Sacra Liturgia - Szentmiseáldozat eredete

A szentmiseáldozat eredete és a papság magasztossága†

 Mint a Trienti Zsinat a legszentebb miseáldozatról szólva tanítja, Jézus Krisztus az utolsó vacsorán alapította az – ószövetségi papságot és áldozati kultuszt beteljesítő – újszövetségi papságot és áldozatot, ennél fogva a papság elválaszthatatlan Krisztus áldozatától. „A mi Istenünk és Urunk tehát, noha önmagát egyszer s mindenkorra kész volt feláldozni a kereszt oltárán az Atyaistennek önmagát egyszer ajánlotta fel, hogy nekik [ott] az örök megváltást megszerezze.” 
 Krisztus papi mivolta azonban a halállal meg nem szűnhetett. Kedvelt jegyesének, az Egyháznak, az emberi természet által megkívánt látható áldozatot akart adni az Úr. Olyat, amelyben a kereszten egyszer bemutatott véres áldozat megújítást nyer, amely a világ végezetéig megőrzi emlékét, és annak üdvösségszerző ereje az általunk naponként elkövetett bűnök bocsánatára szolgál. Ezért az Úr megalapította a szentmiseáldozatot. Az utolsó vacsorán, azon az éjszakán, amelyen elárultatott, az Úr magát Melkizedek rendje szerint való örök papnak (Zsolt 110,4.; Zsid 5,6; 7,17) nyilvánította. Saját testét és vérét a kenyér és a bor színe alatt az Atyaistennek fölajánlotta, s ugyanazon színek alatt az apostoloknak nyújtotta. Így őket ekkor az Újszövetség papjaivá tette, és megparancsolta nekik és a papságban utódaiknak, hogy azt az áldozatot ők is bemutassák. Parancsát e szavakkal közölte: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19; 1Kor 11,24), amint ezt a katolikus Egyház mindig is így értette és tanította.
 Ettől az időtől kezdve az apostolok és a papságban utódaik az isteni Fölségnek bemutatják a Malakiás próféta által megjövendölt, tiszta áldozatot, amely miatt az Isten neve nagy a nemzetek között. S bemutatják ma is: a földkerekség minden helyén, a nappal és éjjel minden órájában az idők végezetéig.
 Az isteni áldozat bemutatása valóságos áldozati cselekmény s nem merő jelkép. Ezért hatályos ereje van az emberi nemnek a bűnök által megbántott isteni Fölséggel való kiengesztelésére. „Az áldozattól megbékélt Isten a bűnbánat ajándékát és kegyelmet ad; a vétkeket és a legnagyobb bűnöket is megbocsátja.” S ennek okát és magyarázatát is adja a trienti szent zsinat a következő szavakkal: „Azonos ugyanis itt az áldozat és a papok keze által az áldozatot bemutató azzal, aki a kereszten önmagát föláldozta, csak a fölajánlás módja különböző.” 

A szentmise tehát a keresztáldozat megjelenítése. Az Újszövetség áldozata, amelyben két dolog történik:

1) Jézus Krisztus a maga vére keresztáldozatát vérontás nélkül megjeleníti olyan formában, hogy a kenyér és a bor színe alatt önmagát föláldozza az Atyának;
2) a hívek önmagukat a kenyér és a bor jelképében az oltárra helyezik és ott önmaguk önátadását egyesítik Jézus Krisztus áldozatával, hogy így annak érdemeiben részesülhessenek. Így a keresztáldozat megjelenítése a legfölségesebb istentiszteletté válik, melynek során a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé lesz, a jelenlevő hívők közösségé pedig egymással közösségre lépve és Krisztussal egyesülve eminens módon alkotják Krisztus misztikus testét. 

Világosan kitűnik e tényből a katolikus pap hivatásának fönsége. A pap hatalmat kap az Úr Jézus Krisztus teste fölött. A szentmiseáldozat bemutatása a papság központi jelentőségű valósága. Joggal mondja Aranyszájú Szent János: „Bámulatos titkok ezek – csodálatosak és félelmetesek.” S így válik érthetővé Antiochiai Szent Ignác mártír szava a smyrnai híveknek, mely szerint minden méltóság csúcsa a papság.

Fülep Dániel

†Készült a Tengernek Csillaga 2012. március-áprilisi számába.