Oldalak

Románia - Márton Áronra emlékeztek Bukarestben

Püspökké szentelésének 75. évfordulója alkalmából emlékeztek Márton Áron erdélyi püspökre Bukarestben, a Balassi Intézet szervezésében – tájékoztat az MTI.

A Balassi Intézet bukaresti központja által szervezett megemlékezésen levetítették a Márton Áron boldoggá avatási pere című háromrészes dokumentumfilmet, Maksay Ágnes alkotását.

Francisco-Javier Lozano romániai pápai nuncius beszédében úgy fogalmazott, hogy a film levetítése révén tisztelettel adóznak Márton Áron vértanúsága, illetve azok emléke előtt, akik életükkel fizettek az ateista, totalitárius, kommunista rendszer ideje alatt.

Rámutatott: Márton Áron a katolikus hite mellett a kultúra és a demokrácia értékeiben is hitt. Azoknak a sorsában osztozott, akiket a kommunista rendszer veszélyes ellenségnek tartott pusztán azért, mert a szeretetet és az igazságot hirdették. Az egykori erdélyi püspök Krisztus ellenségeinek áldozata volt – hangsúlyozta a nuncius.

Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója hangsúlyozta: Márton Áron felszólalásai biztatást jelentettek egy kilátástalan korban. Személyében olyan tanúságtévőt tisztelhetünk, aki a mai kor emberét is képes tanítani, hogy – felekezeti, nyelvi határokat átlépve – miként lehet cselekedni egy jobb, emberibb világ megteremtéséért.

Forrás: Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése