Tradícióhű gondolatok március 15-ére

Honlapunkon már többször lerántottuk a leplet az 1848-as forradalmak gazságairól, és

hozadékáról, aminek terhét napjainkig nyögi szeretett hazánk, s amely máig mérgezi

nemzetünk felnövekvő generációinak elméjét. Mit is írhatnék? Az előző években sem

kíméltük ezt a túltárgyalt, mégis agyon hallgatott „nemzeti ünnepet”, ezt 2012-ben sem

mulasztjuk el.

Tapasztalataim szerint, aki megérti március 15-e valódi üzenetét, az tud valójában dönteni,

hogy a konzervatív vagy a liberális gondolkodást követi. Mit üzent 1848-ban március 15-e?

Szabadságot, egyenlőséget, testvériséget? – Szép szavak, de mi rejlik mögöttük?

Mi a szabadság? Ma ezt sokan úgy definiálnák, hogy „az szabad, aki bármit megtehet”, s

ezt nyilvánvalóan így gondolták a márciusi felforgató ifjak is. De ez volna az ember által

hőn áhított szabadság? A Katolikus Egyház tanítása szerint a szabadságot akkor érem el, ha

függetlenedek a Világ minden anyagi és szellemi béklyójától, és csak az „Egyetemes Jónak”

élek, azaz Istennek tetszően csak jót cselekszem, a magam és embertársaim lelki üdvére.

Ma nyilván sokan azzal támadják ezt az állítást, hogy erre senki sem képes, s ráadásképpen

ez nem is szabadság. Válaszként javaslom szemügyre venni Jézus Krisztus és a szentek

életét, akik példaképeink és segítőink földi életünkben. A szentek szabadabbak minden

valaha élt embernél, hiszen ők meg tudtak szabadulni a bűntől, s nem léptek vissza a sötétség

útjára. Ki szabad egy társadalomban? Hasonlóképpen az előzőekhez, az, aki mentes minden

hamis vallásoktól, és ideológiáktól, Krisztus igaz és üdvözítő tanítását követi, legyen ő

akár milyen rendhez tartozó. A hierarchikus társadalomban, a monarchiában sokkal jobban

megtapasztalható ez a valódi szabadság, hiszen Istenhez a legközelebb az alázat útján

kerülhetünk, melynek a rendezett hierarchia kiváló iskolája. Lépjünk azonban tovább:

Egyenlőséget is ígértek a magyarnak a márciusi szájhősök! Lássuk, kell-e nekünk az ő

egyenlőségük?! Jézus Krisztus Isten előtte egyenlőséget hirdetett, és arra buzdította a

tehetőseket, hogy segítsék a szegényeket. Szent Pál apostol szintén tanította a gazdagokat a

helyes életre, s emellett óvta az ifjú Egyházat a túlzott adakozástól, nehogy a keresztények

nélkülözzenek felelőtlenek és csalók miatt, emellett figyelmeztette a rabszolgatartókat,

hogy bánjanak emberként rabszolgáikkal, de egyúttal emlékeztette a rabszolgákat, hogy

ne lázadozzanak! Beláthatjuk, hogy a kereszténység soha nem hirdetett sem vagyoni, sem

társadalmi egyenlőséget, épp ellenkezőleg. Mindezt legjobban a kafarnaumi százados

története modellezi, ahol mindenki tökéletesen a helyén van: Istenhez, Krisztushoz könyörög

a százados, akinek egyébként felettesei és beosztottjai vannak, emellett zsidó küldöttei, akik

szólhatnak a Mesterhez, hiszen ő római katona lévén nem szólhat közvetlenül Jézushoz, s

el sem várja, hogy házába lépjen. Mi ez, ha nem a legnagyobb alázat? Még maga Krisztus

is meglepődött ezen, amit senkinél addig nem tapasztalt, csak ennél a hierarchiában edzett

őszinte katonaembernél. Az Isten előtti egyenlőség tehát nem vetítendő ki a társadalomra, ez

az eredendő bűn átöröklésén, és istenképmásiságunkban áll, de erről korábbi írásainkban már

értekeztünk.

1848 márciusának szemtelen gazfickói egyenlőséget hazudtak a magyarnak, és megmérgezték elméjét, azzal, hogy „társadalmilag is egyenlők lehetünk”, s ezzel segítettek hatalomra juttatni egy hivatásrendi arisztokrácia helyett egy kizsákmányoló pénzarisztokráciát,

mely akkor még sikertelenül próbálkozott Hazánk meghódítására. A liberalizmus bűnös

szelleme azonban azóta sikerrel járt, „érdekes módon” épp ama forradalmi eseményekkel

(1918,1919,1945,1989), melyek vezetői szellemi elődjeiknek, 1848 márciusának pimasz

frátereit vagy az akasztófavirág, szabadkőműves Kossuth Lajost tekintették… Milyen

érdekes… S ha már a „fráterek”-nél mit ígértek még szegény népünknek? Testvériséget. Ezt a

hazugságukat még látszólag sem tudták alátámasztani, hiszen viszályt szítottak minden

lehetséges színtéren. Hazug propagandájukkal ellentéteket gerjesztettek a magyarság és a

nemzetiségek között, de ellentéteteket Árpád-vérű Habsburg dinasztiánk és nemzetünk között

is. 1848 szelleme fölösleges testvérháborúba üldözte Hazánk népeit és nemzeteit, amely

máig be nem gyógyult sebeket ejtett lelkünkön és becsületünkön. S mindebből ki profitált? A

Rotschild-család és köreik, mondhatnánk egy „testvériség”, akik nagy örömmel támogatták

a szerencsétlen testvérháború mindkét résztvevőjét, hadd vérezzen minél jobban a magyar,

akármelyik oldalon is álljon, s vetette el a napjainkig uralkodó szégyenteljes Habsburg-

gyűlöletet.

Mit köszönjünk tehát ’48-nak? A hierarchia bomlását, a szabadkőművesség hatalomra jutását,

a nemzetek közötti ellentétet, hosszú távon Trianon gyalázatát, valamint az Egyházat és a

régi rendet védelmező, szeretett dinasztiánk elűzését, de folytathatnánk: a bolsevik, majd e

liberális diktatúrát, az Egyház nyílt, majd mai, burkolt üldözését, s népünk mai napig tartó

hitbéli, erkölcsi és gazdasági válságát!

Íme, itt áll a választás konzervatív és liberális között! Aki igent mond ’48-ra az erre az új

ellenrendre mond igent, s nem méltó a konzervatív, sem a keresztény jelzőre! Aki szembe mer

szállni 1848 szellemével, annak jutalma semmiképpen sem marad el!

Ma, ezen a szomorú emléknapon, amikor 164 esztendeje, hogy Hazánk mai napig húzódó

kálváriája elkezdődött, emlékezzünk mi igaz, katolikus, konzervatívok is azokra a hősökre,

akik mindvégig a császár és király oldalán álltak, s adták életüket Istenért, a Királyért és a

Hazáért!

der schwarze Ritter 

 














Kapcsolódó cikkeink: