Oldalak

Kína - 1949 óta először nyílt katolikus kolostor

Mao Ce-tung hatalomra kerülése óta nem történt ilyesmi Kínában: május elején – 1949 óta először – női szemlélődő kolostor nyílt a Kína közép-keleti részén, Sanhszi tartományban fekvő Lintouban – tudósít a La Croix.

Az esemény Kína és a Vatikán viszonyának enyhülésére enged következtetni, ám a valódi szándékok a közelgő püspöki kinevezések alkalmából válnak majd világossá.

Az ágostonos nővérekről Szent Ágoston Kertje néven emlegetett intézményt Paul Meng, Tajjüan város Róma és Peking által is elismert püspöke avatta fel, a kolostor templomát pedig Vu Csin Vej, Jüncseng püspöke szentelte fel. Az ünnepi szentmisét a két püspök közösen celebrálta nyolc egyházmegye ötven papjával, 1700 hívő előtt. Az eseményen a kínai kommunista párt vallásügyi hivatalának helyi képviselői is megjelentek.

A kolostor Jüce egyházmegyéhez tartozik, melynek 90 éves püspöke, Jean-Baptiste Vang Csin egészségi okok miatt nem tudott részt venni a szertartáson, de írásban tolmácsolta a hívek felé Ferenc pápa áldását, melyet a Szentatya a kolostor megnyitása alkalmából küldött.

Ez a megnyitó Róma és Peking viszonyának javulását sejteti, melyet Ferenc pápa megválasztása óta szorgalmaz. A Szentatya többször is kifejezte a kínai vezetőkkel való kapcsolat megújítására irányuló szándékát, és rögtön levelet is írt Hszi Csin-pingnek, amint a kínai politikus elfoglalta az ország elnöki székét.

A vatikáni-kínai viszony igazi tesztje azonban a közelgő püspöki kinevezések pillanata lesz. 2011-ben és 2012-ben Róma több, Kínában megválasztott püspök személyét is visszautasította, és kiközösítette az egyházból mind őket, mind pedig az őket felszentelő püspököket, Peking ugyanis a Szentszék véleményétől függetlenül nevezte ki a vitatott jelölteket. Ezzel megszakadt a kommunikáció a Vatikán és Kína között.

Ez év május 8-án ötven ember (két Róma által elismert püspök, 21 pap, három diakónus, négy apáca és 19 világi személy) Joseph Tang Jüangot választotta meg Csengtu püspökévé. A kinevezést azonban a Szentszék is felülvizsgálja, és a végső szót Ferenc pápa fogja kimondani.

Abban az esetben, ha a pápa elutasítja a kinevezést – melyet Kína már előre jóváhagyott –, és Peking ennek ellenére felszenteli a jelöltet, a Szentszéknek nem lesz más választása, mint kiközösíteni mind Joseph Tang Jüangot, mind pedig az ügyben résztvevő többi személyt. Ha azonban a pápa jóváhagyja a kinevezést, jó esély nyílik a Vatikán és Kína közötti viszony javulására.

Forrás: Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése