Oldalak

A CCEE üzenete Ferenc pápa szentföldi látogatása kapcsán

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa üzenetben buzdítja a keresztényeket, hogy kísérjék figyelemmel Ferenc pápa szentföldi utazását és imádkozzanak ezért a sokat szenvedett földért.

Fontos imádságos pillanat ez az Egyház számára. Péter utóda ezzel a zarándoklattal megerősíti a hitben a Szentföldön élő Egyházat. A püspökök hangsúlyozzák: alkalom ez az európai hívek számára is, hogy lélekben odaálljanak keresztény testvéreik mellé, mindazok mellé, akik ezen a földön számos szenvedés közepette megőrizték hitüket az elmúlt kétezer év során. Köszönetet mondanak nekik, amiért nap mint nap tanúságot tesznek a hitben való életről, keresztény hitükről, és ezzel bátorítást adnak az európai keresztényeknek is. 

Azt kívánják, hogy Ferenc pápa és Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka találkozása – mely felidézi VI. Pál pápa és Athenagorasz pátriárka történelmi jelentőségű találkozóját 1964-ben –, és a Szent Sír-székesegyházban megvalósuló ökumenikus találkozó Jeruzsálem minden keresztény egyházának képviselőivel olyan egyetemes öleléssé váljon, amelyből erőt lehet meríteni az egyházak közötti látható egység felé vezető úton, ami az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának is egyik célkitűzése. A püspökök kifejezik hálájukat és elismerésüket a keleti egyházak, különösen az ortodox egyház iránt, amiért gondosan őrzik Krisztus szenvedésének és halálának szent helyeit.

Ferenc pápa és Bartholomaiosz pátriárka a béke köszöntésével mennek el a legfőbb közjogi méltóságokhoz Izraelben, Jordániában és Palesztinában: legyen ez a köszöntés ösztönző erő ahhoz, hogy a tárgyalások útját válasszák a népek békés együttélése érdekében azon a földön, amely oly sok éve kiált már békéért. 

Az európai püspökök üzenetükben végül arra kérik a helyi közösségeket, hogy püspöki konferenciáikon keresztül csatlakozzanak a Szentföldért és lakosaiért mondott imádságukhoz.

Forrás: Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése