Új vízbárók - a Wall Street bankjai és az elitista multimilliárdosok - kezébe kerülhet a legszegényebb fekete-afrikai és feltörekvő országok egyetlen „kincse", az ivóvíz. Így pedig épp az éhező és nélkülöző nincstelenek válhatnak még kiszolgáltatottabbakká a „víz-kioszkosoknak".
Vigyázzatok, mert az idegen vízbárók megrabolják kincseiteket, elveszik a vizeiteket, aztán vásárolhattok magatoknak pénzért és adagolva a jóféle ivóvízből! - figyelmeztette az afrikaiakat bő évvel ezelőtt Sandra Postel vízgazdálkodási szakértő, a Globális Vízgazdálkodási Projekt alapítója és igazgatója.
Az amerikai tudós a National Geographic című folyóiratban közölt nagy feltűnést keltő és fölöttébb érdekes tanulmányt, s ebben azt fejtegette, hogy kellenek a kezdetleges helyi öntözési technikák, a mindenki számára hozzáférhető pumpák, s az olyan egyszerű felszerelések, amelyeket a nagyon szegény családok is megengedhetnek maguknak, hogy a száraz időszakokban öntözhessék a kis földjüket, gondoskodhassanak a termésükről, és végső soron kihúzhassák magukat a nyomorúságból, ám míg mindez megteremtődik, nagyon kell vigyázni, nehogy közben megrabolják a fekete kontinens vízkészleteit! Mert afrikaiak milliói maradhatnak ivóvíz nélkül.
A figyelmeztetés persze elsősorban a politikacsinálóknak szólt: legyenek éberek, hogy a vízzel kapcsolatban hol és milyen beruházásokat engedélyeznek! Az afrikai kormányzatoknak igencsak oda kellene figyelniük - tanácsolta Sandra Postel -, mert az „egyszerű" privatizálástól az átláthatatlan földbérleti szerződésekig sok ravaszság fenyegeti a vízlelőhelyek kiaknázását.
Az amerikai szakértő figyelmeztetése nem egyedi és egyszeri. Egyre többen és többféleképpen óvnák a vízkészletek tulajdonjogát. S nemcsak Afrikában, hanem az úgynevezett harmadik vagy feltörekvő világ országaiban is. A legutóbb például a Market Oracle brit pénzügyi elemző és tanácsadó cég tanulmánya és a kis farmerek segítésével foglalkozó, barcelonai központú non-profit szervezet, a GRAIN jelentetett meg elemzést, illetve tanulmányt.
Mindehhez nem egy esetben maguk a (feltételezhetően korrupt) kormányzati tényezők nyújtanak segédkezet. Ráadásul látszólag úgy, mintha a lakosság érdekeit védenék: állami céget hoznak létre, ám a vízszolgáltatást és a szaniter (vagyis csatornázási) szolgáltatásokat külső cégeknek kiszervezik, vagy a nálunk is ismert, rosszemlékű, úgynevezett PPP (public-private-partnership)-konstrukcióban hirdetik meg. Ez történt nemrégiben az indiai Nagpurban vagy Új-Delhiben is. A kontinensnyi országban a vidéki közösségeknél még mindig nagy kihívás a tiszta ivóvíz és a csatornázás. A profit alapú cégek pedig (mint például a Sarvajal), már meg is kezdték a fizetős víz-kioszkok felállítását; ezek adagolva, bizonyos mennyiségű vizet adnak, de csakis fizetőkártyával hozzáférhetők.
Az afrikai kontinensen elsősorban a két nagy folyó, a Nílus és a Niger mentén fekvő országokban maradhatnak ivóvíz nélkül emberek milliói. A pénzsóvár kormányzatok kiárusítják, szinte kizárólag külföldi vállalatoknak adják el a vízhasználati jogokat. Trükkös földügyletekkel, átláthatatlan földbérleti szerződésekkel kerülnek külföldi cégekhez olyan területek, ahol vízlelőhelyek vannak. Etiópia, Szudán, Dél-Szudán, Egyiptom már csaknem kilencmillió (!) hektár bérletére szerződést külföldi cégekkel, s bár az ügyleteket mindenütt meglehetősen nagy titkolódzás övezi, a nyilvánosságra hozott vagy kiszivárgott hírekből kitűnik, hogy a földügyletek hátterében mindenütt a vízhasználati jog kiárusítása rejlik. A vízért tolongók között a legnagyobb beruházók a kínaiak, a britek, a szaúdiak.
„Vízgazdálkodási öngyilkosságról van szó" - idézte a minap a spanyol non-profit szervezet véleményét a brit The Guardian. Tény, hogy nem egy afrikai államban már most annyi területet adtak bérbe külföldi cégeknek, hogy ha ezt mindet megművelnék, vagyis öntöznék, akkor ezzel akár - kiszáríthatnák Afrika legnagyobb folyóit is.
Forrás: Heti Válasz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése