Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rendszerváltoztatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rendszerváltoztatás. Összes bejegyzés megjelenítése

Erdély és Románia - A forradalom "eltérítésével" vádolták Iliescut

Az 1989-es forradalom "eltérítésével" vádolták Ion Iliescu volt államfőt, a hatalmat 1989 decemberében magához ragadó Nemzeti Megmentési Front (FSN) egykori vezetőjét azok a forradalmárok, akik részt vettek szombaton, az események évfordulóján rendezett bukaresti megemlékezésen.

A bukaresti Egyetem téren abból az alkalomból rendeztek koszorúzást, hogy 24 évvel ezelőtt december 21-én terjedt át a fővárosra a Temesváron öt nappal korábban kirobbant kommunista-ellenes népfelkelés, a karhatalom pedig Bukarestben és több erdélyi nagyvárosban a rendszer ellen tüntető tömegbe lőtt.

A védelmi minisztérium által rendezett hivatalos ünnepségen egy katonai díszszázad koszorúzott: ezt a megemlékezést zavarta meg az egykori forradalmárok száz fős tüntető csoportja.

"Ne misztifikáljátok a történelmet, Iliescut kérdezzétek, ki térítette el a forradalmat, ki felelős az áldozatokért" - volt olvasható a megemlékezésen az egykori forradalmárok egyik molinóján. Egy másik felirat az 1989 óta színre lépett politikustársadalom átvilágítását sürgette.

A forradalmárok elégedetlensége kedvezményeik eltörlésével is összefüggésbe hozható. Az illetékes államtitkárság szerint 22 ezer embernek van forradalmár-igazolványa, de 2011 óta közülük már csak hatezren kapnak állami juttatásokat: az áldozatok hozzátartozói, a sebesültek és azok, akiket Nicolae Ceausescu kommunista diktátor elmenekülése előtt bebörtönöztek.

Korábban viszont minden olyan személynek anyagi természetű kiváltságokat biztosítottak, aki három tanúval igazolta a harcokban szerzett érdemeit. Az Iliescu-rezsim politikai ellenfelei szerint a FSN azért adott haszonlesők ezreinek kedvezményeket, hogy a valódi rendszerváltókat lejárassa.

Forrás: Transindex/MTI (szöveg)/Szeged Panoráma (kép)

Kapcsolódó írások: 

Csehország - Előre megtervezett volt a prágai bársonyos forradalom (Tovább a részletekhez...)

November 17. - Előre megtervezett volt a prágai bársonyos forradalom

Nem az egykori ellenzék, hanem a kommunista állambiztonsági hivatal (StB) forgatókönyve érvényesült az 1989 novemberi bársonyos forradalom prágai eseményeinek kirobbantásában - állítja Ludvík Zifcák, volt állambiztonsági ügynök, aki egyike volt a november 17-i prágai tüntetés főszereplőinek, mely végül a korabeli szocialista rendszer bukásához vezetett Csehszlovákiában.

"Nem az volt a cél, hogy a szocialista rendszert kapitalistára változtassuk, hanem olyan változások elérése, amelyek jólétet biztosítottak volna az akkori rendszeren belül" - jelentette ki Zifcák a Zivot című szlovák társadalompolitikai hetilap legújabb, e heti számában közölt beszélgetésben.

1989. november 17-én Prágában hivatalosan engedélyezett diáktüntetést tartottak a Nemzetközi Diáknap alkalmából. A tüntetők egy nagyobb csoportja megszegve az eredeti megállapodást a Vencel térre indult, de a Nemzeti Színház közelében a rendőrség erőszakkal megállította a menetet. Az összecsapás során az ügynök Zifcák - aki Martin Smíd néven állítólagos egyetemistaként maga is közrejátszott abban, hogy a karhatalommal összecsapásra kerüljön sor, a földön maradt és súlyos sebesültnek tettette magát. A médiának átadott téves hír, hogy Martin Smíd halott, óriási felháborodást váltott ki országszerte, tüntetésekhez vezetett, s döntő módon hozzájárult a szocialista rendszer megdöntéséhez.

Zifcák a szlovák hetilapnak azt mondta: eddig nyilvánosságra nem hozott dokumentumokkal bizonyítható, hogy az eseményeket nem az akkori ellenzék, hanem a kommunista állambiztonság szervezte meg. "Csak a naivak gondolhatják azt, hogy egy nem egészen ezer személyt számláló ellenzéki csoport képes volt megdönteni az akkori Csehszlovákia politikai rendszerét" - vélekedett Zifcák, aki szerint a disszidensek egy része, köztük Václav Havel is tudott az állambiztonsági tervekről. "Fiktív halálom után el kellett volna tűnnöm külföldön. Minden előre kidolgozott stratégia része volt" - állítja Zifcák.

"24 év elteltével világos, hogy ha minden az akkori tervek szerint történt volna, akkor ma jobban élnénk. Az állam akkori vezetése Milos Jakessel (a kommunista párt vezetője) az élen csődöt mondott. 48 órán belül mindent meg lehetett volna oldani, hiszen a hadsereg, a rendőrség és a népi milícia is a mi kezünkben volt" - fejtette ki a volt kommunista ügynök.

Csehországban mai napig vita tárgyát képezi a prágai diáktüntetésen történt események háttere, a különféle titkosszolgálatok szerepe, illetve az, hogy valójában kinek is a megbízásából játszotta el Martin Smíd diák szerepét Ludvík Zifcák, akkori kommunista ügynök.

Forrás: Múlt-kor