Oldalak

Körkép a kereszténység helyzetéről Németországban

Der Spiegel öszeállítása


A takarékossági intézkedések a szakrális örökség bomlásához vezetnek: templomok és parókiák százai eladók vagy bontás előtt állnak. Némelyek máris tornateremként, takarékszövet- kezetként vagy mecsetként élnek tovább. Templomhoz már az Ebay-en is hozzá lehet jutni.

A barnstedti Szent Család templom eltakarításával megbízott kommandó kora hajnalban érkezik. A munkások kivonszolják a keresztelőmedencét. Egy markológép átdöfi a gyülekezeti terem falát. Ezután ledől a harangtorony. Szentséges Ég! Néhány óra leforgása alatt a Mindenható háza egy halom törmelékké változott.

„Nagyon fájdalmas”, vélekedik lehangoltan Stefan Langer tiszteletes a Hamburgtól északra fekvő templom lebontásáról. Évekig keresztelt, esketett és misézett ott. Mára már szinte teljesen ki lett ürítve a telek. Kis idővel azelőtt tett fel az egyház egy hirdetést, amelyben a néhai imahely „jó elérhetőségű beltelek”-ként szerepel. Az ár: 310.000 euró.

Ezekre a sziklákra építem én az egyházamat – mondja Jézus teljes meggyőződéssel, bontásról azonban nem tett említést. De ez már régen volt. A pénzhiány és az egyre csökkenő hívek száma drasztikus megvonásokra kényszerítenek. „1990 és 2010 között 340 templomot zártunk be, és 46-ot bontattunk le” – von mérleget a németországi Evangélikus egyház felekezet (EKD) pénzügyi vezetője, Thomas Begrich. De ez csak a kezdet: „Előfordulhat, hogy további 1000 épületet kell feladnunk.” Így recseg-ropog a helyzet mindenhol. Íme a frankfurti példa: Adenauer kancellár idejében ott 430.000 református élt, ma csak alig 110.000-en vannak. Emiatt a regionális szövetség behúzta a féket, és egy rangsorolt épületlajstrom alapján eldöntötte, hogy a város minden negyedik templomát bezárja.

Hamburgban most először fordult elő, hogy egy néhai evangélikus templom a muszlim közösség birtokába került. Egyik Horn városrészben található imaházukat már 2005-ben eladták egy kereskedőnek, az pedig egy iszlám központnak adta tovább az ingatlant. Az ügylet miatt magasra csapott a felháborodás, ám az ökumenizmus kutyaszorítóba került. Ha nem jelentkezik egyetlen vevő sem, érdeklődés hiányában akár a talajgyalut is felvonultathatják, amely Jézus kőbe vésett örökségét egyszerűen letarolja.

Ugyanez érvényes a római-katolikus táborra is. Mélyen Bajorországban parókiák egész sora árválkodik, mi több, Telgde bei Münster zarándokhelyen már egy kegyhelyet kellett ledózerolni. Börßumban jellegzetes helyzet uralkodik, ahol a Szent Bernward jutott lebontásra. A szent falakat a harcias Bernward püspökről nevezték el (960 – 1022), aki nyáját egykor őrtornyokkal és várakkal védelmezte a portyázó normannoktól és más pogány népektől. Mára már alig maradt néhány hívő Börssumban. Az utóbbi időben már alig 5 százaléknyi egyháztag járt el vasárnapi istentiszteletre. Az épület karbantartási költségei miatt 134.500 eurónyi tartozást halmoztak fel. A helyzet tovább éleződik: Németországban már ma is egyre több oltári helyiség szolgál idegen célokat. Egyikben barkácsolnak, másikban tornásznak. Vannak „alkalmi templomok”, és vannak olyanok, amelyek cégraktárként szolgálnak. Trierben a Szent Maximin apátság helyén futballkapuk állnak. A Harz-hegység lábainál levő Katlenburgban a transzcendentális színtér tánciskola-központtá változott. Ott a Jézus szíve-templomban látványtánc- és pilates-iskola üzemel.

Ahol a lelkipásztor a legutolsó istentisztelethez szólítja a híveket, a gyász mélységes. Elgyötörten, gyakran sírva ülnek a padokban a megmaradottak. Az „Erős várunk nékünk az Isten” dallamra talán senki sem lesz, aki megadja a hangot. A protestánsok ezzel szemben inkább csendben lehúzzák a rolót. Kihordják a Bibliát, keresztet, a klenódiumokat, az utolsó meg bezárja az ajtót. Ezzel elhagyják a helyet és szentsége megszűnik. Ezzel szemben a katolikusok számára minden imaház szent helynek számít, amelyet a feladás előtt meg kell szentségteleníteni (profanálni).

Csak a püspök vagy ennek helyettese végezheti el a szertartást. Tömjénfüstbe burkolódzva dekrétumot hirdet ki, aztán letakarja az oltár fedelét, kiüríti a tabernákulumot, amelyben az ostyát tartották, majd kioltja az örökmécsest. Michael Kemper tiszteletes, aki Duisburgban egy utolsó úrnapi misét tart, még mindig siratja, hogy világos kórusruhájában egy baldachin alatt az elkeseredett hívők sorába kell lépnie.

„A templom bezárása beteges dolog”, mondja, „ez engem megbetegít”. Mindezen nem kell csodálkozni: 2000 éven át élt a kereszténység a misszionáriusok buzgalmának köszönhetően. Örömhírüket manapság már alig akarja valaki meghallgatni. „Az újszülöttek alig 13 százalékát keresztelik evangélikusnak” – panaszkodik a sorvadásról Thomas Höflich szuperintendens Hannoverből. Különösen szomorú a helyzet a Ruhr-vidéken és Észak-Németországban. Ott sok sziléziai és kelet-poroszországi katolikus menekült talált otthonra a II. Világháború után. Számukra az Egyház sebtében leányegyházakat épített, mert csak így lehetett biztosítani a gyóntatást. Ezek a modern, gyakran utálatos imaházak különösen ki vannak kitéve a bontás veszélyének.

Hildesheim püspökségben minden második templom a lebontás vörös listájára került. Essen püspökségben 83, viszont további 13-at már lebontottak.

A kimutatások szerint a helyzet Wilhelmshavenben a legrosszabb. Ott a kilenc templomból hat lebontás előtt áll. Ellenállást is tapasztaltak: műemlékvédők, kulturális egyesületek és városrendészek szállnak harcba a keresztény eredetű épületek lerombolása ellen. A vasárnapi nyüzsgés helyei sokak számára meghitt védőfalnak számítanak. A templomok szétimádkozott helyekké váltak – véli Margot Kässman teológusnő. Minden egyes bontás a hazából vesz el. Amikor a lelkészi hivatalból elmagyarázzák, hogy tarthatatlan a toronymagas, hőszigetelés nélküli boltíves termet csupán tíz ember számára kifűteni, a felháborodottak is gyorsan elbizonytalanodnak. Így aztán a rombolás tovább folytatódik. Csak Németország keleti részében több mint 200 falusi templomot bontanak le. Legutóbb Wiesbadenben egy olyan templomot tettek a földdel egyenlővé, amely műemlékvédelem alatt állt. Azonban mindennek megvan a maga oldala is. A megszorult közösségek a kiszolgált harangokat vagy faoltárokat az interneten is pénzzé tehetik (Kircheninventar-verkauf.de). A használt gyóntató- és térdeplőszékeket a céh a rendszeren belül értékesíti. A berlini érsekség még az Ebay-t is felhasználja.

Jelenleg Brandenburg városbeli „kedvelt lakótelepi templom” eladását hirdeti. Mindez mégis alig ér valamit. A legtöbb egyház jéghideg, nincs konyhája sem, és a mennyezete is tíz méter magas, ha nem több. Még az akciós árak is alig hatnak. A Maria Goretti-kápolna Demminben (Pomeránia) 20.000 euróért eladó, mégsem kell senkinek. Az üzlet lassú mozgását a Északrajna-Wesztfália tartománybeli Altena városka példázza: ott hónapok óta üresen kong egy keresztény templom. „Épült 1907-ben, minden terméskőből van” – fújja Dan Ossenberg-Engels ingatlanügynök, majd előhúz egy vaskulcsot és kinyitja a nyikorgó főkaput. A rózsaablakokon kékes fény szűrődik át. Fapadokat és egy hatalmas csillárt látni. Egy érdeklődő magánemberként akart volna ide beköltözni és álmennyezetet építeni, magyarázza az ügynök. Mostanság egy vendéglőssel egyezkedik, aki a termet zeneklubbá szeretné átrendezni. A szószék nagyon jó lenne a lemezlovasnak.

Hiphop a halleluja helyett – nem megy-e ez túl messzire? Mi a megengedhető, hol kezdődik az istenkáromlás?

A németországi Evangélikus Egyház felekezet azonban enged az ilyen nagyvonalú beköltözőknek, igaz, jobban szeretne olyan vásárlókat, akik magyarán a helyiség méltóságát megőrzik, például idődgondozó otthonokat vagy óvodákat. Urnatemetőkké vagy férfikórusnak való gyakorlóteremmé való átalakításukat is szívesen vennék. Boostedtben (Schleswig-Holstein tartomány) egy temetkezési vállalkozó a koporsóit állítja ki.

Még ennél is kedveltebbek a hittestvérek: az orosz- vagy szerb-ortodoxok például. Am Steinhuder Meerben egy templomot nyerges vontatón Romániába szállítottak. Efféle eszményi vásárlók azonban ritkán akadnak. Ezzel szemben egyre több ingatlan eladatlan marad. Még az Újapostoli egyház szekta is gyengélkedik. Jelenleg 60 imaházat hirdettek meg az interneten.

A papoknak és lelkészeknek tehát alkut kell kötniük. Egy berlini cinteremben színház működik. Milowban (Mecklenburg) egy templom oltára helyén pénzautomata áll. A bielefeldi egykori Szent Márton templomban a vendégek klubszékekben ülnek és fehér szarvasgombakrémet vagy wasabi mártást eszegetnek. Zongorakíséret mellett.

A katolikusok szerint ez már túlzás. Ennek ellenére ők is átadtak egy templomot egy mászófalakat üzemeltető vállalkozónak. Az oldalhajóban vitaminbár üzemel, a sekrestyében pedig zuhanyozó. Mindezek ellenére a pápaság hívei sokkal szigorúbban járnak el. Ha nem találnak egyetlen elfogadható bérlőt sem, és a templomot a lepusztulás fenyegeti, akkor inkább lebontják. Ebben a tekintetben egy szempontból egyezik a két felekezet nézőpontja: szektákat és más vallásokat általában kirekesztik a vásárlói körből. Hogy a vallási összemosódás ködét ne sűrítsék tovább, az eladás muzulmánok vagy buddhisták számára „nem lehetséges”, áll az Evangélikus egyház felekezet egyik útmutatójában Hessenben és Nassauban.

Allah híveinek feltörése főleg a szabad egyházak számlájára írható. Már négy, üresen álló bibliatanulmányi központot adtak át iszlamista egyesületeknek, nem szólva a Hamburg-Horn városbeli esetről, ahol a muzulmánok szintén kerülő úton jutottak egy protestáns templom birtokába.

(...) A Spirit szaklap becslése szerint az ország 45.000 templomából rövidesen mintegy 15.000 használaton kívül kerül. (...) 2Kor 5,1: „(...) tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben.”

Matthias Schulz 
Der Spiegel 7/2013, Das letzte Abendmahl 
Fordította: Vakarcs Szilárd

Forrás: Erdély.ma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése