Oldalak

Elérkezett a szentté avatás napja

A Szent Péter tér környéke már hajnalban megtelt a hívek hatalmas tömegével


A Via della Conciliazione már éjszaka tele volt zarándokokkal, akik hálózsákban aludva várták a hajnalt, amikor megnyitották térhez vezető utakat. Az éjszakát a hívek nagy része a nyitott templomokban töltötte imával, az Oltáriszentség imádásával, gyónással, rózsafüzér-imával.

Természetesen a sok-sok nemzetiség közül számban a legtöbben Lengyelországból és Bergamo környékéről, a két új szent, II. János Pál és XXIII. János földjéről érkeztek, de a világ minden részének zászlója lengedezik az Örök Város szívében, a Szent Péter bazilika térségében.

Ferenc pápa délelőtt 10 órai kezdettel mutatja be a szentté avatási szentmisét. XVI. Benedek emeritus pápa is koncelebrál. A világ minden részéről több mint 120 hivatalos delegáció érkezett, közöttük 24 államfő és uralkodó, 10 kormányfő.

A szentté avatási szertartáson részt vesz egy 20 fős zsidó küldöttség, [valamint] P. Lombardi április 24-i tájékoztatója szerint nagyszámú ortodox, anglikán továbbá muzulmán vendégre számítani lehet.


26 ezer önkéntes és 10 ezer rendfenntartó vigyáz a zarándokok biztonságára, 77 mentőautó áll készen, hogy segítséget nyújtson az arra rászorulóknak.

A földrész minden táját 2000 újságíró tájékoztatja a történelmi eseményről.
Forrás: Vatikán Rádió

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése