Oldalak

Assisi Szt. Ferenc patronáltjai a magyar történelemben II.

Assisi Szt. Ferenc patronáltjai a magyar történelemben II. 

2010.10.04


I. Ferenc (1792 - 1835)

Kép
Ferenc József Károly Firenzében, a Toszkánai Nagyhercegség fővárosában, a Poggio Imperiale kastélyban született 1768. február 12-én. I. Ferenc néven magyar király, II. Ferenc néven német-római császár, cseh király, majd 1804-től I. Ferenc néven osztrák császár. Édesapja a Habsburg-Lotharingiai-házból való Lipót toszkánai nagyherceg, a későbbi II. Lipót, édesanyja pedig a Bourbon-házból való Mária Ludovika spanyol infánsnő volt. Az uralkodói pár 16 gyermeke közül Ferenc József Károly főherceg született másodikként, de elsőszülött fiúként. A magyar királyi trónust 1792. március 1-jén örökölte meg apjától, s 1792. június 6-án koronázták meg Budán. Cseh királlyá koronázása 1792. augusztus 9-én Prágában történt meg. Ferenc az osztrák uralkodó főhercegi, majd a német-római császári címet egészen 1806-ig birtokolta, mígnem a jólismert korzikai kis káplár ügyvédfi ördögi törekvései miatt kénytelen volt felszámolni az évezredes Szent Római Birodalmat.
KépA Szent Szövetség egyik alapító tagja volt, belpolitikáját a nemzeti liberális törekvésekkel való szembenállás, és a konzervatív abszolutizmus határozta meg. Uralkodásának tetemes részét az egekig magasztalt francia  patkányforradalom, majd a Napóleon szította sátáni seregekkel vívott háborúk sisyphosi küzdelme árnyékolta be. Példát statuálva szállt szembe a hazánkban megjelenő, Martinovich Ignác vezette jakobinus mozgalommal, mely a nyugati szabadkőműves felségsértő aknamunka magyarországi kiindulópontja volt. Uralkodásának utolsó tíz évében, a rá nehezedő nyomás okán szakított abszolutisztikus kormányzati módszereivel, s 1825-ben újra összehívta a magyar rendi országgyűlést, mellyel utat törtek maguknak a kor baloldali erői. A kor antitradicionális eszméi, a liberalizmus és a nacionalizmus azonban ezt követően sem tudták kikezdeni az erős Ferenc királyt, így a kortárs és későbbi liberális magyar közvélemény, valamint a baloldali történetírás mind a mai napig negatív uralkodóként tartja számon. 

Szellemiségünk újra felmagasztalja a nagy uralkodót, hogy valódi konzervatív, tradicionális keresztényi szemmel tekintsünk méltán nagy királyunkra!

Laureatus Demetrius

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése