Dum spiro, spero! - Prohászka Ottokár földi születésének emlékére!
2010.10.10
Prohászka Ottokár (1858-1927)
A XX. századi
magyar egyház egyik legragyogóbb csillaga, Prohászka Ottokár Nyitrán
született 1858. október 10-én. Atyja – Prohászka Domokos – morva
pénzügyi kistisztviselő, anyja – Filberger Anna – a nyitrai pékmester
lánya volt. A családtagok
egymás között németül beszéltek. Prohászka Ottokár később elsajátította
a magyart, a szlovákot, a latint, de tudott franciául, görögül,
héberül, és megpróbálkozott az angollal is. Apja gyakori áthelyezései
miatt gyakran váltott iskolát: Rózsahegyen, Losoncon, majd Nyitrán a
piaristáknál, Kalocsán a jezsuitáknál tanult, 1875-ben kispapként
Esztergomban érettségizett. Tehetségére felfigyeltek elöljárói. Simor
János prímás Rómába küldte. Hét évre a Collegium Germanicum-Hungaricum
lakója és a Gregoriana egyetem hallgatója lett. 1881. október 30-án ott
szentelték pappá. 1882-ben tért haza filozófiai és teológiai
doktorátussal. Főpásztora az esztergomi szemináriumba vezényelte, ahol
huszonkét esztendeig dolgozott. A kisszeminárium görög-latin tanárából
lassan a dogmatika professzora, majd az egész intézményt megújító lelki
vezetője lett (1890). Forradalmasította a hazai papnevelést.
Esztergomban vált a sajtó segítségével a századvégi magyar katolikus megújhodás programadójává. Publikált a Magyar Sion és az Alkotmány hasábjain, útjára indította az Esztergom című lapot, később megszervezte a Katolikus Sajtóegyesületet. A szociális kérdések különösen érdekelték: magyarra fordította XIII. Leó Rerum Novarum című enciklikáját, időtálló bírálatot írt Marx Tőkéjéről. Világosan látta: ha nem születik az Egyház vezetésével megoldás a szociális feszültségek leküzdésére, akkor teret nyer az ateista, erőszakos baloldal, mely minden értéket elsöpör. Ez a politika felé terelte: szenvedélyes cikkeket írt, és képviselőválasztáson is indult. Prohászka Ottokárt a katolikus társadalom nagy része szónokként és lelkivezetőként ismerte és szerette meg. 1904-ben a budapesti egyetem hittudományi karának dogmatika professzora lett. Teológiai munkásságára az egyetem már az 1890-es években felfigyelt. A „Diadalmas világnézet” legegyénibb hangvételű műve: a XX. század világában keresi a kereszténység helyét, apologetikus hangvétellel elhatárolódva a kor divatos eszmeáramlataitól.
Ferenc József 1905. október 17-én nevezte székesfehérvári püspöknek. December 11-én erősítette meg a döntést X. Piusz pápa, aki karácsonykor Rómában püspökké szentelte. Prohászka székét 1906. január 21-én foglalta el. Püspökként is megmaradt puritán embernek. Ellenfelei 1911-ben néhány művét indexre tetették, ő Róma döntésének fejet hajtott.
A főpásztorság visszasodorta Prohászkát a politikához is. Automatikusan a fõrendiház tagja lett. A világháborút követő új társadalmi berendezkedést érdeklődéssel figyelte. 1920-ban nemzetgyűlés képviselői feladatot vállalt, mert aktívan részt akart venni a keresztény magyar állam kiépítésében, de hamarosan visszavonult. A budapesti Egyetemi-templom szószékén csapta meg a halál szele 1927. április 1-jén prédikáció közben, a következő napon a szomszédos Központi Papnevelő Intézetben elhunyt. Országos gyász kísérte temetését. 1938 óta az emlékére emelt székesfehérvári templomban nyugszik.

(Forrás: http://www.szfvar.katolikus.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése