Mindnyájan egyek vagyunk Krisztusban (Gal 3,28)

Nincs, ami jobban összeköthetné az embereket, csak is Krisztus. Politika, gazdaság, ideológia, egy közös ügy, egy jószándékú szociológiai projekt... mind üres próbálkozások. Ezekben fuldoklik ma a világ, az önmegváltástól remélt boldogság igézetében. Nekünk, keresztényeknek azonban fel kell ismerni, hogy csak Krisztusban van az igazi egység. Ezt ma elsősorban egymásnak kell hirdetnünk, mert az elmúlt időszakok árnyékával borított jelenünkben megkopott, feledésbe merült az igazi egység megvalósítására tett próbálkozás, illetve csak egy felületes szintet üt meg. Nem csoda, hisz a megvalósítás sikertelensége az elméleti szinten felmerült kételyek és megbontott rendszer szomorú perzisztálásán áll. Hasonló egy betört ablaküveghez, melyen a fény nem egyenletesen jön be, hanem a tört felületeken szóródik, s nem jut el az ép felület esetében rendelt helyére, inhomogénná válik a struktúra. Sikertelen elméletek gyártogatására fordítódik az idő, a hitigazságokban való megingással és azok kényelmessé formálásával társulva ahelyett, hogy a már meglévő (igaz kevésbé nyilvánvaló) igazság megvalósítására fordítódna az energia, s közben az ember vergődik, sodródik, létbizonytalanságba süllyed legvégül. Pedig a megoldás nem más, csakis az egység a tökéletességben, az egység Krisztusban.

Őbenne testestül meg minden, ami értékes, ami igaz és helyes. Ha ezt az ember nem veszi figyelembe, akkor kisiklik a békéből, maga felé fordul és tévutakon, a saját kreativitásából meríti az erőt. A kreáció csodálatos adomány, amit fel lehet használni Krisztus szolgálatában állva az Igazság találékony és gyakorlatias megvalósítására, ám szörnyű tévedések áldozatává is válhatunk, válhatnak a hozzánk közel álló személyek. A jószándék még kevés, nem lehet kifogás. Meg kell halnunk az érzelmek foganta elképzeléseinknek és – értsük jól – Krisztus „halottjaként” élnünk azáltal, hogy feltámaszt minket. Hisz csak a holtakat lehet feltámasztani, csak a vakoknak lehet látást adni. Hogy történik mindez? A Katolikus Anyaszentegyház által, annak tanításában, hitigazságainak felismerésében, azokban való elmélyülésében, fejtegetésében és a cselekvő szeretet megélésében. Nem úgy születünk, hogy ismerjük az Igazságot, oda el kell jutnunk a szeretet jegyében hordott legküzdőbb szellemmel, s akarattal. Ehhez be kell látnunk, hogy vakok vagyunk és meg kell halnunk a hazugságoknak, amikkel kábítani akarnak minket vagy épp mi saját magunkat.

Sok templomba járó, magát kereszténynek tartó lélek megmarad egy felszínes szinten, nem megy a mélybe. Furcsamód inkább választja a felületes, szenvedésekkel teli vergődést – melyet persze élményeket vásárolva, pillanatnyi érzelmekkel próbál enyhülést szerezni –, minthogy vállalná azt, hogy végleg meghal evilágnak. Nehéz dolog, ezért csak úgy sikerülhet, hogy hiszünk a mi Urunkban. Csak ez az új élet adhat nekünk üdvösséget, élhető jövőt! Ennek hiánya okozza korunk süllyesztőjét. A gonosz lélek nagy mestere annak, hogyan ossza meg a népet. Azt mondja: „Valósítsd meg önmagad!” Persze ez egy butítás, egy jól hangzó, érzelmeket gerjesztő propaganda, amibe nem gondol bele az ember függetlenül, hogy televízióból vagy belső hallásból ered ez a hang. Miért kéne megvalósítanom magam, hisz „valós” vagyok, én már megvalósultam Isten teremtő akarata által? Elképzeléseim helyébe Isten reám szabott elképzeléseit kell kutatnom, s ezáltal egyúttal változnom kell, ami pedig energiába kerül, méghozzá nem is kicsibe. Ez az elrettentő, mert a lustaság főbűne napjainkban igencsak felütötte a fejét. Az alulmotiváltság, a kedvetlenség, a közöny az úr, abban a hitben, hogy nincs miért élni. A válasz nem is lehet „miért”, élni csak Valakiért érdemes! Ennek a mindenekfeletti Valakinek parancsára telik meg élettel a politika, az emberi kapcsolatrendszer, tartós összefogás – így 2000 éven át – csak az Ő szeretetében valósulhat meg, s ezért cserébe ha kell, az életünket kell áldoznunk.

Ez az áldozat hoz egy közösségbe Krisztussal, hisz Ő is áldozatot hozott. Ez a tökéletes egység, minden más csak válogatás, egyénieskedés, kifogáskeresés. Az emberiség csak így juthat el a közös egységre: az Eucharisztiában, a hitigazságokban, a közösségben. Vállaljuk minél többen e lelki halált, s majd idővel a testi halált is, hogy ez egység létrejöjjön! Élni enélkül nem érdemes, sőt belegondolva, nem is lehet.

fr. Gerbert