Szunyogh Xavér Ferenc – Missale. Szent István Társulat, Budapest, 1933. (első rész)
Ha
a szentmise lényegét mag akarjuk érteni, akkor legjobb a régi
elnevezéseinek magyarázatából kiindulni, ahogy a legelső századokban
nevezték. Ezek között a legismertebbek voltak: a kenyértörés vagy az Úr
asztala, azután a megemlékezés az Úrról, majd az Eucharisztia név
terjedt el, de ezzel egyidőben miszteriumnak is nevezték és a
legkésőbben illették az áldozat névvel. Ezeket vesszük egyenként sorra,
mert jobban rámutatnak a mise lényegére, mint maga a mise szó.
A magyar mise elnevezés ugyanis a latin missa szóból származik. Ez pedig késő latin alakja a
régebbi missio szónak és eredetileg annyit jelentett, mint elbocsátás. A
régi misében kétszer is felhangzott az: ’Ite missa est’ felszólítás; az
evangélium után a hittanulóknak és a vezeklőknek és a mise végén
valamennyi hívőnek. Ez az elnevezés azonban nem érinti a szentmise
lényegét és így nem is kifejező igazán.
1. az apostolok és az első keresztények kenyértörésnek
nevezték. ’Ők állhatatosan kitartottak… a kenyértörésnek közösségében’
(Ap.cs. 2,42.). Ez az elnevezés magának az Úr Jézusnak a cselekedetére
megy vissza, mert ő az utolsó vacsorán a kenyeret ’megtörte’ és a
tanítványoknak adta. Még jobban megértjük ezt a nevet, ha tudjuk, hogy a
zsidóknál a kenyérnek egészen vékony, lapos formája volt, ezért a
kenyértörés náluk az étkezéssel, a lakomával azonos jelentésű volt. És
valóban a misének a képe a tanítványok előtt a lakomával volt
kapcsolatos. Ez a lakoma azonban csak külsőségeiben és csak távolról
volt előttük hasonló a zsidók és a pogányoknál szokásos áldozati
lakomákhoz, mert ez előttük az ’Úr asztala’, az ’Úr lakomája’ volt. Az
apostolok más nevet nem is használnak, mert ők nem feledték el, hogy
amikor az Úr Jézus a csodálatos kenyérszaporítás után megígérte az
Oltáriszentséget, akkor világosan megmondotta, hogy ételt és italt ad és
ez örök életet ad. Megmondotta azt is, hogy ez az étel az ő teste és ez
az ital az ő vére lesz. Aki eszi az ő testét és issza az ő vérét, az
örökké élni fog. Amikor a zsidók azt mondották erre, hogy ez kemény
beszéd, akkor az Úr Jézus egy szót sem változtatva, megismétli szavait,
sőt tanítványainak is az mondja, hogy ha nem akarják elfogadni,
elmehetnek. Az ő követőinek tehát el kell fogadniok, hogy áldozati
lakomát ad és ebben önmagát adja eledelül, hogy örök életünk legyen.
Világos tehát, hogy a mise igenis kenyértörés, az Úr lakomája. Ezért a
hagyományokhoz jobban ragaszkodó kelet ma is így nevezi. És ez az oka,
hogy az oltár első alakja az asztal volt és bármennyire is fejlődött az
oltárépítés, az asztallapot a mai napig minden oltár megőrizte.
2.
Mikor az Úr Jézus a szentmisét megalapította, akkor azt mondta: ’Ezt
cselekedjétek az én emlékezetemre.’ Innen ered másik ősi elnevezése:
commemoratio Domini, megemlékezés az Úrról. Szent Jusztin a II. század közepe táján már így nevezi.
A
szentmisének egyik legrégibb imádsága, amely rögtön az átváltoztatás
után következik, ezt a görög nevet viseli: Anamnezis és ennek jelentése:
megemlékezés. Így kezdődik: ’Íme ezért megemlékezünk, Urunk,…
Krisztusnak, boldog szenvedéséről, ugyanígy halottaiból való
feltámadásáról, valamint dicsőséges mennybemeneteléről.’ A szentmise
tehát megemlékezés, az Úr Jézus megváltói életéről és haláláról.
3. Már Tertullianus miszterium-nak nevezi a szentmisét. De
ez a név egyre általánosabb lesz és a misekönyv számos imádságában
(ilyen formában: frequentátio vagy celebrátio mysterii) mai napig
megmaradt. Sőt magának az átváltoztatásnak a szövegében is benne van,
hogy a szentmise ’mystérium fidei’ hitünknek és a hívőknek misztériuma.
Ez az elnevezés és fogalom a görögöktől került a keresztények
gondolatvilágába. Ez a szó a liturgiában nem a hitünk titkát jelenti,
mint ahogy ma misztérium általános titkot jelent, hanem valami
isteni (ezért titokzatos) és a lélek mélyén végbemenő folyamatot,
amelyben az isteni az emberhez leereszkedik, átjárja és átalakítja és
így a földit, az emberit a maga isteni magasságába emeli. Ez
végbemehet az isteni tanítás által, mely titkos és mélyebb ismereteket
ad az embereknek (ez a mai használathoz áll közel),- de végbemehet
valamely cselekedet által, melyben az ember az Istennel érintkezik és
így az isteni élet részesévé lesz (ez történik a szentmisében). A szentmise tehát mint misztérium, szent cselekedet (v.ö. ’ Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre’), mely üdvösségünk tényeit misztikusan, de valósággal láthatóan, foghatóan, hallhatóan megjeleníti, elénk állítja és végbeviszi.
A dramatikus formában, jelképes cselekedetekben elrejtve, vallásunknak
azon nagy tényeit állítja elénk, melyek által Krisztus Urunk a
megváltásunkat eszközölte.
4. A második században terjedt el a misének a negyedik neve: Eucharistia.
Ez a görög szó annyit jelent, mint hálaadás és a misére való
alkalmazása szintén visszamegy az Úr Jézus alapítására, mert ő is nagy
hálaadó imádság elmondása közben változtatta át a kenyeret és a bort.
Ezért kezdték az egész misét Eucharistiának: hálaadásnak hívni. Később
magát az eledelt, az átváltoztatott kenyeret és bort mondták
Eucharistiának. A mai általános használatban az Eucharistia szó a
legméltóságosabb Oltáriszentséget jelenti.
5. Az első század vége óta (Didaché, Római Szent Kelemen), használatos az áldozat
elnevezés. Hogy a szentmise áldozat, azt már az alapítás szavai is
mutatják. Krisztus Urunk azt mondta: ’Ez az én testem, mely értetek
adatik (t.i. a kereszthalálban) és ez az én vérem, mely értetek
ontatik’. Az értünk adott test és az értünk kiomlott vér világosan
mutatják a szentmise áldozati voltát. Az áldozat szó tulajdonképpen mind
a négy régebbi elnevezésnek: a kenyértörésnek, a megemlékezésnek, a
misztériumnak és az Eucharistiának az összefoglalása. A szentmise
ugyanis mint áldozat.
a) először is ételáldozat, tehát áldozati eledel, lakoma, kenyértörés is; b) azután hálaadás is, hálaadó-áldozat: Eucharistia; c) végül mint áldozat egyúttal áldozati cselekedet is, tehát misztérium; d) és benne a megemlékezés, misztériumos jelenlét és valóság.
Mindezeket
a vonásokat együtt megtaláljuk az utolsó vacsora történetében, tehát
mindegyik név annak egy részét emeli ki. ’ Az Úr Jézus vette a kenyeret,
hálát adott (Eucharistia), megtörte a kenyeret és odanyújtotta a tanítványoknak: Egyetek ebből mindnyájan (kenyértörés, az Úr asztala), mert ez az én értetek adott testem és igyatok, mert ez az én értetek adott vérem (áldozat). Ezt cselekedjétek (misztérium) az én emlékezetemre’ (megemlékezés).
Papi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése