Mitől olyan különleges a karácsony? Ilyenkor
minden ember csendre vágyik vagy a szeretteivel akar lenni. Miért van ez?
A karácsony kiváló alkalom, hogy egymásra,
de leginkább Istenre figyeljünk, ám sokan csak vásárlási tehetségüknek
áldoznak. Ez már-már közhelyes, s talán egyszer az emberiség kiábrándul ebből
és újra egy lecsupaszított, egyszerű időszakként éli meg ez ünnepet. Mert igen,
ez ünnep! Eljön Emmanuel, azaz velünk az Isten.
Mit jelent nekem a karácsony, mi kell, hogy
történjék ilyenkor? Minden ember felteszi ezt a kérdést magában, ha máskor nem,
hát gyermekkorában. Összeül a család, sok ajándékot kapunk, szokottnál „gigászibb”
étkezések és ezekhez hasonló megközelítések. Felnőttként már nehezebb figyelni
erre a kérdésre, mert részt vesz az ember ebben a tevékeny készülődésekben, de
ily módon is várhatja szívében a Messiás megszületését. Ilyenkor azonban jó
volna kicsit megállni, figyelni, hallgatni. Igen, van egy másik oldala is a
készületnek. Őszintén figyelni arra, hogyan készül eljönni a személyes életembe
a Megváltó. Nem beszélni, fecsegni a másik ember vagy a magunk bajáról, hanem
elmerülni csendesen az Istengyermek érkezésének örömteli várakozásában.
Hallgatni csak csendben lehet. Az Isten szavát, a Logoszt csak csendben lehet
meghallani. Ilyenkor még elcsendesülésünkben is van, hogy a gondolataink,
dicsőítéseink nem hagynak minket egységben az Istennel. Mily jó is az, mikor
nem is szólunk Hozzá, csak hagyjuk, hogy Ő szóljon. Sok ember görcsös
keresésére vagy valamilyen béke-érzelem, béke-hangulat direkt kikényszerítésére
tett kísérletezésére hasonlít ez, amikor erőltetetten keresve az Igazságot pont
elnyomja magában, nem hagyva, hogy maga az Igazság találjon rá. Pedig milyen jó
is az! A passzív aktivitás és az aktív passzivitás paradoxona ez: hagyni, hogy
belépjen az életembe azáltal, hogy teszek érte, hogy ne gátoljon semmi ezen
ráhagyatkozásomban. Néha meg kell állni, kizárva jóbarátot, rokont, rászorulót,
beteget, szülőt, testvért, gyermeket, mert az én Teremtőmmel akarok lenni pár
percet, órát. Belőle merítve erőt tudok csak a többiekkel egy, igaz, élő és
szeretetbeli közösséget alkotni. Kizárni a zenét, az alkotást, a tanulást, s
csak az érkezésre figyelni, mint Illés Isten jelenlétére a szellőben. Maga
csend fog Isten eszközévé válni, s a maga dallamával tanít meg valami többre,
szebbre, maradandót alkotva bennünk, amit nem felejtünk el, amire jó lesz
visszaemlékezni legsötétebb pillanatainkban.
Karácsonykor az embernek eszébe jut a Szent
Család közössége. Vándorlásuk megható, szívbemarkoló. Mi is vándorok vagyunk
itt a földön, s az ő vándorlásuk erővel tölt el minket. Látva, hogy az
Igazságot nem fogadják be az emberek – ahogy egy rászoruló családot, egy
várandós anyát, ki a Világmindenség Urát hordozta, nem fogadtak be házukba –,
ma pedig az Anyaszentegyházat, mint az igaz hit és egyedüli egyetemesség
kizárólagos birtokosát – mert az alapította, „ki felülről való” – nem fogadják
el sokan sem részben, sem egészben, akkor megszületik az egység, a közösség a
„be nem fogadottak” és Krisztus között. Szemlélődni és hallgatni, ez a
feladatunk. Hagyni, hogy beköltözzék az életembe Krisztus. Ő be akar költözni!
Keresztény embernek a megtestesülés titka is
elmélkedésre ad okot, mert ami történik nem csak egy egyszerű, meghitt,
idillikus esemény, hanem a Végtelen Isten önmagát önként korlátok közé szorítja
irántunk való szeretetből. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda,
hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Jn 3.17 A csodálatos Krisztus-himnusz is mondja, hogy
„Kiüresítette magát, szolgai
alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett,
mint egy ember”. Fil 2.8 Belépett a mi bűnös életünkbe, és vállalt minden
nehézséget, ami bennünket ér. Ezáltal megszentelt mindent. Óriási távolságot
tett meg ezért! Már a születése sem volt egyszerű, élete pedig emberileg
tragédia. Ám ebben is Vele lehetünk egy párhuzam vonalán, amikor a farizeusok
örökösei sanyargatják Urunkat, míg szentséges Testét, az Egyházat a mai illegitim
politikai vezetés járatja le, vagy belülről marcangolják különböző önkényes és
megtévedt elemek. Az embernek kedve lenne otthagyni az egészet, ám ez az igaz
hit próbája, mert az igazi hit azt is elhiszi, hogy az Isten, aki a semmiből
teremtette a világot és végtelen távolságot tett meg értünk bűnösökért, ha
akarja, holnap már minden templom „csurig” lenne megtértekkel, igaz imádókkal,
hisz a megtestesült Isten hatalma végtelen.
Imádkozzunk ezért, s ha nem is egyik napról a másikra, de fokozatosan
minél több testvérünk ismerje fel az Igazságot a csendben, s hagyja, hogy
átjárja elméjét a megtestesülés misztériuma, ezáltal is eggyé válva a mi
Megváltónkkal!
fr. Gerbert
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése