Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Franciaország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Franciaország. Összes bejegyzés megjelenítése

Május 1. - Európa-szerte tüntetések a munkanélküliség ellen

(...) Összecsapások voltak az olaszországi Torinóban, a szélsőbaloldali tüntetők és a rendfenntartók között. Szemtanúk szerint a demonstrálók támadtak rá az útjukat álló rendőrsorfalra. A konfliktusban mindkét oldalon több tucatnyian megsérültek.

A görög szakszervezetek sztrájkkal és tüntetésekkel készültek május elsejére. Athénban leállt a metró- és a vonatközlekedés, nem jártak a kompok. Napközben a több tízezren gyűltek össze a görög főváros központjában. A demonstrálók a kormány megszorító politikája ellen tiltakoztak. A gazdasági csőd szélére került országban még mindig 26 százalék fölötti a munkanélküliek aránya, és csak így kaphattak külföldi hitelt.

A növekvő munkanélküliség ellen tüntettek a baloldali szervezetek Spanyolország és Franciaország több városában is. Párizsban a radikális jobboldal szimpatizánsai is felvonultak. A helyhatósági választáson nemrég látványos sikert arató Nemzeti Front a közelgő európai parlamenti választáson is jó eséllyel indul, a legfrissebb felmérések szerint a franciaországi pártok között akár az első helyen is szerepelhet.

Forrás: Híradó/MTI

Marshall-szigetek - A szigetország perli az atomhatalmakat

A csendes-óceáni Marshall-szigetek példa nélküli pert indított csütörtökön az Egyesült Államok és a világ nyolc másik atomhatalma ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ), azzal vádolva őket, hogy súlyosan megsértik a nemzetközi jogot, és követelve, hogy tartsák be a nukleáris fegyverek leszerelésével kapcsolatos kötelezettségeiket.

Ezen kívül a szigetország - amelynek a területén az Egyesült Államok több tucatnyi kísérleti atomrobbantást hajtott végre a második világháború után - a San Franciscó-i szövetségi bíróságon is pert indított e nagyhatalom ellen, és a keresetben alperesként megnevezte Barack Obama elnököt, a védelmi és az energiaügyi minisztert, tárcájukat, valamint az amerikai Nemzeti Nukleáris Biztonsági Igazgatóságot.

A Marshall-szigetek szerint a világ atomhatalmai ahelyett, hogy leszerelnék nukleáris arzenáljukat, korszerűsítik azt, és erre az ország becslése szerint mintegy ezer milliárd dollárt (223 ezer milliárd forintot) fognak költeni a következő évtizedben.

"Engem Dávid és Góliát küzdelmére emlékeztet ez, leszámítva, hogy ebben a történetben nincs parittya" - mondta David Krieger, a nukleáris fegyverek leszereléséért küzdő, kaliforniai székhelyű alapítvány, a Nuclear Age Peace Foundation elnöke az AP-nek nyilatkozva. Van remény arra, hogy más országok is csatlakoznak a felpereshez - tette hozzá Krieger.

A megvádolt országok az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína, Izrael, India, Pakisztán és Észak-Korea. Az utóbbi négy ország ugyan nem tagja az 1968-as atomsorompó-egyezménynek, a Marshall-szigetek szerint azonban őket is kötik az egyezmény előírásai a nemzetközi szokásjog alapján. A szerződés aláírói elkötelezték magukat arra, hogy jóhiszemű tárgyalásokat folytatnak a nukleáris leszerelés érdekében.

A Marshall-szigetek egyik alperest sem értesítette előre a perről.

Az Egyesült Államok a szigetcsoport területén tizenkét év alatt hatvanhét kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Szakértők szerint a sugárzás tartós egészségügyi és környezeti károkat okozott. A Marshall-szigeteki kormány nem kártérítésért harcol, hanem azt akarja elérni, hogy az érintett államok cselekedjenek.

Az ügyet több Nobel-békedíjas személyiség is támogatja, például Desmond Tutu dél-afrikai anglikán egyházi vezető, emberi jogi aktivista és Shirin Ebadi iráni emberjogi ügyvéd.

Forrás: Híradó/MTI

Franciaország - Háromezernél is több felnőtt keresztelkedik húsvétkor

A francia püspöki konferencia március 11-én nyilvánosságra hozta a felnőtt vallásoktatás számadatait a 2014-es évre vonatkozóan, melyek szerint 3.631 felnőttet fognak megkeresztelni április 20-án, húsvétvasárnap – írja a La Croix.

A keresztelendőket 11 ezer segítő, 78 százalékban világiak kísérték végig azon a kétéves úton, amelynek végén megkapják a keresztény beavatás három szentségét: a keresztséget, az oltáriszentséget és a bérmálást.

A keresztségre készülő felnőttek száma az utóbbi tíz évben folyamatosan növekszik Franciaországban: 43 százalékos növekedés figyelhető meg 2004-hez képest, és 8 százalékos 2013-hoz képest. A keresztelendők egyharmada a párizsi egyházmegyéhez tartozik, de vannak olyan egyházmegyék is – például Bordeaux vagy Carcassonne –, ahol a keresztségre készülők száma a tavalyihoz képest megduplázódott.

A keresztelendők nem és kor szerinti megoszlása viszonylag állandó. Kétharmaduk nő, egyharmaduk férfi, kétharmaduk városi, egyharmaduk falusi, kétharmaduk fiatal (a 25-30 év közöttiek aránya a legmagasabb), egyharmaduk idősebb. A francia egyház kimutatása szerint a férfiak hamarabb kérik a keresztséget, mint a nők: a hittanra járó férfiak 25 százaléka 20 és 25 év közötti, míg a nőknél ez az arány csak 18 százalék. Az utóbbi három évben növekedett a diákok száma: a 2011-es 11 százalékos arány 2014-ben 16 százalékra emelkedett.

A felmérésben a megtérés okait is vizsgálták, ezek a leggyakrabban: találkozás egy kereszténnyel vagy egy pappal, egy meghatározó esemény az életben, egy gyermek születése, felkérés keresztanyaságra vagy keresztapaságra.

Forrás: Magyar Kurír

Franciaország - Kihallgatták a választási csalással vádolt francia laptulajdonost és fegyvergyárost

Őrizetbe vette és kihallgatta csütörtökön a francia rendőrség Serge Dassault-t, a nevét viselő fegyvergyár és a Le Figaro című [liberál]konzervatív napilap tulajdonosát, akit választási csalással gyanúsítanak.

A 88 éves milliárdos szenátornak, a Mirage és a Rafale vadászrepülő gyártójának múlt héten függesztette fel a parlament a mentelmi jogát, miután felmerült a gyanú, hogy saját vagyonából szavazatokat vásárolt 2008-ban újraválasztásához, amikor a Párizs közeli Corbeil-Essonnes polgármestere volt. Az idős ember kihallgatása reggel 9-kor kezdődött a bűnügyi rendőrségnek a Párizs közeli Nanterre mellett lévő, korrupcióellenes és pénzügyi visszaélésekkel foglalkozó részlegénél. Dassault-t egyébként már szerdán őrizetbe vették, a kihallgatását megkezdték, de a korára való tekintettel éjszakára hazaengedték, s csütörtök reggel ismét őrizetbe vették.

A Forbes magazin rangsora szerint 13 milliárd eurós (4 ezer milliárd forintos) vagyonával a világ 69. leggazdagabb embere s a negyedik leggazdagabb francia 1995 és 2009 között áll Corbeil-Essonnes élén. A kisvárosban a polgármesteri széket 2008-ban is Dassault, majd a jobbkezének számító Jean-Pierre Bechter nyerte el. Azért volt szükség újabb választásra, mert az államtanács 2008-ban megsemmisítette az eredményt, mivel bizonyítottnak látta, hogy egyes választók pénzadományt kaptak, de a lepénzelés mértékét nem tudta megállapítani. Az ügyben Jean-Pierre Bechter ellen harmadmagával már vádat emeltek. Dassault ellen ez eddig a mentelmi joga miatt nem volt lehetséges.

A nyomozás során a vizsgálóbírók gyanús pénzmozgásokra lettek figyelmesek Libanon és Franciaország között 18 millió eurós (5 milliárd forintos) értékben. Az ügyészség gyanúja szerint ebből az összegből vásárolt a milliárdos szavazatokat.

A francia politikai élet egyik legbefolyásosabb és legvagyonosabb politikusa kezdettől fogva tagadja a vádakat. "Bebizonyíthatom teljes ártatlanságomat az állítólagos szavazatvásárlásokkal kapcsolatban, amely vádnak minden elemét politikai ellenfeleim találták ki" - írta közleményében mentelmi joga felfüggesztésekor.

A Dassault-dinasztia több mint hatvan éve jelen van a politikai életben, tagjai bal- és jobboldali kormányokkal is jó kapcsolatot ápoltak. Serge Dassault apja, Marcel Bloch-Dassault az egyik leghíresebb francia vadászpilóta volt, holokauszttúlélő, az Ouragan, a Mystere IV és a Mirage gépek tervezőmérnöke, majd ő maga is politikus és sajtómágnás lett. Halálát követően 1986-ban a szintén mérnökként végzett fia vette át a médiabirodalom és fegyvergyár irányítását. Két évvel később Serge Dassault-t Belgiumban két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték belga szocialista politikusok megvesztegetéséért a belga hadsereg F-16 vadászgépeinek modernizálásra kiírt pályázat kapcsán.

Forrás: Híradó/MTI

Franciaország - Elhalasztja a kormány az új családpolitikai törvénytervezet megvitatását

A kormány idén nem terjeszti be a családjogi törvénytervezetet, az előkészítő munka még folytatódik – közölték február 3-án a miniszterelnöki hivatalban. A hagyományos család védelmében Európa-szerte tüntetéseket szerveztek vasárnap.

A szervezők szerint Párizsban félmillióan, Lyonban pedig 40 ezren tüntettek Franciaországban a szocialista kormány családpolitikája, nevezetesen a meleg és leszbikus párok családalapítási jogainak törvényesítése ellen. A rendőrség nyolcvan-, illetve tizenkilencezerre becsülte a párizsi és lyoni tüntetők számát.

Az azonos neműek számára a házasság intézményét 2013 májusában már megnyitották Franciaországban. A tüntetők, akiknek jelentős hányada egy évvel ezelőtt is részt vett a homoszexuális párok házasságát engedélyező törvény elleni megmozdulásokon, leginkább azt akarták megakadályozni, hogy azonos nemű párok gyermeket nevelhessenek. A résztvevők helytelenítették az olyan orvosi beavatkozások legalizálását, amelyek segítenék, hogy azonos nemű pároknak genetikailag is részben saját gyerekük legyen, így például női pár esetén a mesterséges megtermékenyítést, férfi párnál a béranyaságot. A francia kormány miniszterei hiába állították, hogy ilyen pontok nem is szerepelnek a családjogi törvény tervezetében, a tüntetők nem hittek nekik, illetve úgy vélték, hogy idővel a kormány módosításokkal beemelné ezeket a törvénybe. A demonstrálók legtöbbje középosztálybeli család volt, akik kisgyerekeiket is magukkal vitték, valamint sok nyugdíjas házaspár, katolikus és muzulmán hívő is felvonult.

Az új családpolitikai törvénytervezetet a kormány áprilisban szándékozott megvitatni, és ősszel terjesztette volna be a nemzetgyűlés elé. A legfontosabb intézkedése az lett volna, hogy új jogi eszközöket biztosítson ahhoz, hogy elismerhető legyen egy gyermek nevelésében annak a felnőttnek a szerepe, aki a gyermeknek nem vér szerinti szülője, továbbá rendezze a nemzetközi örökbefogadás feltételeit, valamint megismerhetővé tegye azok számára a személyes adataikat, akik mesterséges megtermékenyítéssel vagy anonim szüléssel jöttek a világra, azaz amikor a kórház rögzítette ugyan az anya adatait, de a gyermeket örökbe adták, és a vér szerinti anyja adatait annak kérésére titkosították.

A törvény elhalasztását a vasárnapi megmozdulás szervezői győzelemként értékelték.

A kormány hétfő délelőtt még csak annyit közölt, hogy nem engedélyezi a vitatott pontok módosítással történő beemelését a törvénybe. Bruno Le Roux, a kormányzó szocialisták frakcióvezetője üdvözölte a kormány esti döntését, amelynek célja szerinte az, hogy az egyeztetések még folytatódjanak a tervezet véglegesítése előtt. A Zöldek viszont elítélték, hogy a kormány meghátrált a nyomás hatására.

Forrás: MTI/Magyar Kurí

Szentföld - Fokozná a francia zsidók bevándorlását Izrael

A Franciaországban élő zsidók Izraelbe való bevándorlásának növelésére Franciaország elsőként címmel akciótervet dolgoztak ki Izraelben - közölte pénteken a Maariv című napilap.

A bevándorlási miniszter által elkészített javaslat jelentősen megemeli az Izraelről információt és magyarázatokat adó küldöttek számát a nagyobb zsidó közösségeknek otthont adó helyeken, és kilátásba helyez számos, az izraeli beilleszkedésüket segítő lépést. A tervet a jeruzsálemi kormány várhatóan két hét múlva fogadja el.

A program készítői „történelminek” nevezik a helyzetet, amikor a növekvő európai antiszemitizmus hatására első alkalommal egy nyugati ország zsidó közösségét próbálják átköltöztetni Izraelbe.

A terv alapjául a francia zsidóknak az utóbbi években megfigyelhető tömeges kivándorlása szolgált. Ugyan hivatalos adatok nincsenek, de a becslések szerint több tízezren költöztek közülük Nagy-Britanniába, Kanadába, Amerikába és más országokba.

Az izraeli állampolgárságot elnyerő francia zsidók száma egy év alatt majdnem megduplázódott: amíg 2012-ban 1600 volt, 2013-ra mintegy 3000-re nőtt, de Jeruzsálem sokkal többet szeretne. A program célja, hogy idén négyezren, 2016-ban pedig már legalább hatezren telepedjenek át Franciaországból a zsidó államba.

Forrás: Híradó.hu

Franciország - Tüntetést tartottak Párizsban az abortusz ellenzői

A szervezők szerint vasárnap 40 ezren, a rendőrség becslése szerint 16 ezren vettek részt a Menet az életért elnevezésű demonstráción, amelynek résztvevői a spanyol "példán" felbuzdulva a művi terhességmegszakítást szabályozó törvényjavaslat bizonyos pontjai ellen tiltakoztak.

A francia képviselők hétfőn nyitják meg a vitát a tervezetről, amely ellenzői szerint "teljes mértékben szokványossá teszi" a terhesség megszakítását.

Az "Igen az életre" vagy "Éljen Spanyolország" jelszavakat skandáló tömegben sokan spanyol zászlókat lengettek. Spanyolország jobboldali kormánya azt tervezi, hogy betiltja a 2010 óta eddig szabad döntéssel választott abortuszt. Az új szabályok értelmében csak akkor adnak engedélyt a terhesség megszakítására, ha az anya veszélybe kerül, ha a terhesség nemi erőszak következménye vagy ha a magzat károsodását két orvos is megerősíti külön vizsgálattal.

A tavalyi év kivételével 2005 óta minden évben megtartották Párizsban az Élet menetét, amelyet az abortuszt Franciaországban legalizáló 1975-ös törvény elfogadásának évfordulójához szoktak időzíteni. Tavaly az azonos neműek házassága ellen tartott nagyszabású tüntetéshez csatlakoztak az abortuszt ellenzők.

Idén Ferenc pápa is támogatásáról biztosította a tüntetőket, akiket arra szólított fel, hogy továbbra is élénk figyelemmel kövessék ezt a fontos kérdést.

Forrás: Híradó.hu

Franciaország - Feminista tüntetés a párizsi Madeleine-templomban

„A karácsony a Vatikántól Párizsig – elmarad! A Madeleine-templom oltárán Szent Anyánk, Eloise elvetélte Jézust” – így hangzik a Femen nevű, francia feminista szervezet karácsonyi üzenete, melyet Twitter-fiókjukon tettek közzé, miután egyik aktivistájuk december 20-án behatolt a párizsi Madeleine-templomba – tudósít a La Croix.

A csupasz felsőtestű fiatal nő a templom főoltára előtt fotóztatta magát. Az akció minden bizonnyal reagálás egy előző napi eseményre, december 19-én ugyanis a római Szent Péter téren letartóztatták Inna Sevcsenkót, a Femen vezetőjét. Az ukrán feminista hölgy a pólója levételével tiltakozott az ellen, hogy az egyház elítéli az abortuszt. „Christmas is canceled” (a karácsony elmarad) – kiabálta többször is, és felfedte mellkasát, melyre színes betűkkel, angolul a következő feliratot festette: „A karácsony elmarad, Jézust elvetélték.”

„A Femen topless előadási folytatódni fognak, egyik szent helytől a másikig… Mi lesz a következő helyszínünk? Isten tudja…” – írták még a Twitteren a Femen tagjai, további templomi akciókat vetítve előre mostantól karácsonyig. A Madeleine-templomban lejátszódott jelenetre a Twitteren számos elítélő komment érkezett. „Ez már nem feminizmus, ez intolerancia” – írta egy hozzászóló.

Több képviselő is kinyilvánította véleményét az esettel kapcsolatban a közösségi oldalon. Nathalie Kosciusko-Morizet, konzervatív, párizsi önkormányzati képviselő például ezt írta: „Elítélem a Femen által a Madeleine-templomban elkövetett szentségtörést. Elég a provokációból!” Rachida Dati, Párizs 7. kerületének szintén konzervatív polgármestere pedig így nyilatkozott: „A leghatározottabban elítélem a Femen által ma reggel a Madeleine-templomban elkövetett gyalázatos akciót.”

Párizs polgármestere, Bertrand Delanoë pedig közleményt adott ki, miután „meglepve és szomorúan” értesült „a Femen új, provokatív akciójáról” a Madeleine-templomban: „Elítélem ezt az esetet, mely csúfot űz a férfiak és nők egyenlőségéért folytatott nemes küzdelemből, egyet nem értést szít a párizsiak körében, és értelmetlenül megsérti számos hívő érzéseit.”

Forrás: Magyar Kurír (já)

Módosul a Miatyánk francia fordításának szövege

A közösségi oldalakon futótűzként terjed a hír, hogy „új” Miatyánk kerül bevezetésre a francia Egyházban. A sokszor pontatlan hírek valóságtartalmának jártunk utána. A La Croix a módosításról Bernard Podvinnel, a francia püspöki konferencia szóvivőjével beszélgetett.

A Miatyánk, mely Máté és Lukács evangéliumában szerepel, az egyetlen imádság, melyet Jézus Krisztus a tanítványainak átadott. Szövegezése ezért kiemelt jelentőséggel bír minden keresztény számára. A Biblia új, liturgikus fordításához 1996-ban kezdett hozzá egy francia ajkú bibliaszakértőkből és írókból álló csoport. A munka során a Miatyánk szövege is módosult. A változás azonban kizárólag az imádság hatodik kérését érinti, mely eddig így hangzott: „és ne vígy minket kísértésbe” („Ne nous soumets pas à la tentation”). Az új verzió a következő: „és ne engedd, hogy kísértésbe essünk” („Et ne nous laisse pas entrer en tentation”).

Ez az új fordítás nagyobb hangsúlyt helyez a Krisztussal való közösségre, Aki maga is megismerte a kísértést – nyilatkozta a La Croixnak Bernard Podvin, a francia püspöki konferencia szóvivője. A Szentírásban szerepel, hogy „a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a Sátán megkísértse” (Mt 4,1), továbbá az a tanács is, amit Jézus a Getszemáni kertben adott tanítványainak: „virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek” (Mt 26,41). Ha azt kérjük az Atyától, hogy ne engedjen kísértésbe esnünk, azzal tulajdonképpen erőt kérünk tőle, hogy legyőzzük és végérvényesen elhárítsuk a kísértést, ahogy Fia is tette – mondja Podvin.

Jogosan merül fel a kérdés, miért volt szükség a Miatyánk szövegének módosítására? A püspökkari titkár kifejti: az 1966-os francia fordítás során a hatodik kéréssel kapcsolatban felmerült egy teológiai jellegű probléma: a „ne hagyd, hogy engedjünk a kísértésnek” sorból „ne vígy minket kísértésbe” lett. A görög eisphero (Mt 6,13) ige szó szerint valóban azt jelenti: bevisz, bevezet, azaz egy olyan hely felé irányuló mozgást fejez ki, ahová behatol valaki. Az 1966-os változat mégis azt sugallja, hogy Isten visz minket a kísértésbe, és miatta esünk bűnbe. Ez a fordítás így félreérthető volt, és teológiai felülvizsgálatot igényelt. A szakértők azóta számos fordítási javaslatot vizsgáltak meg – „add, hogy ne kerüljünk kísértésbe”, „ne vezess minket kísértésbe”, „ne engedd, hogy kísértésbe jussunk” – de egyik sem bizonyult kielégítőnek – fejti ki Podvin.

A Biblia új, liturgikus fordítása hetven szakértő közös munkájának és három fórum folyamatos párbeszédének eredménye. Az egyik fórum a Liturgikus Fordítások Frankofón Püspöki Bizottsága (CEFTL), a másik a frankofón országok püspöki konferenciái, a harmadik pedig az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció. 17 évi munka és számos konzultáció eredményeképpen az Istentiszteleti Kongregáció jóváhagyta az új változatot.

A hírt ünnepélyes keretek között, a Francia Püspöki Konferencia következő plenáris ülésén jelentik be, melyre november 9-én Lourdes-ban kerül sor. A francia püspökök ezen a napon kapják kézhez az új Bibliát, melyet hivatalosan november 22-én tesz közzé a Franciaország, Belgium, Luxemburg, Svájc, Kanada és Észak-Afrika püspöki konferenciáit tömörítő Frankofón Országok Liturgikus Püspöki Egyesülete (AELF) – tájékoztatja a La Croix olvasóit Podvin.

Az új változat a hivatalos római jóváhagyást (recognitio) követően lép életbe, melyre minden bizonnyal még a 2014-es év folyamán sor kerül. Az új Miatyánk csak ezután kerül be az olvasmányos könyvekbe, az új misekönyvek nyomtatása pedig csak 2015-re várható. A híveknek tehát lesz idejük felkészülni a változásra – mondja a püspökkari titkár.

Az 1966-os francia változatot annak idején az összes keresztény felekezet elfogadta mint ökumenikus verziót, és a mostani módosítás felé is érdeklődéssel fordulnak. Antoine Arjakovsky ortodox történész máris egyetértésének adott hangot az új változattal kapcsolatban, mivel „az 1966-os szövegezés azt sugallja, hogy Istentől ered a kísértés”. A protestáns Jean Tartier, a Franciaországi Keresztény Egyházak Tanácsának (CECEF) tagja is pozitívan nyilatkozott az új változatról. Minden esély megvan tehát arra, hogy az új Miatyánk szintén ökumenikus dimenziót öltsön – zárja gondolatait Bernard Podvin.

Forrás: Magyar Kurír

Szentföld/Franciaoszág - Hollande elítélte az izraeli terjeszkedést Ciszjordániában

Francois Hollande francia elnök az izraeli telepépítkezések leállítását sürgette Rámalláhban Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tartott hétfői találkozóján - közölte az al-Dzsazíra katari hírtelevízió.

A Palesztin Hatóságnál tett első hivatalos látogatásán a francia elnök kijelentette, hogy a ciszjordániai munkálatok akadályozzák a három hónapja újrakezdett és nehézkesen haladó palesztin-izraeli béketárgyalásokat, és a törvénytelennek bélyegzett építkezések teljes leállítására szólította fel Izraelt.

Abbásszal tartott közös sajtótájékoztatóján Hollande azt mondta, hogy „Franciaország a telepesek építkezési tevékenységének azonnali és teljes körű felfüggesztését követeli, mert az bonyolítja a tárgyalásokat, és megnehezíti a kétállami megoldást”.

A palesztin-izraeli megbeszélések július végi megújítása óta Izrael több alkalommal jelentett be ezres nagyságrendű új építkezéseket, magára haragítva ezzel palesztin tárgyalópartnerét. Abbász elnök azt mondta az AFP francia hírügynökségnek vasárnap, hogy ennek ellenére "folytatódni fognak a béketárgyalások Izraellel kilenc hónapon át a Washingtonnal kötött megállapodáshoz híven, függetlenül attól, hogy mi történik közben”.

Hollande vasárnap izraeli vezetőkkel azt közölte, hogy Franciaország „gesztusokat” vár el a jeruzsálemi kormánytól a telepépítkezésekkel kapcsolatban. „Aki békét akar, annak gesztusokat kell tennie ennek érdekében”- mondta a francia elnök.

A palesztinok a nagyrészt izraeli ellenőrzés alatt álló Ciszjordániában és a Gázai övezetben szeretnék megteremteni jövendő államukat Jeruzsálem fővárossal, és attól tartanak, hogy az izraeli terjeszkedés megakadályozza egy életképes ország kialakítását. Jelenleg mintegy félmillió izraeli él két és félmillió palesztin szomszédságában az 1967-ben elfoglalt Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben.

Forrás: Híradó.hu

Szíria - Jezsuita generális: "Ki adott jogot az Egyesült Államoknak?"

A jezsuita általános rendfőnök „hatalommal való visszaéléssel” vádolta meg az Egyesült Államokat és Franciaországot, amiért katonai akciót terveznek indítani Szíria ellen.
P. Adolfo Nicolás
(Periodista Digital.com)

P. Adolfo Nicolás generális azt mondta: bár általában nem kommentál nemzetközi vagy politikai eseményeket, jelen körülmények között mégsem maradhat néma: „Nem értem, ki adott jogot az Egyesült Államoknak vagy Franciaországnak arra, hogy olyan módon lépjen fel egy másik országgal szemben, amely minden bizonnyal csak növelni fogja ezen ország polgárainak szenvedését, holott már amúgy is mérhetetlenül sokat szenvedtek.”

P. Nicolás három alapvető problémát vázol fel. Először is a hatalommal való visszaélést, amely, mint mondja, ahhoz hasonlít, mint amikor „a környék nagyfiúja” bántalmazza, zaklatja és megfélemlíti a közösség gyöngébb tagjait. Másodszor, nyugtalanítónak tartja a vegyi fegyverek szíriai bevetésével kapcsolatos konkrét információk hiányát. Végül pedig külön kiemeli, mekkora hatása lenne bármilyen katonai beavatkozásnak Szíria „ártatlan és szegény lakosaira”.

Forrás: Magyar Kurír

III. Laham pátriárka elítéli az esetleges amerikai támadást Szíria ellen

III. Gregoriosz Laham, Antióchia görög melkita pátriárkája a pápa Szíriával kapcsolatos üzenetére hívta fel a figyelmet az Asianews hírügynökségnek adott nyilatkozatában. 

„(...) Az Egyesült Államok által tervezett támadás bűntett, amely további áldozatokat eredményez azokon túl, akik a két éve zajló háborúban már eddig életüket vesztették. A támadás megdönti az arab világ bizalmát a nyugati világ iránt” – nyilatkozta az Asianews hírügynökségnek III. Gregoriosz Laham, Antióchia görög melkita pátriárkája.

A felhívás néhány órával azután érkezett, hogy felreppent a hír egy azonnali amerikai támadásról Damaszkusz ellen. A műveletet más országok is támogatják: Franciaország, az Egyesült Királyság, Törökország és az Arab Liga.

Laham pátriárka ezekben a napokban Szíria minden plébániájára szétküldte Ferenc pápa augusztus 25-i felhívását az ország érdekében. „A keresztények hangja a Szentatya hangja. Ebben a pillanatban gyakorlatiasnak kell lenni – hangsúlyozta a pátriárka. Hozzátette: Szíriának stabilitásra van szüksége, és nincs értelme egy fegyveres támadásnak a kormány ellen.

Kik azok, akik ide juttatták Szíriát, ahonnan nincs visszatérés? Ki hozta létre ezt a poklot, amiben a lakosság él már hónapok óta? Mindennap iszlám szélsőségesek lépik át Szíria határát a világ minden részéről, akiknek egyetlen célja, hogy gyilkoljanak, és egyetlen ország sem tett semmit, hogy megállítsa őket. Sőt, az Egyesült Államok még több fegyvert küldött az országba – mutat rá III. Gregoriosz Laham.

Véleménye szerint az USA által tervezett támadás elsősorban a szíriai lakosságot érinti majd, és nem kevésbé súlyos, mint a vegyifegyverek használata. A nyugati országok továbbra is támogatnak egy ellenzéket, amely nem létezik és nincs semmi hatalma. A II. genfi találkozó előkészületeit leállították. A párbeszéd kifejezés immár feledésbe merült. Hónapokig a nyugati országok vesztegették az időt a vitával, míg az emberek életüket vesztették Asszad bombái és az Al-Kaida iszlám terroristáinak támadásai következtében.

III. Gregoriosz figyelmeztet: az iszlamisták esetleges győzelme esetén kis csoportokra osztott ország jön létre, amelyben a keresztényeket gettóba szorítják. A helyi görög melkita közösség mindennap csökken. A fiatalok elmenekülnek, a családok elhagyják otthonaikat és falvaikat. A keresztények eltűnése veszélyt jelent nemcsak Szíria, de egész Európa számára is. Jelenlétük ugyanis alapvető feltétele egy mérsékelt iszlám létének, amely csak a keresztényeknek köszönhetően létezik. (...) Sokan megerősítik, hogy nem lehet ott élni, ahol nincsenek keresztények – emelte ki nyilatkozatában Antióchia görög melkita pátriárkája.

Forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír 

Európa - Enyhítené az embriókon végzett kutatások szabályozását a francia parlament


Az emberi méltóság védelmében emelték fel szavukat francia püspökök, miután a francia parlament enyhítené az embriókon végzett kutatások szabályozását - számolt be a francia La Croix katolikus lap. Tovább a részletekhez...
Forrás: La Croix/MTI/Híradó 

ProChristie - Franciaország, 2013


"Le lehet építeni" Gesté templomát is miután a helyi műemlékvédő egyesület pert vesztett.  Tovább a részletekhez...

Forrás:  ProChristie/Christianophobie.fr

Sötétség - "Egy köztársasági vallást kell kitalálni"


A Katolikus Egyházzal nem lehet nemzetet építeni, az új vallásnak a szekularizmusnak kell lennie – nyilatkozta még 2008-ban a jelenlegi francia szocialista oktatásügyi miniszter, Vincent Peillon, akkor megjelent könyvének bemutatóján, amelynek címe: A francia forradalom még nem ért véget.

A politikus hozzátette: nem csak az anyagi javak terén van szükség forradalomra, hanem az agyakban is. Szerinte eddig csak politikai értelemben használtuk a forradalom szót, ezentúl erkölcsi és spirituális értelemben is használni kell. „El kell hagynunk a Katolikus Egyház erkölcsét és spiritualitását, és le kell cserélnünk.”  

„Sosem tudsz szabad nemzetet építeni a Katolikus Egyházzal. Úgyszintén nem tudod azonnal behozni a protestantizmust, amint más demokráciákban csinálták, ezért egy köztársasági vallást kell kitalálni. Ez az új vallás a szekularizmus, ami együtt kell járjon a materiális forradalommal, ami igazából mentális forradalom” – mondta az akkor megjelent interjúban Peillon.

Peillon azt mondta: mindent el kell felejteni, ami a forradalom előtt volt. A legfontosabb intézmények az iskolák, ahol polgárt lehet nevelni a gyerekekből, akiknek ott újjá kell születniük. Szerinte az iskola az „új egyház az új papokkal, az új liturgiával”, és az új olvasnivaló a jog.

A miniszter ennek megfelelően keresztül is vitte, hogy az általános iskolában a gender ideológiának megfelelően folyjon az oktatás. A politikus „szekuláris etikát” kíván megvalósítani a kötelező közoktatásban. A cél, hogy a diákok „fel tudják szabadítani magukat”, minthogy a köztársasági gondolatkörben az oktatás célja a „szabad egyén”.

Vincent Peillon 1960-ban született, a szocialista párt tagja. Nagyapja volt Leon Blum, egykori francia szocialista politikus és miniszterelnök (1936-38). Nagybácsija, Etienne-Emile Baulieu (Etienne Blum) az abortuszhatású RU486 tabletta egyik feltalálója. Peillon apja kommunista bankár volt, a „szovjetek bankjának” hívott Banque Commerciale pour l'Europe du Nord egyik igazgatója. Peillonnak 2010-ben jelent meg a Vallás a köztársaság számára - Ferdinand Buisson szekuláris hite című könyve.

Forrás: Magyar Kurír

Hírek - Európa


 Korzika fegyvert fog Franciaországgal szemben?


Visszatérnek a fegyveres harchoz, ha a francia kormány nem változtat a szigettel kapcsolatos politikáján, jelentették be a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front nevű nacionalista szervezet szóvivői. Az egyik rádiónak megküldött hatoldalas nyilatkozatukban azzal vádolják Franciaországot, hogy gyarmatosítóként viselkedik a sziget lakóival szemben.

A hat oldalas közleményben a Felszabadítási Front azt állítja, hogy a sziget jelenlegi vezetése valójában összefonódott az alvilággal és a nepotizmus alapján működik, ami számukra azt jelenti, hogy a Szépség szigetén mára maffiajellegű vezetési rendszer alakult ki. A helyzetet szerintük súlyosbítja, hogy Franciaország a "szélsőséges jakobinizmusra" emlékeztető magatartásával a korzikai nemzeti identitás eltüntetésén dolgozik.
A Felszabadítási Front szerint a francia államnak két választása van: vagy felülvizsgálja az elmúlt két évszázadban folytatott politikáját, és alapjaiban változtat rajta, vagy folytatja a "korzikai nép tönkretételében játszott aktív szerepvállalását". Amennyiben a második alternatívát választja, úgy a szervezet ismét fegyverhez fog nyúlni, hogy elismertesse Franciaországgal a korzikaiak nemzeti jogait - olvasható a közleményben. A nyilatkozat szerzői nemcsak a francia állam "gyarmatosító politikája", hanem a globalizáció mindent egyenlősíteni akaró nyomása, illetve a liberális pénzvilág garázdálkodása ellen is harcolni akarnak.

A Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front megalakulásának évében, 1976-ban több mint húsz, általuk "kék éjszakának" nevezett robbantásos merényletet hajtott végre különböző, a francia államiságot jelképező épület ellen, majd ugyanebben az évben egy sor magas rangú katonai vezetőt is megpróbáltak meggyilkolni. E lépések egyik következménye az lett, hogy 1977-ben Francia néven egy a sziget függetlenedését ellenző szervezet alakult meg, amely fegyveres harcot indított a Felszabadítási Front ellen.

A vasárnapi nyilatkozatuk kapcsán Manuel Valls belügyminiszter azt mondta, a kormány semmilyen zsarolásnak sem enged, és kizártnak nevezte, hogy teljesítenék a Felszabadítási Front azon követelését, hogy a francia mellett a korzikai is a sziget hivatalos ügyintézési nyelvévé váljon.


S. Ráduly János, Franciaország
Forrás: inforadio.hu