A honvágy az édes szerelemből fakadó keserű fájdalom egy fajtája. Elég csak pár évig idegen országban élni: már értjük a nyelvet, ismerjük a szokásokat, szert tettünk barátokra és jól elboldogulunk a társasági életben – elmondhatjuk, hogy megkedveltek és befogadtak.
S mégis, egyszer csak elementáris erővel tör ránk egy kifejezhetetlen érzés, s abban a pillanatban a fönséges táj, ahol vagyunk, a tenger azúrja, az égbenyúló hegyek látványa egyszeriben színtelenné válik, s por és hamu lesz a minket körülvevő gazdagság. És bevillan egy kép, a szülői ház, a családi otthon képe, a vén diófa a kertben és a szőlőhegy illata... Mert Isten olyannak teremtette az embert, hogy csak egy helyen tud megszületni és egy bizonyos helyen ismeri meg a világot, az embereket, önmagát, de még Istent is.
S a Biblia szentesíti a hazához, szülőföldhöz, nemzethez való kötődést, például (...) Nehemiás könyvében [Neh 8,1-4a.5-6.7b-12] is. Nehemiással a megtiszteltetés, a rang, a gazdagság, a király barátsága sem tudta elfeledtetni hazáját, s hogy a szent város, ahol atyái sírjai vannak, romokban hever. De nem csak nosztalgia fűzi elhagyott hazájához, hanem a tenni akarás lendülete is, amellyel elő akarja mozdítani az újjáépítés munkáját. A honvágy szent érzés, mert időről időre nagy művek születnek belőle.
A honvágy azért is szentséges, mert abból az öntudatlan vágyból veszi eredetét, amely az ember egész életét az igazi haza utáni vágyódássá és felé tartó folytonos úton levéssé teszi. Jézus Lukács evangéliumában [Lk 10,1-12] arról beszél, hogy az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania, ám kereszthalála és feltámadása óta az ő otthona a miénk is; elment, hogy helyet készítsen nekünk, s hazavár mindnyájunkat az Atya jobbjára. (...) nem lehet itt a földön igazi otthonunk, maradandó hazánk és városunk, örökös hajlékunk, mert az maga az Isten.
 |
| Barsi Balázs (Győri Egyházmegye) |
S mégis, egyszer csak elementáris erővel tör ránk egy kifejezhetetlen érzés, s abban a pillanatban a fönséges táj, ahol vagyunk, a tenger azúrja, az égbenyúló hegyek látványa egyszeriben színtelenné válik, s por és hamu lesz a minket körülvevő gazdagság. És bevillan egy kép, a szülői ház, a családi otthon képe, a vén diófa a kertben és a szőlőhegy illata... Mert Isten olyannak teremtette az embert, hogy csak egy helyen tud megszületni és egy bizonyos helyen ismeri meg a világot, az embereket, önmagát, de még Istent is.
S a Biblia szentesíti a hazához, szülőföldhöz, nemzethez való kötődést, például (...) Nehemiás könyvében [Neh 8,1-4a.5-6.7b-12] is. Nehemiással a megtiszteltetés, a rang, a gazdagság, a király barátsága sem tudta elfeledtetni hazáját, s hogy a szent város, ahol atyái sírjai vannak, romokban hever. De nem csak nosztalgia fűzi elhagyott hazájához, hanem a tenni akarás lendülete is, amellyel elő akarja mozdítani az újjáépítés munkáját. A honvágy szent érzés, mert időről időre nagy művek születnek belőle.
A honvágy azért is szentséges, mert abból az öntudatlan vágyból veszi eredetét, amely az ember egész életét az igazi haza utáni vágyódássá és felé tartó folytonos úton levéssé teszi. Jézus Lukács evangéliumában [Lk 10,1-12] arról beszél, hogy az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania, ám kereszthalála és feltámadása óta az ő otthona a miénk is; elment, hogy helyet készítsen nekünk, s hazavár mindnyájunkat az Atya jobbjára. (...) nem lehet itt a földön igazi otthonunk, maradandó hazánk és városunk, örökös hajlékunk, mert az maga az Isten.
Forrás: Fr. Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése