Pro Hungaria Sacra - Szent Magyarországért

Assisi Szt. Ferenc patronáltjai a magyar történelemben III. 

2010.10.04

 I. Ferenc József apostoli magyar király neve napjára

 

„Tartsa Isten, óvja Isten
Királyunk s a közhazát!
Erőt lelve a szent hitben
Ossza bölcs parancsszavát!
Hadd védnünk ős koronáját
Bárhonnét fenyítse vész!
Magyar honnal Habsburg trónját
Egyesíté égi kéz!”

 I. Ferenc József (Schönbrunn, 1830. aug. 18. – Schönbrunn, 1916. nov. 21.; osztrák császár és magyar király 1848-1916) leghosszabb ideig regnáló uralkodónk neve napját is ma ünnepeljük, mely valaha nemzeti ünnepeink közé volt sorolandó, s méltó ma sem felejtkezni róla.

1848 decemberében az ifjú király trónra lépésekor a Habsburg Birodalomban, és szűkebb hazánkban, a Magyar Királyságban testvérháború dúlt, amelyet az 1848 tavaszának liberális-forradalmi hulláma indított meg Európa szerte, s a liberális métely és a régi rend védelmezőinek harcosai között folyt. E kiváló egyéniségek, a kereszténység és a krisztusi értékek védelmezői közé emelkedik fel az ekkor 18 éves Ferenc József. A fiatal uralkodó addigra már megjárta Észak-Itáliát Joseph Wenzel Radetzky tábornagy vezérlete alatt, s kivette részét a Garibaldi-féle söpredék elleni győzedelmes háborúból, ahonnan ünnepelt hősként tért vissza. Az 1848 szeptemberében kirobbanó polgárháború miatt nem lehetett tovább halogatni az idoneitás számos ismérvét nélkülöző V. Ferdinánd király lemondását, aki után a dinasztia választása az ambiciózus Ferenc Józsefre esett, aki már bebizonyította alkalmasságát és elhivatottságát a nemzeti köntösbe bújt liberálisok elleni harcra. A következőkben a teljesség igénye nélkül emlékezzünk meg néhány momentumról, melyekkel megbizonyosodhatunk afelől, hogy Ferenc József a lovagkirályok nyomdokaiba lépve, méltó utóda szent és boldog királyainknak.

A kuruc történetírás előszeretettel emlegeti, Ferenc József szentpétervári látogatását I. Miklós orosz cárnál, amikor királyunk segítséget kér a cártól a „magyarok” leverésére, s amikor Miklós cár kétszázezer katonát bocsát Ferenc József rendelkezésére, az ifjú kézcsókkal hálálja meg a segítséget. Ha megvizsgáljuk egy kicsit közelebbről ezt az eseményt, s eltekintünk a gyermekkorunk óta belénk sulykolt kuruc történetszemlélettől, akkor felfedezhetjük az esemény csodálatos voltát. Gondolatmenetünknek alapfeltétele, hogy belássuk, 1848-49 nem osztrák-magyar háború volt, mindkét oldalon jelentős számban vettek részt magyarok, s osztrákok egyaránt, a háború magyar voltát már csak a tábornokok nemzeti hovatartozása is kétségbe vonja (Bem, Damjanich, Dembinszky, Leiningen-Westerburg, s még bőven sorolhatnánk), a feszülő ellentét nem nemzetek, hanem a régi és az új rend szolgálói között feszül! Ahhoz, hogy a történteket megértsük, tudnunk kell (el kell ismernünk) a dinasztiák nemzetek felettiségét, és misztikus együvé tartozásukat, melyet – nem is alaptalanul –  egy nagy családhoz hasonlíthatunk, hiszen valódi vérségi kötelékek fűzik egybe életüket, szövetségeiket. Ennek tükrében lássuk, mi történt a cári udvarban Ferenc József látogatásakor! Az ifjú király a kereszténység és a konzervativizmus védelmében lép fel a magyar felkelés ellen, amely bizonyos sötét erők anyagi segítsége nyomán oly erőre kapott, hogy már-már győzelmük fenyegette a királyság fennállását. A cár, aki 1848-ban „hermetikusan” lezárta birodalma határait, nehogy a liberális felleg ott is szennyezni kezdje az elméket, amint megtudta, hogy „kisebb testvérének” segítségre van szüksége, nem habozott ennek eleget tenni. A kézcsók itt nyer értelmet. Ez nem a megalázkodás, hanem a hála jele, amit egy ifjú érezhet bátyja, apja vagy nagyatyja iránt, a keresztény testvéri szeretet ékes példája. A birodalmi hadsereg újjászervezése, és az orosz segítség megérkezése után megkezdődött az ellentámadás, mely során a kezdetekben Ferenc József személyesen vezette hűséges csapatait. A Dunához érkezvén igazi hőstettet hajtott végre: amikor még tábornokai sem merték megkezdeni az átkelést az esetleges túlparti ellenséges erőktől tartván, a király elsőnek ugratott a folyóba, s – mit volt mit tenni – öreg tábornokai, majd ezredei azonnal követték, hogy ha kell, testükkel védelmezzék szeretett császárukat és királyukat.

A világosi fegyverletétel utáni úgynevezett megtorlás időszakából érdemes még megjegyeznünk a komáromi erőd védőinak esetét. 1849. szeptember 27-én Klapka György tábornok is aláírta a komáromi vár megadásának előfeltételét képező megegyezést, amely szabad elvonulást és büntetlenséget biztosított a várőrség minden tagja részére. Komárom erődjét 1849. október 4-én, Ferenc József neve napján az utolsó felkelő katona is sértetlenül hagyta el, ami szintén az ifjú király nemes lelkére utal, s ellene mond a kegyetlen, megtorló király utólag festett képének is.

Emlékezzünk ma boldog emlékű Ferenc József királyunkról, aki a kereszténységért és hazánkért mindig oly fáradhatatlanul cselekedett, s élete alkonyán Szent Istvánhoz méltó felajánlást tett, 1914 decemberében Jézus Krisztus szentséges Szívének ajánlotta szeretett hazánkat.

Der schwarze Ritter