2011.07.11
Napjainkban,
főleg az Európai Unióról értekezve rendszerint emlegetjük Európát,
talán úgy, hogy bele sem gondolunk mit jelent ez a fogalom. Sokan csak
dobálózunk vele, nagy hévvel „tudományos” megállapításokat teszünk, de
valójában nem is tudjuk, mi Európa! Miképpen határozható meg ma
(természetesen nem a földrajzi) Európa fogalma? Klasszikus értelemben
sehogyan sem. Mit értek ez alatt? Európa a kereszténységgel együtt
született. Krisztus előtt nem volt Európa. Római Birodalom volt, mely
összefogta az akkori civilizált világ egy részét, s azon kívül a
civilizálatlan „barbaricum”. Az apostolok, főleg Szent Pál apostol, a
vértanúk, majd Nagy Constantinus és Nagy Theodosius császárok
tevékenysége nyomán a birodalom keresztény hitre tért, s ez a keresztény
császárság tekinthető Európa elődjének. A birodalom kereszténnyé lett,
de a történelem viharai elsöpörték, s az óriási pusztításban és
értékvesztésben megszületett Európa, egy antik hagyományokkal rendelkező
keresztény „világ” mely ötvöződött a germán népek szokásaival és
harciasságával.
A
birodalom bukása és az új királyságok születésének hajnalán élt Szent
Benedek (480-547), aki ebben a bizonytalan korban maga mellé gyűjtötte
azokat a szentéltű embereket, akik felülemelkedve evilág gondjain, Isten
közelében akarták leélni életüket. Mintaközösséget alkotott, mely a
szerzetesrendeknek napjainkig példaként szolgál. Jelmondatuk (a
közismert) „Ora et labora” lett, mellyel hangsúlyozták, hogy Istennek
szentelik életüket, de emellett gondoskodnak magukról és egymásról.
Ma
ez az Európa nem létezik, de ha túl akarjuk élni e válságos kort, csak
ez Európa jövője! Elég az individualizmusból, mely a bőséggel karöltve
ide juttatott minket! Vissza kell térnünk hitünkhöz az erkölcsünkhöz
ebből a morális fertőből. Európának Krisztusra van szüksége, az ő
tanításának követésére, a Katolikus Egyház megújulása, tradicionális és
nemzeti értékeink felelevenítésére, nem pedig kozmopolita, Isten- és
ember ellenes Európai Unióra és „emberi” jogokra! Meg kell törni a
szabadkőműves Egyesült Államok mintájára létrejövő európai közösség
kialakulását, és vissza kell állítani az európai rendet Szent József
sokszínű, de egységes köntösének mintájára! Ezt pedig egy mozgalommal
lehet elérni, mely összefogja a régi rend megmaradt híveit, de amely nem
köt kompromisszumot! Európának szentek kellenek, nem „jó politikusok”!
Vagy a krisztusi, szűk ösvény, vagy semmi! Ennek célja Európa, de
mindenekelőtt Magyarország rekatolizációja, és a régi rend, az isteni
jogalapú monarchia restaurációja.
Ehhez
nem elég karosszékből nagy dolgokat mondanunk, mindenekelőtt
cselekednünk kell! Nem elég kereszténynek látszani, megtért
keresztényekké, kell válni, de kereszténynek sem elég lenni, annak is
kell látszani! Valódi keresztény közösségeket kell szerveznünk, ahol
végre feledésbe merül az idétlen önkifejező gitáros-zsíroskenyeres
összejövetel, amely eltereli a figyelmet Krisztusról! A közösségek és a
mozgalom célja egyaránt a hivatás megtalálása, a feladat felismerése,
melyet Isten az embernek adott, mely üdvösségéhez vezet. Ha ez
megtörtént a mozgalom automatikusan felbomlik, de a közösség megmarad,
csak épp más formában. Tovább fejlődhez szerzetesi közösséggé, mint
Szent Benedek közössége, vagy fellazulhat, mert célja beteljesedett, s
tagjai másképp folytatják munkájukat Isten dicsőségére. Mit kell tehát
tennünk? Ora et labora! – Imádkoznunk kell, és munkálkodnunk Isten szent
ügyén, mely itt a földi életben, Európában, Magyarországon, bennünk
kezdődik, s az örök életben teljesedik be!
der schwarze Ritter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése