Kinek tartják az emberek Jézus Krisztust?

“Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” 1Kor 1.24-25

Hubert van Eyck: Christus vincit! Christus regnat! Christus imperat!

Korunk modern keresztényeiben (is) felvetődik a kérdés: Kicsoda Krisztus? A legtöbben talán sajnos nem egy személyes, hanem egy tudományos válaszra várnak, egy levezetésre, mely megerősíti őket abban, hogy Ő és csak is Ő a kulcs az örök boldogsághoz. Örök boldogságot írok, mert erre vágyik minden ember. Megszokott szó lett a mennyországból, mert földi elképzelések áldozatává vált, összekeverik a paradicsomi állapottal, pedig az nem ugyan az. Azt gondolják ma sokan: az egy hely ahol örökké jól érezhetem magam, “egy nagy party”. Itt a földön pedig jól érzem magam, ameddig meg nem halok és ha Isten olyan jó, amilyennek mondják, akkor úgy is oda juttat, mert hát “milyen Jóisten az aki pokolra küld csak azért, mert nem foglalkoztam vele”. Eme skizofrén gondolkodás mögött az a tény áll, hogy nem néznek szembe a kérdéssel – amellyel naponta szembe kellene néznünk –, kicsoda Krisztus, kinek tartom Őt? Mit jelent számomra az Ő keresztje?

Nagyjából ez a három csoport van: Azok, akik botránynak tartják, nem tudnak mit kezdeni Vele. Felháborodnak és tiltakoznak ellene, mondhatni tűzzel-vassal üldözik, elkendőzve ezáltal a tiszta Igazságot, mert valami ferde, igazságnak vélt szívtelen rendszerbe kapaszkodnak, melyben ők maguk se hisznek igazán. Modern világunkban ez paradox módon kimondottan csendben zajlik. Az utcán végül nem lesz helye Krisztusnak, sem az éttermekben, sem az iskolákban, sem a kórházakban. A protokoll és az etikett, ami egyedül számít és egy “erkölcs, de minek?”, a maradékot meg én választom meg, mert “nekem jogom van hozzá”. A második csoport sem különb. Egy ideig hallgatja, majd kineveti az Igazságot, mert nevetségesnek, lehetetlennek tartja, akár egy tündérmesét. Mivel nem is “trendi”, nem foglalkozik vele, ha magában úgy is gondolja, nem vallja meg, mert fél az okosabbnak tartott többség vagy a másik reakciójától. Azt gondolom, ma már ez is kimúlóban van. Vethetsz keresztet egy feszület előtt, mikor elhaladsz előtte, vagy mondhatod, hogy “hála Istennek!” egy sikeresen túlélt megpróbáltatás után, nem foglalkozik vele vagy ha nem érti, ahelyett, hogy meg akarná érteni, balgaságnak tartja, s odébb áll egy szimpatikusabb teória felé. Balgaságnak tartja Krisztust is, még talán elhiszi, hogy jó ember volt, jó dolgokat mondott, de hogy feltámadt volna…, na már az túlzás… mert akkor követni kellene. Választ hát egy “járhatóbb” utat, ami kényelmes, nem kérdez rá az élet mélységére, nem von felelősségre, s közben belül emészti az igazi Út iránt való vágy, de ugye “az ciki”.

Végül a harmadik csoport, kik egy közösséget alkotnak a keresztben, erőt és bölcsességet lelnek Krisztusban, s az Ő keresztjében. Mindezt felhasználva a hétköznapokban élik életük, s adnak választ tettükkel a kérdésre, hogy számukra mit is jelent Krisztus. Nem félnek attól, hogy mit felel a másik, csak is az Igazság számít.

Legnagyobb dolog talán önmagunk legyőzése. Magunkban le kell győznünk az előbbi két mentalitást, de ez még nem elég. Nem szabad folyton-folyvást a másikban keresnünk a hibát, hisz magunkban hordozunk megannyi hibát. A keresztény sugárzik, ezáltal vonzza azokat, akiket az Atya kiválasztott. Szembe néz saját gyarlóságaival is, mikor látja, hogy a másik vétkezik. Viszont figyelmeztetni kell a másikat, ha a szeretet jegyében cselekszünk, még akkor is, ha botrány vagy épp balgaság a másik szemében. Házasság előtti tisztaság, vagy mértékletesség az evésben, esetleg az ocsmány pletykáktól való tartózkodás? Ez mind értelmetlen kabaré annak, ki nem tudja a választ a kérdésre: kicsoda Krisztus? Nekünk, kik magunkat kereszténynek mondjuk még jobban oda kell erre figyelni, felelősek vagyunk a saját lelkünkért és ezt tudjuk. Mikor egy keresztény testvérünknek feltettem a kérdést: “Szerinted mi a különbség a keresztény és az átlagember között?”, nem tudta a választ, sőt kiakadt, hogy kérdezhetek ilyet, talán vizsgáztatom? Válasz nélkül hagyott, de mégis kaptam választ – bár nem az övét –, ugyanis én elgondolkodtam róla, hogy mi a különbség. Nem csak az, hogy egy keresztény felteszi az előbb elhangzott kérdést, mert ez tulajdonképpen ugyanaz, mint amit Krisztus kérdezett a tanítványaitól, hanem hogy az Ő keresztje erő és bölcsesség számára. Ez pedig azt jelenti, hogy ezt az életet Vele és Benne bízva éli le. Lehet-e másként? Nem, nem lehet. Nélküle a boldogság csupán illúzió. Ne válasszunk pótszernek munkát, drogot, földi gyönyört, melyek megédesítik egy kis időre ezt, az elviselhetetlen életet, mert ez az élet igen is elviselhetetlen! Akkor és csak is akkor nem, ha Krisztus keresztjéből merítünk erőt. 

fr. Gerbert