Texasi jogvédő csoportok el akarják érni, hogy a rendőrség ne használhasson sokkolót és egyéb nem halálos fegyvert a diákok ellen – írja a Huffington Post.
Novemberben egy iskolai rendfenntartó úgy próbált szétválasztani egy csoport verekedő diákot, hogy sokkolót alkalmazott ellenük. Az egyikük, egy tizenhét éves fiú kórházba került, miután súlyosan beverte a fejét földre esés közben. Az orvosok azóta is mesterséges kómában tartják, mivel a vizsgálatok szerint lehetséges, hogy végleges agykárosodást szenvedett. (...)
Az Egyesült Államokban mindenhol kényes kérdés a nem halálos fegyverek használata, főképpen kiskorúak ellen. Az egyik nagy felháborodást okozó eset, amelyet egy gyerekkel szemben követtek el, Indiana államban történt, amikor egy őrjöngő, tízéves, negyvenkilós fiút sokkolóval állított meg két rendőr. Tagállamonként eltér a nem halálos fegyverek szabályozása. Öt államban tilos a magánszemélyeknek ilyen önvédelmi eszközöket vásárolniuk, New Jerseyben pedig a rendőröknél sem lehetnek sokkolók. Itt, a szigort a jogtalan alkalmazások elkerülése érdekében hozták, de már készülődnek a törvény enyhítésére: a New Jersey-i rendőrök külön kiképzésen vesznek részt, ahol megtanulják a sokkolók helyes használatát, valamint azt, hogy különbséget tudjanak tenni, milyen szituációkban használhatják jogszerűen azokat.
Forrás: Kitekintő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése