segedelme utat nyit egy katolikus társadalom megalkotására.

Ez az Istentől ihletett munka alapvetően különbözik egy tervezőbizottságtól. Egy terv esetén egy külső valóságot tételezünk, amit mintaszerűen követni kell. Pár ember elméleti következtetéseket tesz, rendszerezi őket, majd megpróbálja ráerőltetni az egész társadalomra. A szocialisták, kommunisták, nácik és mások mind mesterséges tervezők voltak.

A jövő szerves társadalmának elvei mint földbe vetett jó magok fognak kikelni az isteni gondviseléstől ösztönözve. Figyelnünk kell arra, hogy ahol fogadókészség van, ott segítsük, amennyire erőnkből telik az embereket, megerősítvén a jó tendenciákat, segíteni őket, hogy a korunkat jellemző megannyi visszaélést és hibát ne kövessék el, és kerüljék el a múlt tévedéseit és buktatóit.

Ez a néhány észrevétel segíthet minket a szerves társadalom tanulmányozására.

Forrás: http://www.traditioninaction.org/OrganicSociety/A_002_OrganicSociety_PCO.htm

A HOLD ÉS UDVARA

A HOLD ÉS UDVARA

Miért kell egy katolikusnak a társadalomra is, nem csupán a vallásra gondot viselnie?

Írta: Plinio Corrêa de Oliveira

Az időleges társadalom szentségének és fényének elfogadása alapvető, hacsak nem akarjuk az istenszeretet erényét elvetni. Istent nem csupán a legmagasabb mennyekben lévő elvont lényként kell szeretnünk, hanem az őt itt a földön tükröző képmásokon keresztül is.

Isten megalapította a Katolikus Egyházat mint olyan eszközt az egyén számára, melynek intézménye, kormányzata és hierarchikus szerkezete segedelmével megismerhetjük és viszontszerethetjük Őt. Közelebbről a történetében megnyilvánuló életszentségnek, liturgiája fenségességének, tanítása tisztaságának megismerése és természetesen a megszentelő kegyelem által, melynek ő a szükséges csatornája.

Azonban Isten az embert közösségi lénynek is teremtette, hogy építsen egy rá következetesen reflektáló polgári berendezkedéssel bíró időleges társadalmat. Az ember arra is hivatott, hogy az időleges rendet a katolikus elveknek megfelelően rendezze, hogy az emberi élet minden aspektusát Isten megdicsőítse. Ez nem csupán esetleges lehetőség az emberek számára, hanem szükségszerűség, méghozzá parancsoló szükségszerűség.

Istent az élet minden aspektusában meg kell dicsőíteni.

Giusto dei Menabuoi, 14. század, Padua

Isten időleges és vallási szempontból történő megdicsőítése úgy viszonyul egymáshoz, mint két szem, melyet Isten adott nekünk, hogy lássunk. Az egyikkel a látóhatár mélységét, a másikkal szélességét pásztázhatjuk. A két szem adatainak összehangolása teljes képet ad nekünk a szemeink előtt megjelenő tárgyi valóságról. Hasonlóan kell a társadalom időleges és vallási látószögeit összehangolni lelkünkben, hogy teljes képünk legyen az egységes teremtett valóságról, helyesen szeressük azt, és így megadjuk az Istennek kijáró tiszteletadást.

Az Isten által alapított rend együttesében van egy közös szemlélet, egy átfogó látásmód, ami tulajdonképpen a teremtés egészben való látását jelenti. A szentség szélesebb értelemben vett felfogása a katolikus tanításhoz igazított világ egységes szemléletében gyökerezik. Ez a szentség szélesebb körű mint egy egyedi személy, család vagy kegyes papnevelde szentsége. Az Isten által teremtett egybefüggő rendet figyelembe véve kötelességünk az Ő legtökéletesebb képmásává válni lehetőségeinkhez képest.

Ez az együttes Isten szépségét oly módon tükrözi, amennyire emberi lehetőségeimhez képest a lehető legtökéletesebben válaszolok Istennek. Ez a legmagasabb fokú szentség, melyre az ember meghívott, hogy ismerje, szeresse és kövesse.

Meggyőződésem, hogy senki sem lehet közömbös ezen összhangzat iránt. Kifejezetten vagy bennfoglaltan minden embernek állást kell foglalnia a két nagy rendező valósággal, az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházzal mint természetfeletti társasággal, és a keresztény időleges renddel mint természetes társasággal szemben.

A Katolikus Egyház olyan mint a Hold, és a keresztény társadalmi rend mint annak udvara, mely körbe veszi azt. A legragyogóbb udvara az időleges társadalom. A fényesség a Hold tevékenységeként áll fenn, ahogy a katolikus állam az Egyház tevékenysége által létezik.

Senki sem lehet közömbös e valósággal szemben. A Katolikus Egyház időleges társadalomban való meghatározottságát érintő ténylegesen kifejezett vallásközömbösség az Egyház ellenségei által bedobott közhely. Nem véletlenül ítéltetett el oly szigorúan a vallási közömbösség.

Így senki sem lehet közömbös az Istenre való földi reflexió szempontjából.

Képzeljük csak el, két szomszédos lakásban teljesen különböző életvitelű család lakik. Az egyik egy hiteles katolikus család, melynek otthonát természetfeletti légkör lengi be, melynek tagjai harmóniában élnek. A másik család rossz életvitelű, melynek sok tagja alkoholista, mások drogoznak; a tisztátalan beszéd és paráznaság megszokott; rendszeresek a veszekedések és verekedések. Állíthatja bárki, hogy a két háztartás közötti különbség nem számít Isten dicsőítése szempontjából? Közömbös hogy az egyén az egyikben vagy a másikban él?

Az első háztartásban a család erényességén Isten arca megjelenik; a másik család az Istennel szembenállót fejezi ki. Senki sem lehet közömbös ezzel szemben. Ebben a konkrét helyzetben Isten képmását keresni mindenben azt jelenti, hogy szeretjük a hiteles katolikus család képét és elvetjük a rosszban megjelenő gonoszságát.

Isten igaz szeretete magába foglalja azt, hogy minden jót szeretünk, ami a földön fönnáll, és elvetünk minden rendellenességet és bűnt, amelyek Isten kiválóságát és tökéletességét káromolják.

Ezek azok az előfeltevések, melyekre szükségünk van ahhoz, hogy a szerves társadalom vizsgálatát megkezdjük.

Forrás: http://www.traditioninaction.org/OrganicSociety/A_001_MoonHalo_PCO.htm

XVI. Benedek pápa bejelentette, hogy lemond péteri szolgálatáról

A Szentatya február 11-én, délelőtt 11 órakor, három szentté avatási ügyben összehívott konzisztórium során tette közzé latin nyelven a következő hírt: 

„Kedves Testvérek! 

Nem csak a három szentté avatás miatt hívtalak össze benneteket erre a konzisztóriumra, hanem azért is, hogy közöljem veletek döntésemet, amely nagy jelentőségű az egyház élete számára. Miután ismételten megvizsgáltam lelkiismeretemet Isten előtt, eljutottam arra a bizonyosságra, hogy erőnlétem előrehaladott korom miatt már nem alkalmas arra, hogy megfelelő módon gyakoroljam a péteri szolgálatot.

Nagyon jól tudom, hogy ezt a feladatot, spirituális lényege miatt, nem pusztán tettekkel és szavakkal, hanem szenvedéssel és imával is teljesíteni kell. Azonban a mai világban, amely gyors változásoknak van kitéve és a hitélet szempontjából nagy jelentőségű kérdések rázzák meg, Szent Péter hajójának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez szükség van mind a test, mind a lélek erejére. Ez az erő az utóbbi hónapokban olyan mértékben csökkent bennem, hogy el kell ismernem: képtelen vagyok jól megfelelni a rám bízott szolgálatnak.

Ezért, tudatában e tett súlyosságának, teljes szabadsággal kinyilatkoztatom, hogy lemondok szolgálatomról, mint Róma Püspöke, mint Szent Péter utóda, amelyre 2005. április 19-én a bíborosok révén kaptam megbízatást. 2013. február 28-án este 8 órától a római szék, Szent Péter széke üresnek nyilvánítandó. Az illetékeseknek konklávét kell összehívniuk az új pápa megválasztására.

Kedves Testvérek! Teljes szívemből köszönetet mondok nektek azért a szeretetért és munkáért, amellyel velem együtt hordoztátok szolgálatom súlyát és bocsánatot kérek minden hibámért. Most ajánljuk az Anyaszentegyházat Legfőbb Pásztora, a mi Urunk, Jézus Krisztus gondjaiba. Fohászkodjunk Szent Anyjához, Máriához, hogy anyai jóságával segítse a bíboros atyákat az új pápa megválasztásában. Ami engem illet, a jövőben is teljes szívvel kívánom szolgálni Isten Szent Egyházát imának szentelt életemmel”. 

DECRALATIO

Fratres carissimi

Non solum propter tres canonizationes ad hoc Consistorium vos convocavi, sed etiam ut vobis decisionem magni momenti pro Ecclesiae vitae communicem. Conscientia mea iterum atque iterum coram Deo explorata ad cognitionem certam perveni vires meas ingravescente aetate non iam aptas esse ad munus Petrinum aeque administrandum.


Bene conscius sum hoc munus secundum suam essentiam spiritualem non solum agendo et loquendo exsequi debere, sed non minus patiendo et orando. Attamen in mundo nostri temporis rapidis mutationibus subiecto et quaestionibus magni ponderis pro vita fidei perturbato ad navem Sancti Petri gubernandam et ad annuntiandum Evangelium etiam vigor quidam corporis et animae necessarius est, qui ultimis mensibus in me modo tali minuitur, ut incapacitatem meam ad ministerium mihi commissum bene administrandum agnoscere debeam. Quapropter bene conscius ponderis huius actus plena libertate declaro me ministerio Episcopi Romae, Successoris Sancti Petri, mihi per manus Cardinalium die 19 aprilis MMV commissum renuntiare ita ut a die 28 februarii MMXIII, hora 29, sedes Romae, sedes Sancti Petri vacet et Conclave ad eligendum novum Summum Pontificem ab his quibus competit convocandum esse.


Fratres carissimi, ex toto corde gratias ago vobis pro omni amore et labore, quo mecum pondus ministerii mei portastis et veniam peto pro omnibus defectibus meis. Nunc autem Sanctam Dei Ecclesiam curae Summi eius Pastoris, Domini nostri Iesu Christi confidimus sanctamque eius Matrem Mariam imploramus, ut patribus Cardinalibus in eligendo novo Summo Pontifice materna sua bonitate assistat. Quod ad me attinet etiam in futuro vita orationi dedicata Sanctae Ecclesiae Dei toto ex corde servire velim.


Ex Aedibus Vaticanis, die 10 mensis februarii MMXIII


BENEDICTUS PP XVI

(Vatikáni Rádió - http://hu.radiovaticana.va/Articolo.asp?c=663828)

„Lelkeket, lelkeket adj nekem Uram!”

Római Katolikus Egyházunk e napon ünnepli Xavéri Szent Ferenc hitvallónkat, aki az apostolok ideje óta talán a legtöbbet tett a kereszténység terjesztése érdekében.

 Az ifjú Ferenc, aki a baszk főnemesség egyik legreményteljesebb sarja volt, életének elejétől kezdve jobban kapott a tanulásra, mint a lovagi gyakorlatokra, így szülei megfelelő tanítók fogadásával gondoskodtak róla, hogy már odahaza megszerezze a magasabb tanulmányokhoz a szükséges előismereteket. 1525 őszén Párizsba érkezett, hogy megkezdje bölcseleti és teológiai tanulmányait. Öt évvel később már a bölcselet doktora lett és kevéssel rá a Beauvais-kollégiumban egyetemi tanszéket nyert.

Közben lelki életében nagy változás állott be, melyben Loyolai Szent Ignácnak volt főrésze. Ignác éles szemével rögtön meglátta a nagyratörő ifjú lelke mélyén rejlő természetfölötti kincseket és igyekezett Őt megnyerni. Ez azonban nem ment könnyen, Ferencet ugyanis abban az időben merőben világias célok hevítették, így Ignác közeledését hideg tartózkodással fogadta. Azonban mikor Ignác egy bizalmasabb beszélgetés alkalmával felvetette az evangélium nagy sorsdöntő kérdését: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja…” – egyszerre felderengett neki egész eddigi életének és célkitűzéseinek hiábavalósága, s innentől kezdve teljesen Szent Ignácra bízta lelki vezetését.

1534. augusztus 15-én a montmartre-i Chapelle du Saint Martyre-ban ő is megfogadta, hogy az evangélium terjesztése miatt a Szentföldre megy, és onnét hazatérve minden tudását és erejét a pápa rendelkezésére bocsájtja. Fogadalmának megfelelően két évvel később Lotharingián és Németországon át Velencébe indult. Itt vette fel az egyházi rend szentségét; de első szentmiséjét csak negyvennapi visszavonultság és szigorú vezeklés után merte csak bemutatni. Azonban időközben kiderült, hogy a szentföldi út terve az akkor dúló török-velencei háború miatt kivihetetlen, Bolognába vonult, ahonnan később Rómába ment, ahol másodmagával átvette a San Lorenzo in Damaso-templom lelki vezetését. Itt érte III. János portugál király levele, melyben a király néhány alkalmas hithirdetőnek Indiába való küldését kérte Szent Ignáctól, aki egyből Ferencre gondolt. Miután III. Pál pápától legátusi kinevezést nyert, Sousa de Alfonz indiai alkirály társaságában elindult nevezetes útjára, mellyel örök időkre beírta nevét a katolikus hitterjesztés történetébe. India földjét tizenhárom hónapnyi vergődés után csak 1542. májusában érte el.

Ferenc szinte azonnal munkához is látott: kis csengettyűvel kezében járta Goa utcáit és felszólította a szülőket, hogy engedjék hozzá gyermekeiket hitoktatásra. Fáradhatatlan munkájának köszönhetően a gyermekek száma rohamosan növekedett, s nyomukban a felnőttek is érdeklődni kezdtek a tanító oktatásai iránt. Alig három hónappal megérkezése után azt jelentette Rómába, hogy annyian jönnek hozzá gyónni, hogy tíz ember munkájával sem tudná valamennyit kielégíteni. 1542-ben, néhány nagylelkű jótevő segítségével sikerült megnyitnia a goai Szent Pál-kollégiumot, mely a bennszülöttek nyelvét értő hithirdetőket volt hivatva nevelni.

Goából a félsziget délnyugati csücskén fekvő Halászpartra távozott. Kis megszakításokkal másfél évig időzött a földhöz ragadt halászok között, de munkája nem maradt nyom nélkül: malabári nyelvre fordította a katekizmust, leírta és megtanultatta a fontosabb imádságokat, főleg pedig prédikált és keresztelt. Volt nap, mikor egész falut megkeresztelt. Nem kevésbé bámulatos eredményt ért el a Halászparttal szomszédos Travancor tartományban. Itt történt meg ugyani először, hogy beszédeit olyan emberek is megértették, akiknek nyelve merőben eltért az általa használt parav nyelvjárástól. Rövid idő alatt egész törzseket nyert meg a kereszténységnek, többek között ennek is tudható be, hogy egyetlen hónap alatt körülbelül tízezer embert keresztelt meg.

1545-ben Malakkába, a távolkelet legromlottabb városába indult. Itt is úgy kezdte, mint Goában: csengettyűjével a kezében maga köré gyűjtötte a gyerekeket és hangos szóval felszólított őket: „Imádkozzatok azokért, akik halálos bűben élnek!”. Mikor aztán elég gyermek és felnőtt gyűlt köréje, a meggyőződés ellenállhatatlan erejével szólt Isten irgalmasságáról és a bűn utálatosságáról. Az eredmény itt sem maradt el: rengeteg pogány, sőt zsidó megtért Ferenc hatására. Közben több szigetre és szigetcsoportra is ellátogatott, hirdette az evangéliumot, majd visszatért Malakkába, hogy folytassa megkezdett művét.

Második malakkai időzése alatt hallott Japán felfedezéséről. A hír gyújtó hatása alatt elhatározta, hogy maga viszi meg a messze távolban fekvő országba az evangéliumi örömhírt.

1549 áprilisában Anger Pállal, az első japán kereszténnyel és két szolgájával elindult a „Felkelő nap országába”, hová éppen Nagyboldogasszony napján érkezett meg. Első állomása Kagosima volt, amelynek fejedelme nagy tisztességgel fogadta és teljes szabadságot adott neki az Evangélium hirdetésére. Anger segítségével japánra fordított a katekizmus kivonatát, s mikor már valamennyire törte a nyelvet, kidolgozott és szóról-szóra megtanult egy beszédet és ezzel indult térítő útjára. A kezdeti nehézségek ellenére a város lakói közül mintegy százan megkeresztelkedtek. Az ottani pogány papok, a bonzok izgatására azonban el kellett hagynia Kagosimát. Innen Firandába ment, ahol virágzó hitközségeket alapított. Itt elhatározta, hogy egészen Meákóig előrehatol. Azonban a városban eltöltött ideje alatt fel kellett ismernie, hogy az aratás ideje még messze van. Visszatért tehát Firandába, majd hazaindult Goába.

Mivel az Úr házáért égő szent buzgósága nem hagyta nyugodni, elhatározta, hogy Kínán keresztül kísérli meg megtérítésüket, ugyanis úgy látta, hogy a japánok életmód, műveltség és vallás tekintetében is a kínaiaktól függnek. Sok nehézség leküzdése árán  1552 őszén szerencsésen eljutott a Szancsán-szigetre, az egyetlen helyre, ahol a kínaiaknak szabad volt az idegenekkel érintkeznie. Tervét azonban nem tudta megvalósítani, mert az a kínai ember, akinek a megbeszéltek szerint át kellett volna őt csempésznie a határon, cserbenhagyta, így egészen magára maradt ebben a teljes elhagyatottságban tört rá a halálos betegség. Pap, orvos és betegápoló nélkül tengődött több napon át egy nyomorúságos viskóban, míg a könyörületes Isten december 2-án meg nem váltotta szenvedéseitől.

            Páratlan alázatossága a mintaszerű szerzetes képét varázsolja elénk: szerzeteskorában mindig térden állva írta elöljáróinak szóló leveleit. De még alázatosságánál is nagyobb volt Istenbe vetett bizalma, mely soha, még a legnehezebb körülmények között sem rendült meg. Élt-halt a lelkek üdvösségéért. „Lelkeket, lelkeket adj nekem Uram!”, ez volt állandó imádsága. Hűségét azzal jutalmazta az Úr, hogy csodatevő hatalommal tüntette ki, s a nyelvek adományán kívül megadta neki a betegek gyógyításának kegyelmét is. Sőt, még holta után sem szűnt meg csodákat művelni: mikor holttestét 1553. március 22-én Malakkába vitték, a városszerte dühöngő pestis, mintha csak elvágták volna, egyszerre megszűnt.

Imádkozzunk hát ezen a napon az összes missziók mennyei patrónusához, Xavéri Szent Ferenchez, hogy közbenjárására támasszon az Úr Hozzá hasonló térítőket, akikben a mai időkben legalább annyira hiányt szenvedünk, mint akkoriban a Keresztény Európán kívül!

Gloria Tibi Domine!

Felhasznált irodalom: Szentek élete az év minden napjára. IV. kötet. Szerk.: Schütz Antal. Budapest, 1933.

Christifidelis

"Gyógyítsatok - Legyetek mind gyógyító lelkületűek!"

Szeretettel várunk minden kedves Érdeklődőt újabb előadásunkra!

Mindnyájan egyek vagyunk Krisztusban (Gal 3,28)

Nincs, ami jobban összeköthetné az embereket, csak is Krisztus. Politika, gazdaság, ideológia, egy közös ügy, egy jószándékú szociológiai projekt... mind üres próbálkozások. Ezekben fuldoklik ma a világ, az önmegváltástól remélt boldogság igézetében. Nekünk, keresztényeknek azonban fel kell ismerni, hogy csak Krisztusban van az igazi egység. Ezt ma elsősorban egymásnak kell hirdetnünk, mert az elmúlt időszakok árnyékával borított jelenünkben megkopott, feledésbe merült az igazi egység megvalósítására tett próbálkozás, illetve csak egy felületes szintet üt meg. Nem csoda, hisz a megvalósítás sikertelensége az elméleti szinten felmerült kételyek és megbontott rendszer szomorú perzisztálásán áll. Hasonló egy betört ablaküveghez, melyen a fény nem egyenletesen jön be, hanem a tört felületeken szóródik, s nem jut el az ép felület esetében rendelt helyére, inhomogénná válik a struktúra. Sikertelen elméletek gyártogatására fordítódik az idő, a hitigazságokban való megingással és azok kényelmessé formálásával társulva ahelyett, hogy a már meglévő (igaz kevésbé nyilvánvaló) igazság megvalósítására fordítódna az energia, s közben az ember vergődik, sodródik, létbizonytalanságba süllyed legvégül. Pedig a megoldás nem más, csakis az egység a tökéletességben, az egység Krisztusban.

Őbenne testestül meg minden, ami értékes, ami igaz és helyes. Ha ezt az ember nem veszi figyelembe, akkor kisiklik a békéből, maga felé fordul és tévutakon, a saját kreativitásából meríti az erőt. A kreáció csodálatos adomány, amit fel lehet használni Krisztus szolgálatában állva az Igazság találékony és gyakorlatias megvalósítására, ám szörnyű tévedések áldozatává is válhatunk, válhatnak a hozzánk közel álló személyek. A jószándék még kevés, nem lehet kifogás. Meg kell halnunk az érzelmek foganta elképzeléseinknek és – értsük jól – Krisztus „halottjaként” élnünk azáltal, hogy feltámaszt minket. Hisz csak a holtakat lehet feltámasztani, csak a vakoknak lehet látást adni. Hogy történik mindez? A Katolikus Anyaszentegyház által, annak tanításában, hitigazságainak felismerésében, azokban való elmélyülésében, fejtegetésében és a cselekvő szeretet megélésében. Nem úgy születünk, hogy ismerjük az Igazságot, oda el kell jutnunk a szeretet jegyében hordott legküzdőbb szellemmel, s akarattal. Ehhez be kell látnunk, hogy vakok vagyunk és meg kell halnunk a hazugságoknak, amikkel kábítani akarnak minket vagy épp mi saját magunkat.

Sok templomba járó, magát kereszténynek tartó lélek megmarad egy felszínes szinten, nem megy a mélybe. Furcsamód inkább választja a felületes, szenvedésekkel teli vergődést – melyet persze élményeket vásárolva, pillanatnyi érzelmekkel próbál enyhülést szerezni –, minthogy vállalná azt, hogy végleg meghal evilágnak. Nehéz dolog, ezért csak úgy sikerülhet, hogy hiszünk a mi Urunkban. Csak ez az új élet adhat nekünk üdvösséget, élhető jövőt! Ennek hiánya okozza korunk süllyesztőjét. A gonosz lélek nagy mestere annak, hogyan ossza meg a népet. Azt mondja: „Valósítsd meg önmagad!” Persze ez egy butítás, egy jól hangzó, érzelmeket gerjesztő propaganda, amibe nem gondol bele az ember függetlenül, hogy televízióból vagy belső hallásból ered ez a hang. Miért kéne megvalósítanom magam, hisz „valós” vagyok, én már megvalósultam Isten teremtő akarata által? Elképzeléseim helyébe Isten reám szabott elképzeléseit kell kutatnom, s ezáltal egyúttal változnom kell, ami pedig energiába kerül, méghozzá nem is kicsibe. Ez az elrettentő, mert a lustaság főbűne napjainkban igencsak felütötte a fejét. Az alulmotiváltság, a kedvetlenség, a közöny az úr, abban a hitben, hogy nincs miért élni. A válasz nem is lehet „miért”, élni csak Valakiért érdemes! Ennek a mindenekfeletti Valakinek parancsára telik meg élettel a politika, az emberi kapcsolatrendszer, tartós összefogás – így 2000 éven át – csak az Ő szeretetében valósulhat meg, s ezért cserébe ha kell, az életünket kell áldoznunk.

Ez az áldozat hoz egy közösségbe Krisztussal, hisz Ő is áldozatot hozott. Ez a tökéletes egység, minden más csak válogatás, egyénieskedés, kifogáskeresés. Az emberiség csak így juthat el a közös egységre: az Eucharisztiában, a hitigazságokban, a közösségben. Vállaljuk minél többen e lelki halált, s majd idővel a testi halált is, hogy ez egység létrejöjjön! Élni enélkül nem érdemes, sőt belegondolva, nem is lehet.

fr. Gerbert

Böjte Csaba előadása Pécsett

[Több információ]

Kellermayer Miklós előadása: A modern élettudomány, az újkori bálványimádás világa

A belépés ingyenes, minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Szent Gellért püspök és vértanú

Szentünk azoknak a sorába tartozik, akik nem hazánk földjén látták meg a napvilágot, de életük, működésük és haláluk ide kapcsolja őket. Velence volt a szülőföldje, az a lagúnák szabdalta szigetföld, amelynek első lakói a helyi hagyomány szerint Attila hunjai elől menekültek ide a szárazföld városaiból és falvaiból. Öt éves volt, amikor szülei – apját Sagredo Gellértnek hívták – áteveztek vele a Szent Márk Székesegyházzal átellenben lévő San Giorgio-szigetre. Úgy látszott ugyanis, hogy György nevű kisfiuk (Szent György napján született, ezért kapta a keresztségben ezt a nevet) nem marad életben. Fogadalmat tettek, hogy ha a gyermek a sziget bencés szerzeteseinek imájára meggyógyul, Istennek szentelik az életét, és mindjárt a monostorban hagyják. A gyermek fölgyógyult, ott maradt, és fokozatosan bevezették őt a kor szellemi és a Szent Benedek rend lelki életébe, fegyelmébe. 15 éves lehetett, amikor édesapja Jézus iránti szeretetből szentföldi zarándoklatra indult. Társaival együtt elérte Palesztina partjait, ahol rabló arabok támadták meg őket. Csatára került a sor, s bár a támadókat megfutamították, édesapja holtan maradt a csatatéren. Így teljesült az a vágya, miszerint abban a földben szeretne pihenni, amelyet a Megváltó vére öntözött. Az ő emlékére vette föl az ifjú György a Gellért nevet. Nem sokkal később az édesanyját is elvesztette, a San Giorgio monostor sírboltjába temették el.

Szerzetestársai már valami kisebb tisztségre választották meg a mintegy 25 éves ifjút, kit ekkortájban szenteltek pappá; apátja, Vilmos, a monostor iskolájának tanítójává szemelvén őt ki, a hét szabad művészet elvégzésére Bolognába küldte. Onnan 5 év múlva hazatérvén, Vilmos apát halála után rendtársai apáttá választották. Csak vonakodva fogadta el a kitüntetést, s nemsokára le is mondott róla, hogy régi vágya szerint a Szentföldön telepedjék le, hogy később elfoglalhassa a kolostori iskola egyik tanári posztját. Talán édesapja emléke vagy a hithirdetés vágya késztette arra, hogy 3 év múltán lemondjon apáti tisztéről és a Szentföldre induljon. 1015. február vége felé szállt hajóra két társával, hogy Zárába jusson, s onnan továbbhajózzék Palesztina felé, de a kitört tengeri vihar miatt Isztria partjai felé sodródtak. Ott a Parenzo melletti Szent András-sziget kikötőjében vetettek horgonyt, és a sziget bencés monostorában találtak menedéket. A több hétre elhúzódott kényszerpihenő közben Gellértnek nem egyszer nyílt alkalma, hogy megbeszélje útitervét az ugyancsak ott időző Razina, más nevén Gaudentius pannonhalmi apáttal, aki szerette volna őt megnyerni magyarországi kolostoralapítási és térítői tervének. Végül sikerrel jártak. Átkelvén a part menti hegyláncokon, majd a Dráván, 1015. május 3-án érkeznek Pécsre, Mór püspökhöz. Vele és Asztrik pécsváradi apáttal onnan Székesfehérvárra, István királyhoz mennek. Nagyboldogasszony napján járul Gellért a király elé, és találkozásuk hatására István meghívja őt Imre fiának nevelőjéül. Nyolc éves volt ekkor Imre, és szentünk 7 évig nevelte az esztergomi királyi palotában. Tanítványának életszentsége tanúsítja, hogy nevelő, oktató munkája nem veszett kárba!

Cikkünk olvasható [Itt] Szent Imre hercegről a keresztény férfiasság egyik példaképéről, amely reflektál Szent Gellért sikeres munkájára is.

Ezután következtek a bakonybéli remeteség évei. A monostor melletti erdei kunyhóban tudott leginkább elmélkedni és dolgozni. Ekkor írta szentírásmagyarázó munkáit, többek között a Zsidókhoz írt levélhez és Szent János apostol I. leveléhez. Kb. 1028-ig örülhetett a monostor csendjének és erdei magányának. Ajtony vezér legyőzése után Szent István hívatta, hogy rábízza a Maros menti egyházmegye megszervezését. 

Gellért az egyházszervezést azzal kezdte, hogy fölosztotta az egyházmegye területét 7 főesperességre, s ezek élére a magával hozott papok közül azokat állította, akik tudtak magyarul. Majd a papi utánpótlás biztosítására káptalani iskolát szervezett, végül templomokat építtetett, köztük a székesegyházat és a bencés monostor Boldogságos Szűz oltalmába ajánlott templomát. Tevékenységét a szent életű király bőkezűen támogatta. E tekintetben, de más, sorsdöntőbb szempontból is, végzetes fordulatot jelentett a király halála 1038-ban. Az új királyt, Pétert – mivel szinte kizárólagosan idegenekre támaszkodott uralkodása során, elűzték, de utóda, Aba Sámuel szintén nem volt sikeres uralkodó, sőt. Zsarnoksága és a pogányság pártolása miatt 1043-ban a koronát és a húsvét megünneplését is megtagadta tőle Gellért. A fölfordulásnak ezen évei készítik elő vértanúságát is. Ha arra gondolunk, hogy a csanádi püspök e vérzivataros években hittudományos munkákat írt, rádöbbenhetünk, hogy semmiképpen sem kereste a vértanúságot, hanem inkább csak elfogadta azt.

1046 szeptemberében a lengyelországi száműzetésből hazatérő Vazul fiak, Endre és Levente fogadására igyekezett püspöktársaival, Böddel és Benetával együtt. Mivel a hercegek még nem érkeztek meg Székesfehérvárra, továbbutazik Diósdig. Az éjjelt itt töltvén, reggel a Szent Szabina-templomban mondott miséje közben látomása volt közelgő vértanúságukról. Az úgynevezett pesti révhez közeledve Vatha pogány lázadói kőzáporral törtek rájuk. Kiráncigálták Gellértet a szekeréből, hozzákötötték egy kordéhoz, és a később róla elnevezett Kelenhegy szikláiról a mélybe taszították. Holttestét ideiglenesen a pesti Boldogasszony-templomban (a mai Belvárosi Főplébániatemplomban) temették el, később átszállították Csanádra. Szentté avatása Szent László királysága idején történt 1083. július 26-án.

Művei Bolognában, Prágában és Győrött, valamint Szegeden lelhetőek fel, életének fő művét (Deliberatio Gerardi Morosanae Ecclesiae Episcopi supra hymnum trium puerorum ad Isingrimum liberalem) először 1790-ben gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök adta ki; ez a hazai tudományos irodalom legrégibb emléke.

Szent Gellért a Szeged–Csanádi Egyházmegye védőszentje. 2002 márciusában helyezték el a budapesti Belvárosi Plébániatemplom egyik kegyoltárán, a Szent Gellért püspök vértanú Muránóban őrzött ereklyéjének egy részét.

Végül álljon itt egy kis részlet Szent Gellért művéből, melyben a tüzes kemencében éneklő három ifjú himnuszát magyarázza. Az itt következő sorokban Gellért azokról beszél, akik hódoltak a bálvány előtt (Hajdu Tibor fordításában):

,,Hogyan is beszélhetnénk a király tetszése ellenére? Megharagszik, indulatba jön, s mi mégis beszéljünk? Inkább színlelik a jókedvet, s vele együtt akár kacagnak, mintsem hogy ki mernék mondani Isten hathatós igéjét. Ezt pedig azért teszik, hogy se rokonaik el ne veszítsék a nekik adott hivatalokat, se őtőlük el ne vegyék a polyvát. Mikor pedig valaki emberi tekintetek, avagy földi dolgokhoz való ragaszkodás miatt fél a halandó embertől, és ilynemű dolgok miatt kíván tetszeni annak, aki ma van, másnap reggel pedig már nyoma sincs a földön, akkor, úgy látszik, semmiben sem különbözik azoktól, akik a babiloni király bálványszobrát imádták.''

Istenünk, ki Szent Gellért püspöknek vértanúságáért megadtad a halhatatlanság koronáját, engedd jóságosan, hogy akinek emlékezetét áhítattal üljük itt a földön, annak szüntelen pártfogása védelmezzen minket a mennyben!

Amen

Felhasznált irodalom:

http://www.inf.u-szeged.hu/~tanacs/cserkesz/naplo/szg.html

http://www.katolikus.hu/szentek/0924.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Gell%C3%A9rt

Benedict