Oldalak

A KÖNNYEZŐ SZŰZANYA KEGYKÉP TÖRTÉNETE, BÚCSÚJA

A gyermek Jézus fölé hajoló és imádkozó Szűzanyát ábrázoló kép egy előkelő ír családból származó püspöké volt. Ebből a családból származott Walter Lynch későbbi clonferti püspök is.
A Oliwer Cromwell-féle üldözés idején a püspök menekülni kényszerült hazájából és a képet magával vitte. Ez 1649-ben történt. Bécsben találkozott Püsky János akkori győri püspökkel, aki meghívta őt Győrbe, kanonokká és püspöki helynökké is kinevezte. Itt élt 1663-ban bekövetkezett haláláig. A kép a püspök halála után a Székesegyház oldalfalára került.


Pár évtized múlva Írországban ismét katolikus-üldözés tört ki. Ekkor az ország összes püspökét száműzték egy parlamenti határozat alapján. A parlamenti határozat napján, 1697. március 17-én, Szent Patriknak, Írország térítő apostolának és védőszentjének ünnepén (e nap ma is állami, munkaszüneti nap Írországban) a képen ábrázolt Szűzanya szeméből reggel 6 órától 9 óráig véres könnyek gördültek alá. A hír hallatára hamarosan megtelt a templom hívekkel, akik valláskülönbség nélkül összejöttek a templomban. Ott voltak a vár katonái is, Sigbert Heister kapitánnyal együtt. A képet levették a falról és egyházi személyek hivatalosan is megvizsgálták. Előbb azt gondolták, hogy a festék olvadt meg, de a letörlés után tovább folytak a véres könnyek. A véres könnyeket fehér gyolcskendővel itatták fel. Ezt a kendőt később Zichy Ferenc püspök ezüst keretbe foglalta és hitelesítéssel látta el. A véres folt, bár meghalványodva, ma is látható a kendőn.

Egy kémikus professzor az 1900-as évek közepén engedélyt kapott, hogy egy részecskét vegyileg megvizsgáljon a legsötétebb helyről kivett gyolcsból, és a kémiai vizsgálat azt állapította meg, hogy amit felitattak, az valódi emberi könny és vér keveréke.

A képet császári parancsra Bécsbe szállították, ahol 1697. július 7-én körmenetben körülhordozták a városban, majd visszaadták Győrnek. A győri szabók céhe pénztárkönyvében a következő feljegyzés olvasható: "Ezer hála legyen az Istennek, hogy itt Győrött az Öreg templomban Szűz Mária Képe az egész város tudtára és sokak láttára vérrel verítékezett és sokféle ínségek megszűntek. Die 17-a Marcius 1697." Mogyoróssy István győri polgár naplójának utolsó oldalán is fel van jegyezve, hogy az édesanyja, akinek neve Szörcsök Anna, saját szemével látta a csodás eseményt.

Az oltár, melyen a
Könnyező Szűz Mária kegyképe található.
(A Bazilika belseje)
Keresztély Ágost püspök a csodás esemény alkalmával távol volt. Hazatérve alapos vizsgálat után 1704-ben engedélyezte, hogy oltárt készítsenek a kép számára. Ezt az oltárt Sigbert Heister várkapitány emeltette. A mai márványoltárt Zichy Ferenc püspök emeltette 1767-ben és ezüst keretbe foglaltatta a képet. Ő maga a kegyoltár alatt kívánt eltemetkezni és teste most is ott pihen.

A vérrel könnyezés 200 éves évfordulóján írországi küldöttség is jelen volt. A kép eredeti helye az ottani templomban ma is üresen áll arra emlékezve, hogy a menekülő püspök innét vitte magával.. Breyer István püspök kezdeményezésére 1934-ben nagy ünnepségek voltak a kegykép tiszteletére.

Papp Kálmán püspök meghívására a 250 éves évforduló alkalmával a teljes magyar püspöki kar itt volt az ünnepségen. Ettől kezdve vált szokássá, hogy az egyházmegye papsága minden év március 17-én zarándoklattal egybekötött rekollekciót tart a kegykép előtt. Bánk József püspök 1967-ben a Rítuskongregációtól külön miseszöveget kért és kapott a vérrel könnyező Szűzanya tiszteletére.

Forrás: Győri Egyházmegye (honlapja)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése