Szent Magyarországért Mozgalom
Ideológiánk
három fő forrásból táplálkozik. 1. Az egyházatyák teokratikus monarchizmusa. 2.
A harcos kereszténység eszméje. 3. Az eredeti értelemben vett, ellenforradalmi,
feudális konzervativizmus. Az üdvösség eléréséhez azon társadalmi
közeg ideális, mely az Égi Birodalom képmásaként funkcionál, arra irányítja
figyelmünket. A tradicionális, hierarchikus állami – társadalmi – gazdasági
szerkezetű Világ (feudalizmus) töltötte be ezt a szerepet, ezért Magyarország,
Európa és a Világ vonatkozásában egy neofeudális rendszer kialakítása mellett
szállunk síkra.[2]
Hagyományos politikai módszerekkel célunk elérésére nem lenne esélyünk és
kompromisszumokra kényszerülnénk, ezért az imaharc és a propaganda eszközét
hívtuk segítségül.
Legfontosabb az állam jellege, ezt követi és ettől függ a társadalomé, ebből
pedig a gazdaságé vezethető le.
Állam:
Az egyetlen helyes államforma a monarchia (császárság, királyság, fejedelemség,
hercegség, grófság).
Vallási érvek a monarchia mellett:
1. A keresztény
királyság ószövetségi előképe Saul és Dávid királysága.[3]
A zsidók kérésére Isten királyt jelölt ki föléjük. Isten karizmával ajándékozta
meg az uralkodót, hogy képes legyen ellátni feladatát. „Isten lelke szállt rá”,
azaz a Szentlélek. Dávidnak egész házát is megáldotta. Az Újszövetség
megerősíti, hogy minden hatalom Istentől származik.[4]
Tehát az uralkodó hatalma Isten által legitimált és támogatott. Az uralkodó
kapocs Isten és a nemzet között. Személye szent.
2. A teljhatalmú uralkodó az Égi Uralkodót
szimbolizálja a földön, ezért a királyhoz való hűség az Isten iránti alázat
iskolája.
3. Az uralkodó felelős Isten előtt rábízott
feladatáért, mely egyedülállóan erős elvárást eredményez saját magával szemben.
4. A király hatalmát az Egyház legitimálja, ezért
dinasztia és Egyház egymás szövetségesei. Kölcsönösen függenek egymástól, ezért
kölcsönösen támogatják is egymást. Nem véletlen, hogy az Egyház hatalma
párhuzamosan csökkent az uralkodói házakéval.[5]
Politikai érvek a monarchia mellett:
1. A központosított állam működik
leghatékonyabban. Vezetője akadálytalanul valósíthatja meg elképzeléseit.
2. Az örökletes monarchiában lehetőség nyílik
arra, hogy a trónörököst gyermekkorától fogva a legkiválóbb szakemberek
készítsék fel a kormányzásra. Célszerűnek tartjuk, hogy az uralkodó maga
jelölhesse ki utódját a család férfi tagjai közül, így egyszerre aknázhatóak ki
a neveltetés és az adottságok előnyei.
3. A hagyomány alapján álló, építő tervek
véghezvitelére alkalmatlan egy miniszterelnök négy-öt éves periódusa, szemben
egy uralkodóval, aki egész életére tervezhet.
4. A nemzet egységét leginkább az képes
szimbolizálni és ezáltal erősíteni, aki maga is egy, az uralkodó. A dinasztiában
múltjuk nagyságát csodálják az alattvalók és üdvös jövőjüket remélik tőle.
A teokratikus, autoriter, patrimoniális, organikus
és dinasztikus monarchia hívei vagyunk.
1. Teokrácia. A
teokrácia istenuralmat jelent. Ez az uralom Krisztus földi helytartóján, a
királyon keresztül ölt testet. Az uralkodó „rex et sacerdos”, „király és (kvázi)
pap”. Elsődleges feladata az igaz hit (katolicizmus) és az Egyház védelme.
2. Autokrácia: Az
uralkodó autoritása (hatalma) korlátlan, egyedül a keresztény természetjog
betartása kötelező számára, azaz csak felülről korlátozott. Trónra léptekor
esküvel fogadja, hogy a keresztény természetjog és a „régi jó szokások”
megtartásával fog uralkodni. Ha ezzel
szembehelyezkedik (zsarnokká válik), meg kell akadályozni uralma gyakorlásában
és utódja trónra lépéséig régensnek/helytartónak kell kormányozni.
Az uralkodót a törvények megalkotásában és végrehajtásában királyi tanács
(kormány) segíti. Speciális ügyekben (trón betöltése, régens/régenstanács
választása) a nádor által összehívott, egyházi és világi főméltóságokat tömörítő
gyűlés dönt. A hatalmi ágak (törvényhozó, végrehajtó, ellenőrző) teljes
egységben, az uralkodó kezében vannak.
3. Patrimonialitás. Az ország az uralkodó patrimoniuma (magánbirtoka),
melyet Istentől kapott birtoklásra, ezért korlátlanul rendelkezik felette. [6]
4. Organicitás. Az organikus (szerves) államban a nemesség
engedelmességgel tartozik a királynak és autoritással a bír köznép
felett. Az uralkodótól lefelé árad a hatalom a nemességen keresztül, melyet a
közigazgatás és bíráskodás terén gyakorol.
5. Dinaszticitás. A
dinasztikus monarchia hívei vagyunk, melyben a trón betöltése megállapított
öröklési rend értelmében történik. Ez stabilitást biztosít az országnak
(trónharc kizárása).
A Szentírás biztosít róla, hogy az uralkodás karizmáját az egész dinasztia
birtokolja. Eltorzult formában még a a pogányoknál is élt a karizmatikus
királyság eszménye. Az uralkodót valamely istentől, vagy mitikus állattól
származtatták, aki mágikus képességét, mely az uralkodásra alkalmassá teszi,
továbbörökíti. A rokonházasságot és félkegyelmű örökösök trónra ültetését
elutasítjuk.
Az Ószövetségben Isten a prófétákon keresztül nevezte meg jelöltjét.
Az Újszövetség megerősíti, hogy hatalom csak fölülről származhat és hűséget
követel az uralkodó iránt, de nem nyilatkozik arról, mi alapján ismerhető fel
Isten jelöltje. Ma már nincsenek köztünk prófétánk, ezért csak saját
leleményünkre hagyatkozhatunk. A Római Császárságban császár lehetett, aki képes
volt kivívni magának a trónt, vagy az előző uralkodó adoptálta. Jézus mondta: „Adjátok
meg a mi a Császáré, a Császárnak, és a mi az Istené, az Istennek.”
(Mt 12-17). Tehát még a pogány császár hatalma is
legitim volt, Isten kegyelme segítette őt a hatalom megszerzésében. E hagyomány
tovább élt a Bizánci Császárságban, a trón a győztes trónkövetelőt illette.
Gondviselés által támogatott személyt látták benne. Később általában az
országgyűlések választottak meg a dinasztiaalapító uralkodót, itt a Szentlélek a
gyűlésen keresztül nyilvánult meg, akár csak a pápaválasztó konklávén.
Az első fejedelmi dinasztia, mely a magyarság körében megjelent, az
Álmos fejedelem által alapított Turul-ház volt. Az isteni kiválasztást anyjának,
Emesének álmában megjelenő Turul szimbolizálja. A vérszerződés értelmében csak
Álmos utódja választható magyar királlyá. Ez így is történt egész történelmünk
folyamán, mindössze két kivétel volt, Aba Sámuel (1041-44) és Hunyadi Mátyás
(1458-90). Szapolyai János (1526-41) anyai ágon IV. Béla leszármazottja volt, de
nem volt tagja egyetlen uralkodói dinasztiának sem. Ők hárman, vallási szempontból legitim uralkodók
voltak, hiszen a Biblia nem írja elő, milyen módon válasszuk ki az uralkodót, de
a hagyomány szempontjából kétséges volt uralmuk jogossága. II. Albert (1437-39) és
V. László (1440-57) után a harmadik Habsburg uralkodó, aki a Szent Koronát
viselte, I Ferdinánd (1526-64) volt, vele végérvényesen a család birtokába
került a magyar trón. Az 1541-es, 1687-es és 1723-es törvények szabályozták a
dinasztia trónhoz való jogát. Ezek értelmében, amíg a dinasztia férfi és női ágon ki nem
hal, a Szent Korona tagjait illeti. Az
örökösödést a család úgynevezett házi törvényei szabályozzák. A
Habsburg-dinasztia trónhoz való joga vallási szempontból tehát két forrásból
táplálkozik: 1. A Turul-monda. 2. Isten akaratának a királyválasztó
országgyűlésen keresztül való megnyilvánulása.
Ennél sokkal nehezebb kérdés, ki viseli jelenleg a magyar
királyi címet? II. Ottó egyértelműen osztrák császár és magyar király
volt 1961.
május 31-éig. Ekkor császári címéről lemondott, de királyi címéről nem,
ezzel
megsértette a Pragmatica Sanctio együttbirtoklási elvét. Nem tekinti
magát
magyar királynak és elismeri a Magyar Köztársaságot. Erről az oldalról
nézve nem
tekinthető királynak. A másik oldalról nézve viszont nem mondott le
királyi címéről
és a dinasztiafőségről sem, tehát ilyen alapon királynak nevezhetnénk.
Jelenleg
közjogi anomália áll fenn, eldönthetetlen, hogy Habsburg Ottó magyar
király,
vagy sem. További problémát jelent, hogy a világ általános
elsötétedésének
keretében a dinasztiák is leromlottak és alkalmatlanná váltak az
uralkodás
karizmájának befogadására. Erős a gyanúnk, hogy a királyok kora a
Sötétség
erőinek 1918-as győzelmével végleg lezárult és a világ vége előtt nem is
fog már
visszatérni. Ebben a speciális helyzetben azoknak kell tovább örökíteni a
tradicionális politikai berendezkedés igényét, akiket a Szentlélek erre
inspirál. A Hasburg-házban
a királyi karizma utolsó fénye IV. Boldog Károly életszentségében
nyilvánult meg, de
politikájában sajnos hajlott a modernizmusra. Jelzésértékű, hogy első és
utolsó
megkoronázott királyunk is szentéletű volt. Sajnos, úgy látszik, II.
Ottó azon erőkhöz
húz, melyek a Habsburg Birodalmat megdöntötték és a rend ellenségei.
Véleményünk szerint az ideiglenes megoldást
egy királyi jogú helytartó országlása jelentené. A Habsburg-házra, mint
szakrális-leigitimitási-tradicionális
bázisra tekintenénk. Természetesen, ha a család megújulva ismét
alkalmassá válna a királyi karizma reprezentálására, trónra
segítenénk.
Társadalom:
Az Égi Birodalomban hierarchikus tagozódást látunk a lények
tekintetében. Istent az angyalok követeik (ők is különböző rangúak), akiket
pedig a szentek. Az emberek képességeiket tekintve egyenlőtlenek, a szerény
képességekkel rendelkező személynek alá kell vetni magát a magasabb
képességekkel rendelkezőnek.[7]
Ezen okoknál fogva a helyes társadalmi forma a hierarchia, a minőség szerinti
tagozódás. A társadalom élén az uralkodó áll. Őt követi a papság és azon
személyek, akiket érdemeik folytán nemesített, ill. nemesített személyek
leszármazottai. A nemesi születésű embert a társadalom vezetésére készítik fel.
Érdemei folytán bárki bekerülhet a nemességbe. A születési és szellemi
arisztokrácia harmóniájának hívei vagyunk. Az egyes rétegek elkülönülését a
kiváltságok erősítik meg. A közrendűek az előkelők vezetésére szorulnak.
Kiváltságokkal mindenki rendelkezik, hivatása alapján.
Gazdaság:
Minden termőföld Istené, aki használatra adja helytartójának, az uralkodónak, ő az
Egyházra és a nemességre bízza, a közrendűek pedig közvetlenül részesülnek
belőle.[8]
Mindenkinek akkora tulajdon felett kell rendelkezni, amekkorát rangja alapján
megérdemel. Elutasítjuk a kapitalizmus elvtelen pénzhalmozását és a kommunizmus
természetjoggal szembehelyezkedő magántulajdon-ellenességét. A hivatásrendi
gazdaság hívei vagyunk, ahol a munkás és munkaadó egy közösség tagja, közös
céllal bír (az uralkodó és a nemzet szolgálata), ezért eleve kizárt a köztük
lévő kibékíthetetlen ellentét. A vitás kérdéseket a közösség igyekszik
megoldani, következő fórumot a hivatásrendi szervezet magasabb szintje, végső
soron az uralkodó biztosít.
Nemzet:
A nyelveket és ezen keresztül a nemzeteket Isten teremtette, ezt tiszteletben
kell tartanunk.[9]
A szeretet rendje szerint a hozzánk közelebb állókat jobban kell szeretnünk a
távolabb állóknál, így nemzettársainkat azoknál, akik nem azok. A nacionalitás
hívei vagyunk, de a baloldali, nivelláló nacionalizmust, ami kizárólag a
nemzethez tartozást tekinti fontosnak, elutasítva más értékeket, így pl. a
birodalmiságot, vagy az osztályhoz való tartozást, elutasítjuk.
Szociális kérdés:
Az uralkodó vallási és szellemi feladatai mellett köteles biztosítani a közjót.
Fontosnak tartjuk az anyagi jólét megteremtését, de ez semmiképpen sem foglalhat
el központi helyet (ahogy pl. a keresztényszocializmusban), nem lehet ebből
levezetni magasabb értékeket. Középpontban a közjogi kérdéseknek kell állni. A
szocialitás téren felhalmozott tapasztalatok annyira gazdagok, hogy abból bőven
lehet meríteni, szükségtelennek tartjuk részletezésüket
Vallás:
Tradicionális katolikusok vagyunk, szemben állunk az Egyházban
megnyilvánuló szabadkőműves – liberális – modernista befolyással. Helyeseljük a
katolicizmus államvallássá tételét. Hívei vagyunk a lelkiismereti szabadságnak,
de a térítést az állam elsődleges feladatának tartjuk. Az oktatást vissza kell
adni az Egyház kezébe. Hosszú távon pártoljuk a polgári házasság és
anyakönyvezés helyett az egyházi visszaállítását. Minden elrabolt vagyont vissza
kell adni az Egyháznak. A törvényeknek a katolikus erkölcstanra kell épülni,
büntetni kell a direkt abortuszt, a szentségsértést, korlátozni kell a vasárnapi
munkát. Szigorú, de ésszerű cenzúrát kell bevezetni az erkölcstelenség,
keresztényellenesség, felforgatás felszámolására.
Éljen a királyság!
[1] Az
ultrakonzervativizmus vegytiszta, következetes, eredeti értelemben vett
konzervativizmust jelent. Használatával a hétköznapi értelemben vett
„konzervativizmustól” különböztetjük meg magunkat.
[2]
Feudalizmus alatt itt nem a kortárs történettudomány feudalizmus fogalmára
gondolunk, hanem eredeti, politikai jelentésére, mely az abszolút monarchiát
és a kiváltságokkal bíró társadalmat jelöli. A neofeudalizmus a feudalizmus
aktualizált változatát jelenti, az elvek teljes megtartásával.
[3] Sámuel
1. és 2. könyve.
[4] Rm
13,1: Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen
hatalmasság, hanem csak Istentől: és a mely hatalmasságok vannak, az
Istentől rendeltettek.
1Pt 2,17: Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent
féljétek; a királyt tiszteljétek.
[5] Két
nemzet van csak, ahol republikanizmus és katolicizmus megfér egymás mellet,
a lengyel és az ír, de náluk a nacionalizmus tartotta életben a vallást.
[6] A trianoni
békeszerződés revízióját nagyban korlátozza, hogy Magyarországnak de facto
nincsen tulajdonosa, a király személyében, aki követelhetné tulajdona
visszaszolgáltatását.
[7]
Kol 2, 22 - Kol 4,1.
[8]
Lev 25, 23:
A földet pedig senki el ne adja örökre, mert
enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam.
Mivel mozgalmunk jelenleg elsősorban a propaganda eszközével harcol a restaurációért, és ez az interneten kaphat szárnyra legkönnyebben egy, az oldalunk címét, mozgalmunk nevét, és jelképünket magába foglaló logót készítettünk:
Rendezvényeink:
