Sacra Liturgia - Szentmiseáldozat eredete

A szentmiseáldozat eredete és a papság magasztossága†

 Mint a Trienti Zsinat a legszentebb miseáldozatról szólva tanítja, Jézus Krisztus az utolsó vacsorán alapította az – ószövetségi papságot és áldozati kultuszt beteljesítő – újszövetségi papságot és áldozatot, ennél fogva a papság elválaszthatatlan Krisztus áldozatától. „A mi Istenünk és Urunk tehát, noha önmagát egyszer s mindenkorra kész volt feláldozni a kereszt oltárán az Atyaistennek önmagát egyszer ajánlotta fel, hogy nekik [ott] az örök megváltást megszerezze.” 
 Krisztus papi mivolta azonban a halállal meg nem szűnhetett. Kedvelt jegyesének, az Egyháznak, az emberi természet által megkívánt látható áldozatot akart adni az Úr. Olyat, amelyben a kereszten egyszer bemutatott véres áldozat megújítást nyer, amely a világ végezetéig megőrzi emlékét, és annak üdvösségszerző ereje az általunk naponként elkövetett bűnök bocsánatára szolgál. Ezért az Úr megalapította a szentmiseáldozatot. Az utolsó vacsorán, azon az éjszakán, amelyen elárultatott, az Úr magát Melkizedek rendje szerint való örök papnak (Zsolt 110,4.; Zsid 5,6; 7,17) nyilvánította. Saját testét és vérét a kenyér és a bor színe alatt az Atyaistennek fölajánlotta, s ugyanazon színek alatt az apostoloknak nyújtotta. Így őket ekkor az Újszövetség papjaivá tette, és megparancsolta nekik és a papságban utódaiknak, hogy azt az áldozatot ők is bemutassák. Parancsát e szavakkal közölte: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19; 1Kor 11,24), amint ezt a katolikus Egyház mindig is így értette és tanította.
 Ettől az időtől kezdve az apostolok és a papságban utódaik az isteni Fölségnek bemutatják a Malakiás próféta által megjövendölt, tiszta áldozatot, amely miatt az Isten neve nagy a nemzetek között. S bemutatják ma is: a földkerekség minden helyén, a nappal és éjjel minden órájában az idők végezetéig.
 Az isteni áldozat bemutatása valóságos áldozati cselekmény s nem merő jelkép. Ezért hatályos ereje van az emberi nemnek a bűnök által megbántott isteni Fölséggel való kiengesztelésére. „Az áldozattól megbékélt Isten a bűnbánat ajándékát és kegyelmet ad; a vétkeket és a legnagyobb bűnöket is megbocsátja.” S ennek okát és magyarázatát is adja a trienti szent zsinat a következő szavakkal: „Azonos ugyanis itt az áldozat és a papok keze által az áldozatot bemutató azzal, aki a kereszten önmagát föláldozta, csak a fölajánlás módja különböző.” 

A szentmise tehát a keresztáldozat megjelenítése. Az Újszövetség áldozata, amelyben két dolog történik:

1) Jézus Krisztus a maga vére keresztáldozatát vérontás nélkül megjeleníti olyan formában, hogy a kenyér és a bor színe alatt önmagát föláldozza az Atyának;
2) a hívek önmagukat a kenyér és a bor jelképében az oltárra helyezik és ott önmaguk önátadását egyesítik Jézus Krisztus áldozatával, hogy így annak érdemeiben részesülhessenek. Így a keresztáldozat megjelenítése a legfölségesebb istentiszteletté válik, melynek során a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé lesz, a jelenlevő hívők közösségé pedig egymással közösségre lépve és Krisztussal egyesülve eminens módon alkotják Krisztus misztikus testét. 

Világosan kitűnik e tényből a katolikus pap hivatásának fönsége. A pap hatalmat kap az Úr Jézus Krisztus teste fölött. A szentmiseáldozat bemutatása a papság központi jelentőségű valósága. Joggal mondja Aranyszájú Szent János: „Bámulatos titkok ezek – csodálatosak és félelmetesek.” S így válik érthetővé Antiochiai Szent Ignác mártír szava a smyrnai híveknek, mely szerint minden méltóság csúcsa a papság.

Fülep Dániel

†Készült a Tengernek Csillaga 2012. március-áprilisi számába.

Sacra Liturgia - Szentmise és keresztáldozat

A szentmiseáldozat elválaszthatatlan a keresztáldozattól†

  A szentmiseáldozat valóságban és gondolatban elválaszthatatlan a keresztáldozattól. Ebben áll a szentmiseáldozat kimondhatatlan értékének és fönségének a titka.

A Trienti Zsinat tanítása szerint a szentmise viszonylagos áldozat, melynek értéke és valósága a keresztáldozat abszolút valóságában gyökerezik, tehát vele egy áldozatot alkot. Mindazonáltal igazi áldozat, tehát tőle különbözik is. Az Újszövetség örök abszolút áldozata a mi Urunknak a Golgotán bemutatott keresztáldozata, mellyel lényegileg azonos a szentmiseáldozat, mivel azonos az áldozat tárgya és az áldozat elsődleges bemutatója, az ember Jézus Krisztus. A Trienti Zsinat tanítása szerint „Egy és ugyanaz az áldozat [áldozat], ugyanaz a felajánló is – most a papok szolgálata által –, mint aki akkor a kereszten önmagát föláldozta, csakis a feláldozás módjában van különbség.

A keresztáldozat az Újszövetség egyetlen áldozata. A keresztáldozat által Krisztus megváltott bennünket, s fölül nem múlható és kiegészülésre nem szoruló módon eleget tett Istennek. „Nincs üdvösség senki másban” (vö. ApCsel 4,12), ezért máshol keresni az üdvösséget nincsen sem okunk, sem jogunk.

Ez az áldozat abszolút, azaz független minden más áldozattól. Minden egyéb törvényes áldozatnak tőle van az ereje és értéke; a szentmiseáldozat beteljesítője az ószövetségi áldozatoknak, melyek előképe és előkészítője Krisztus áldozatának. A szentmiseáldozat a maga értékéből teljesen elégséges, sőt felülmúlhatatlan értékű.

A szentmise nemcsak dicsőítő (hódoló), hanem az Atyával való kapcsolatot közvetítő áldozat is. Krisztusnak a történelmileg egyszer megcselekedett önfeláldozását a szentmise titokzatos módon, de valóságosan megjeleníti. A keresztáldozat megújul (exercitur, perpetuat), éppúgy, mint az egy és maradandó mennyei Krisztus az átlényegülés által valósággal jelenvalóvá lesz az Oltáriszentségben.

A szentmise fölidézi a keresztáldozat emlékezetét. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”, mondja az Úr. Ez az emlékezés nem egyszerű múltidézés, hanem a valóságos megjelenítése Krisztus történelmi tettének. A jelenvalóvá tétel mintegy kaput nyit az örök jelenbe, ahol a múlt egy adott pontjában bekövetkező esemény minden időkre ható volta nyilvánvalóvá válik, a Golgota áldozata pedig különösképpen is a történelem középpontjaként mutatkozik meg. Mert „egy és ugyanaz az áldozat, ugyanaz a fölajánló is – most a papok szolgálata által –, mint aki akkor a kereszten önmagát föláldozta, csakis a feláldozás módjában van különbség”. Krisztus életének áramába tehát az Egyház által kapcsolódhatunk be.

A szentmise a keresztáldozat gyümölcseinek a közvetítője. A mi megváltásunk és üdvösségünk, amit a Megváltó a kereszten szerzett meg nekünk, számunkra úgy valósul meg, hogy átadjuk magunkat Krisztusnak, s egyesülünk áldozatával. Ez történik a szentmiseáldozaton keresztül, amely ténylegesen az ég és föld találkozása; az Atya irgalmának és szeretetének a forrása, és a mi Istennel való találkozásunknak legfőbb színtere. „A szentmiseáldozat nem egyszerűen liturgia, hanem a természetfölötti életnek a kútfeje, Krisztus testének élő szívverése, a mennyei Jeruzsálemnek és Isten országának titkoz központi napja, köréje kering Krisztusnak minden bolygó lelke, s tőle veszi világosságát és életét”.

Fülep Dániel

†Készült a Tengernek Csillaga 2012. szeptember-októberi számába.