Bécs, 1686 tavasza. I. Lipót
német-római császár, magyar király hosszan hallgatott, amikor sógora,
Lotharingiai Ferenc elé tárta a Magyar Királyság felszabadításának tervét. Gondolkodott, vagy bölcsességért fohászkodott? Egy biztos, nehéz döntés előtt állt. Noha
stratégiailag Fehérvár ostroma logikusabbnak tűnt, Károly herceg ragaszkodott
hozzá, hogy elsőként Budát foglalják el, mely nemcsak hatalmas erkölcsi
győzelem lehet a török felett, hanem főként királyi gesztus a magyarság
gyámolítása.
Lipót király jóváhagyta a haditervet, hiszen tudta, hogy Károly a nagy Montecuccoli mellett tanulta a hadművészet rejtelmeit, már húsz esztendeje folyamatosan a török ellen harcolt, és ismerte az ellenséget. Ha ő kockáztat, hát bizalmat szavaz neki. A sereg a Duna két partján indult meg, Lotharingiai Károly negyvenezer fős seregét a túlsó parton Miksa Emánuel bajor választó húszezres hadereje követte. A felszabadító sereghez Buda alatt kiegészült Eszterházy Pál nádor húszezer magyarjával. A francia, bajor, szász, spanyol, portugál, itáliai önkéntesekkel együtt százhúszezer katona várakozik, hogy meginduljon a roham. Igazi, keresztény európai összefogás ez. A vállalkozás földi patrónusa a Szent liga atyja, Boldog XI. Ince pápa, aki a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta a szent ügyet.
Lipót király jóváhagyta a haditervet, hiszen tudta, hogy Károly a nagy Montecuccoli mellett tanulta a hadművészet rejtelmeit, már húsz esztendeje folyamatosan a török ellen harcolt, és ismerte az ellenséget. Ha ő kockáztat, hát bizalmat szavaz neki. A sereg a Duna két partján indult meg, Lotharingiai Károly negyvenezer fős seregét a túlsó parton Miksa Emánuel bajor választó húszezres hadereje követte. A felszabadító sereghez Buda alatt kiegészült Eszterházy Pál nádor húszezer magyarjával. A francia, bajor, szász, spanyol, portugál, itáliai önkéntesekkel együtt százhúszezer katona várakozik, hogy meginduljon a roham. Igazi, keresztény európai összefogás ez. A vállalkozás földi patrónusa a Szent liga atyja, Boldog XI. Ince pápa, aki a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta a szent ügyet.
Buda 1686 nyarán már majd’ 145
esztendeje Oszmán igában szenvedett, nem kevesebb, mint tízezer válogatott
janicsár és szpáhi védte a várost. A vár parancsnoka a hetven esztendős,
harcedzett, félelmet nem ismerő budai pasa, Abdurrahman volt. A három kilométer
hosszú várfalakon és a bástyákon négyszáz ágyú állt tüzelésre készen. A helyőrség
tudta, hogy a támadók ezúttal elképesztő lendülettel fog támadni. A janicsárok
és szpáhik között még nyilván akadtak, akik a két évvel korábbi ostrom során is
részt vettek a védelemben, és reménykedtek, hogy ennek a küzdelemnek sem lesz
más a kimenetele.
Az előző ostromból Károly herceg
azonban sokat tanult, ezúttal gondolt az utánpótlásra, ötszáz hajó, és
háromezer szekér kísérte a seregét. A legkorszerűbb ostromlövegeket és
mozsárágyúkat vontatták a falak alá. Június 19-én össztűz zúdult a falakra,
majd roham rohamot követett. Itt került bevetésre először nagy számban a
gránát, s a birodalmi utászok ostromárkokat ástak. A támadók vesztesége így is
hatalmas, naponta átlag 700 halott és sebesült. Júliusban egy reggel az ágyúzás
alatt fülsüketítő robbanás rázta meg a várat. A fél órás lőpor- és égett
hússzagú felhőből elképesztő látvány tárul az ostromlók szeme elé. Az egyik
török lőporraktár felrobbant. A várfal mintegy kétszáz méteren megrongálódott.
Abdurrahmann pasát felszólítják a megadásra, de ő a gondolkodási idő egyetlen
éjszakája alatt feltölteti a rést, és visszautasítja a feltételeket. Nem volt
választása. Hithű muzulmánként nem tehetett mást, de egyébként sem, hiszen aki
visszavonul, annak rövid időn belül megérkezik Konstantinápolyból a rettegett
selyemzsinór. Sorsa megpecsételődött: győz vagy meghal.
Az ostrom még hat hétig tartott,
eközben megérkezett az Oszmán felmentő sereg is, de nem mert megütközni Károly
hadaival. Károly ekkor már félelmetes ellenfél volt a török szemében. Hírneve a
kahlenbergi és bécsi győző, nagy Jan Sobieskiével vetekedett. A felmentő sereg
végignézi, ahogy Károly serege lassan, de biztosan megveti magát Buda bástyáin.
Az utolsó, egyben győztes roham 3 nappal Buda 145 éves török kézre kerülésének
évfordulója után, 1686. szeptember 2-án indult meg: a hagyomány szerint magyar
csapatok érték el először a falakat, és tűzték ki csapataik zászlóját. A védők
visszaszorultak az utcákra. Nem volt kegyelem a kereszt ellenségeinek, sem a
törököknek, sem a mellettük mindvégig kitartó és őket a kereszténység ellen
uszító zsidóknak. Abdurrahman pasa és testőrsége is elesett. Amikor a császári
és királyi csapatok bevonultak a városba a vezérek tiszteletüket nyilvánították
a legyőzött előtt. A hír futótűzként terjedt, egész Európában felzúgtak a
harangok, és minden templomban felhangzott a Te Deum. Európa védőbástyája újra
keresztény kézre került. A nagyobb városokban karneválokkal és tűzijátékokkal
ünnepeltek. Rómában egy teljes napon át szólt minden templom és katedrális
összes harangja.
Budát megvívták! Istennek legyen
hála!
Der schwarze Ritter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése