Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szekularizáció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szekularizáció. Összes bejegyzés megjelenítése

Luxemburg - Tüntetések a vallásoktatás szabályozásának módosítása ellen

Az általános vallásoktatás valódi célja a szekularizáció lenne


Három napon belül kétszer is tüntettek a Nagyhercegségben, ami Európa leggazdagabb államában egészen egyedülálló. A tandíjreform elsősorban a diákok, a vallásoktatás szabályozásának módosítása pedig inkább a szülők körében verte ki a biztosítékot.

Április 25-én közel tizennégy ezren vonultak utcára a diákhitelről szóló kormányrendelet módosítását követelve, majd két nappal később az iskolai vallásoktatás szabályozásának eltörlése céljából tüntettek a diákok.  A Diákok Nemzeti Szövetsége szerint a diákhitelt érintő változtatások a rosszabb szociális helyzetben levők számára ellehetetlenítik a felsőoktatásban való részvételt, azonban Xavier Bettel miniszterelnök épp a reformjavaslat szociális érzékenységét élteti. (...)

Ami a vallásoktatás szabályozását illeti, leginkább a szülők részéről váltott ki aggodalmat a Bettel kormány javaslata, minek értelmében a közoktatásban általánossá tennék a vallásoktatást, mindezt egy átfogó tantárgy keretében, amely az összes világvallással megismertetné a diákokat. A luxemburgi vezetés lépésének nem titkolt célja a szekularizáció, s ezáltal a minél nagyobb társadalmi kohézió elérése a lakosságban.

A kormány részéről a változtatások melletti fő érv, hogy a diákokat vallási hovatartozásuk alapján ne lehessen már korai tanulmányaik során különböző csoportokba besorolni. Ráadásul a kurzus magában foglalná olyan ismeretek elsajátítását, mint az erkölcs vagy etika, éppen emiatt hagsúlyozzák, hogy az intézkdés valójában minden szülő érdeke.

A kritikusok szerint noha a reform rendkívül modern és nyugatias felfogás szellemében fogalmazódott meg, valójában teljesen szükségtelen lépés. A luxemburgi lakosság meghatározó, 90 százalék feletti része római katolikus, a muszlimok száma körülbelül 10 ezer fő, és a társadalmat egyáltalán nem jellemzik vallási konfliktusok. Emlékezetes, hogy a 2012-es iszlámellenes film kapcsán kirobbanó tüntetések alatt Luxemburg maradt Európa egyik legnyugodtabb állama, így a vallási konfliktusok megelőzésére nem lehet panasz. Ennek alapján a kritikusok joggal állítják, hogy valójában egy stabil rendszert bonthat meg a vallásoktatás módosítása, amely ráadásul megfosztja a diákokat a döntés szabadságától is. Ez alatt legtöbben azt értik, hogy a modern európai oktatási modellek jellemzője, hogy fennáll a választás lehetősége a saját vallási ismeretek vagy az etika és erkölcs tantárgy között, ami a luxemburgi reformjavaslatból teljesen hiányzik. 

Forrás: Kitekintő

Sötétség - "Egy köztársasági vallást kell kitalálni"


A Katolikus Egyházzal nem lehet nemzetet építeni, az új vallásnak a szekularizmusnak kell lennie – nyilatkozta még 2008-ban a jelenlegi francia szocialista oktatásügyi miniszter, Vincent Peillon, akkor megjelent könyvének bemutatóján, amelynek címe: A francia forradalom még nem ért véget.

A politikus hozzátette: nem csak az anyagi javak terén van szükség forradalomra, hanem az agyakban is. Szerinte eddig csak politikai értelemben használtuk a forradalom szót, ezentúl erkölcsi és spirituális értelemben is használni kell. „El kell hagynunk a Katolikus Egyház erkölcsét és spiritualitását, és le kell cserélnünk.”  

„Sosem tudsz szabad nemzetet építeni a Katolikus Egyházzal. Úgyszintén nem tudod azonnal behozni a protestantizmust, amint más demokráciákban csinálták, ezért egy köztársasági vallást kell kitalálni. Ez az új vallás a szekularizmus, ami együtt kell járjon a materiális forradalommal, ami igazából mentális forradalom” – mondta az akkor megjelent interjúban Peillon.

Peillon azt mondta: mindent el kell felejteni, ami a forradalom előtt volt. A legfontosabb intézmények az iskolák, ahol polgárt lehet nevelni a gyerekekből, akiknek ott újjá kell születniük. Szerinte az iskola az „új egyház az új papokkal, az új liturgiával”, és az új olvasnivaló a jog.

A miniszter ennek megfelelően keresztül is vitte, hogy az általános iskolában a gender ideológiának megfelelően folyjon az oktatás. A politikus „szekuláris etikát” kíván megvalósítani a kötelező közoktatásban. A cél, hogy a diákok „fel tudják szabadítani magukat”, minthogy a köztársasági gondolatkörben az oktatás célja a „szabad egyén”.

Vincent Peillon 1960-ban született, a szocialista párt tagja. Nagyapja volt Leon Blum, egykori francia szocialista politikus és miniszterelnök (1936-38). Nagybácsija, Etienne-Emile Baulieu (Etienne Blum) az abortuszhatású RU486 tabletta egyik feltalálója. Peillon apja kommunista bankár volt, a „szovjetek bankjának” hívott Banque Commerciale pour l'Europe du Nord egyik igazgatója. Peillonnak 2010-ben jelent meg a Vallás a köztársaság számára - Ferdinand Buisson szekuláris hite című könyve.

Forrás: Magyar Kurír