A
HOLD ÉS UDVARA
Miért
kell egy katolikusnak a társadalomra is, nem csupán a vallásra gondot viselnie?
Írta: Plinio Corrêa de Oliveira
Az
időleges társadalom szentségének és fényének elfogadása alapvető, hacsak nem
akarjuk az istenszeretet erényét elvetni. Istent nem csupán a legmagasabb
mennyekben lévő elvont lényként kell szeretnünk, hanem az őt itt a földön
tükröző képmásokon keresztül is.
Isten
megalapította a Katolikus Egyházat mint olyan eszközt az egyén számára, melynek
intézménye, kormányzata és hierarchikus szerkezete segedelmével megismerhetjük
és viszontszerethetjük Őt. Közelebbről a történetében megnyilvánuló
életszentségnek, liturgiája fenségességének, tanítása tisztaságának megismerése
és természetesen a megszentelő kegyelem által, melynek ő a szükséges
csatornája.
Azonban
Isten az embert közösségi lénynek is teremtette, hogy építsen egy rá
következetesen reflektáló polgári berendezkedéssel bíró időleges társadalmat.
Az ember arra is hivatott, hogy az időleges rendet a katolikus elveknek
megfelelően rendezze, hogy az emberi élet minden aspektusát Isten megdicsőítse.
Ez nem csupán esetleges lehetőség az emberek számára, hanem szükségszerűség,
méghozzá parancsoló szükségszerűség.
Istent az élet minden aspektusában meg kell dicsőíteni.
Giusto dei Menabuoi, 14. század, Padua
Isten
időleges és vallási szempontból történő megdicsőítése úgy viszonyul egymáshoz,
mint két szem, melyet Isten adott nekünk, hogy lássunk. Az egyikkel a látóhatár
mélységét, a másikkal szélességét pásztázhatjuk. A két szem adatainak
összehangolása teljes képet ad nekünk a szemeink előtt megjelenő tárgyi valóságról.
Hasonlóan kell a társadalom időleges és vallási látószögeit összehangolni
lelkünkben, hogy teljes képünk legyen az egységes teremtett valóságról,
helyesen szeressük azt, és így megadjuk az Istennek kijáró tiszteletadást.
Az
Isten által alapított rend együttesében van egy közös szemlélet, egy átfogó
látásmód, ami tulajdonképpen a teremtés egészben való látását jelenti. A
szentség szélesebb értelemben vett felfogása a katolikus tanításhoz igazított
világ egységes szemléletében gyökerezik. Ez a szentség szélesebb körű mint egy
egyedi személy, család vagy kegyes papnevelde szentsége. Az Isten által
teremtett egybefüggő rendet figyelembe véve kötelességünk az Ő legtökéletesebb
képmásává válni lehetőségeinkhez képest.
Ez
az együttes Isten szépségét oly módon tükrözi, amennyire emberi lehetőségeimhez
képest a lehető legtökéletesebben válaszolok Istennek. Ez a legmagasabb fokú
szentség, melyre az ember meghívott, hogy ismerje, szeresse és kövesse.
Meggyőződésem,
hogy senki sem lehet közömbös ezen összhangzat iránt. Kifejezetten vagy
bennfoglaltan minden embernek állást kell foglalnia a két nagy rendező
valósággal, az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházzal mint
természetfeletti társasággal, és a keresztény időleges renddel mint természetes
társasággal szemben.
A
Katolikus Egyház olyan mint a Hold, és a keresztény társadalmi rend mint annak
udvara, mely körbe veszi azt. A legragyogóbb udvara az időleges társadalom. A
fényesség a Hold tevékenységeként áll fenn, ahogy a katolikus állam az Egyház
tevékenysége által létezik.
Senki
sem lehet közömbös e valósággal szemben. A Katolikus Egyház időleges
társadalomban való meghatározottságát érintő ténylegesen kifejezett
vallásközömbösség az Egyház ellenségei által bedobott közhely. Nem véletlenül
ítéltetett el oly szigorúan a vallási közömbösség.
Így
senki sem lehet közömbös az Istenre való földi reflexió szempontjából.
Képzeljük
csak el, két szomszédos lakásban teljesen különböző életvitelű család lakik. Az
egyik egy hiteles katolikus család, melynek otthonát természetfeletti légkör
lengi be, melynek tagjai harmóniában élnek. A másik család rossz életvitelű,
melynek sok tagja alkoholista, mások drogoznak; a tisztátalan beszéd és
paráznaság megszokott; rendszeresek a veszekedések és verekedések. Állíthatja
bárki, hogy a két háztartás közötti különbség nem számít Isten dicsőítése
szempontjából? Közömbös hogy az egyén az egyikben vagy a másikban él?
Az
első háztartásban a család erényességén Isten arca megjelenik; a másik család
az Istennel szembenállót fejezi ki. Senki sem lehet közömbös ezzel szemben.
Ebben a konkrét helyzetben Isten képmását keresni mindenben azt jelenti, hogy
szeretjük a hiteles katolikus család képét és elvetjük a rosszban megjelenő
gonoszságát.
Isten
igaz szeretete magába foglalja azt, hogy minden jót szeretünk, ami a földön
fönnáll, és elvetünk minden rendellenességet és bűnt, amelyek Isten kiválóságát
és tökéletességét káromolják.
Ezek
azok az előfeltevések, melyekre szükségünk van ahhoz, hogy a szerves társadalom
vizsgálatát megkezdjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése