Dragoş Carciga - AZ ELSŐ 15 ÉV

Hogyan erősödött meg a Legionárius Mozgalom?

Corneliu Zelea Codreanu eredetileg nem politikai csoportosulást, hanem az „új ember” megszületését elősegítő közeget képzelt el.

Corneliu Zelea Codreanu
(Transindex)

Románia két világháború közötti történetének meghatározó szereplője volt az ún. Legionárius Mozgalom, vagy más nevén Mihály Arkangyal Légiója. A mozgalom különböző formákban, elnevezések alatt folyamatosan jelen volt és jelen van napjainkban is a román politikai gondolkodásban és közéletben.

Milyen történelmi kontextusban jött létre a szervezet? Kik és miért alapították? Melyek voltak a mozgalom történetének fontosabb töréspontjai? A következő, három részes sorozatban ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A Legionárius Mozgalmat a bukovinai származású Corneliu Zelea Codreanu alapította néhány társával (többek között Ion Moţa, Ilie Gârneaţă, Corneliu Georgescu, Radu Mironovici, N. Totu, Ion Banea, Gh. Clime, Mile Lefter, Alexandru Ventonic, D. Ifrim, Hristache Solomon, Andrei Ionescu, Horia Sima) 1927. június 24-én. Codreanu a régi román betyárvilágra utaló kapitány (vezér) megnevezéssel lett a szervezet vezetője. A mozgalmat a kezdetben nem politikai csoportosulásnak szánták, sokkal inkább egy ún. szocializáló keretnek. Egy olyan, lelki átalakulást biztosító közeget képzeltek el, amely révén megszületik majd az „új ember”, kialakul egy olyan politikai, társadalomalakító elit, amely idővel fontos szerephez jut az új Románia megteremtésében. A mozgalomhoz csatlakozni kívánó fiataloknak először be kellett lépniük a Mănunchiurile de prieteni és a Frăţiile de Cruce szervezetekbe. Csak az itt kapott fizikai és szellemi képzés után nyerhettek felvételt az anyaszervezetbe.

A mozgalom alapszervezetei a 13 embert tömörítő, ún. fészkek (sejtek) voltak. Minden fészeknek volt egy főnöke és minden tagnak pontosan körülhatárolt feladatai voltak. A sejtfőnök a városi vagy a megyei szervezetnek tartozott felelőséggel. Ennek a felépítésnek köszönhetően a fészkek gyakorta egymástól függetlenül is cselekedhettek.

Codreanu két alapműben, a Pentru Legionari-ban (A legionáriusoknak) és a Cărticica şefului de Cuib-ban (A fészekvezető könyvecskéje) dolgozta ki a szervezet működésnek alapszabályzatát. A vezér sajátos értelmezésű hierarchikus szabályokat, funkciókat hozott létre, minden vezetőnek és egyszerű fészek-tagnak pontosan körülírt feladatokat adott.

A többi legionárius vezető által kiadott munkákat a szakirodalom négy csoportra osztja: doktriner írások, politikai munkák, emlékiratok és polemizáló munkák. Ezek az 1941 és 1989 között, Nyugaton megjelent legionárius tematikájú munkákkal együtt alkotják a mozgalom ún. Zöld Könyvtárát. A mozgalom egyenruhával is rendelkezett: zöld ing és nadrág bőrszíjjal, bakancs vagy félcipő. A zöld szín a fiatalság átütő erejét hivatott szimbolizálni.

Az első legionárius lap az 1927. augusztus 1-én megjelent Pământ strămoşesc (Ősi föld) volt. A lap egyik fő ideológusa Ion Moţa, ő írta az első, La Icoană című vezető cikket is, amelyben gyakorlatilag összefoglalta a mozgalom lényegét, céljait. A szervezet fennállása során léteztek még más lapok is, mint a Buna Vestire, az Axa, amelynek Mihail Polihroniade, Alexandru Constant, Ion V. Vojen, Vasile Christescu, Vasile Marin, Vladimir Dumitrescu, Radu Gyr és Alexandru Basarab voltak a szerkesztői.

Legionárius eskütétel
(Transindex)

Az Axa szerkesztőgárdájához közel állt az ún. Criterion csoport, amely tagjai között tudott több Nae Ionescu-tanítványt is, például. Mircea Eliadet vagy Mihail Ciorant. A mozgalom idealizmusa (az új ember megteremtése, a pánortodoxizmus) nagyon sok fiatal értelmiségit szólított meg, akik hittek abban, hogy egy „nemzeti ökumenizmuson” alapuló mozgalom képes lesz megváltoztatni és átalakítani az akkori Romániát.

A mozgalom kohézióját jelentő fontosabb alaptételek a következők: az egyház tisztelete, vallásosság, helyes erkölcsi magatartás, az imába vetett hit, erkölcsi megújulás, társadalmi összefogás. A legionárius mozgalom tagjai továbbá egy sor tulajdonsággal kellett rendelkezzenek: ilyen volt a szorgalom, hallgatagság, odaadás, segítőkészség, erkölcsösség, szerénység. A legionárius engedelmességgel tartozott a vezetőjének, beszámolt cselekedeteiről annak. A mozgalom kezdetben azt tűzte ki céljául, hogy uralja Romániát, de nem politikai, hanem morális téren. Ezért két dimenzióban – társadalmi, illetve emberi-erkölcsi – szándékozott elérni. Az erkölcsi, keresztény átalakulást tartották a társadalmi tevékenység alapjának. Az egyház, a hit, a keresztény erkölcs ily mértékű hangsúlyozása eredményeképpen a mozgalomhoz nagy számban csatlakozott az ortodox papság is.

Arnim Heinen német kutató úgy véli, több mint 3 ezer pap csatlakozott a Legionárius Mozgalomhoz. A mozgalom első 15 évében a tagság dinamikájának alakulását tekintve úgy véljük, a legionáriusokhoz csatlakozó papok száma ennél is nagyobb. Nagy számban csatlakoztak az Ortodox Teológia diákjai is.

A papság súlyát bizonyítja az a tény is, hogy soraikból mozgalmi vezetők is kikerültek: Ion Dumitrescu-Borşa, aki 1936-1941 között a mozgalom titkára volt, Ilie Imbrescu, aki a Mişcarea Legionară şi Biserica (A Legionárius Mozgalom és az Egyház) című munkájában kidolgozta a mozgalom keresztény erkölcsiségének alaptételeit, vagy Ştefan Palaghiţă, a Garda de Fier spre reînvierea României, (A Vasgárda Románia újjászületéséért) című, Buenos Airesben megjelent könyv szerzője.

A Legionárius Mozgalom ebben az időszakban nem a diktatúra, hanem az autoriter kormányzási forma mellett érvelt. A politikai aktivitást szerette volna erkölcsösebb, tisztább alapokra helyezni úgy, hogy ez hozzájáruljon a román társadalom morális átalakulásához. Társadalmi aktivitásuk egyik kiemelkedő teljesítménye volt a harmincas években létrehozott Legionárius Kereskedelmi Szövetkezet, a főleg Bukarestben létrehozott Legionárius Étkezdék hálózata vagy a Legionárius Segélyszervezet, amely a társadalmi igazságosság szellemében pénzt és élelmiszert gyűjtött a rászorulóknak.

Úgy gondolták, ezek a lépések, főleg ha sikerül azokat meghonosítani makrogazdasági szinten is, új alapokra emelik az amúgy „betegesnek”, zsidó befolyás alatt levőnek tartott román gazdaságot. Faluról falura járva gyűjtőakciókat bonyolítottak le, templomokat javítottak vagy építettek, önkéntes munkatáborokat szerveztek, ahol a különböző társadalmi kategóriákból származó fiatalok együtt dolgozhattak és „átérezhették a mozgalom szellemiségét.”

Horia Sima
(Transindex)

A mozgalom elsősorban a fiatalokat szólította meg. Codreanu rendelkezett némi tapasztalattal ezen a téren, ugyanis egy ideig az A. C. Cuza jászvárosi tanár körében tevékenykedett, aki 1923-ban létrehozott egy ifjúsági szervezetet, a Liga Apărării Naţionale Creştine-t (Nemzeti Keresztény Védelmi Liga). Cuza szélsőségesen antiszemita volt, de nem rendelkezett a Codreanuéhoz mérhető karizmával és népszerűséggel. Codreanu tisztelte egykori mentorát de 1930-ban úgy döntött, hogy saját szervezetet hoz létre. Így született meg a Vasgárda.

A Gárdát a nacionalista nézeteket valló pártok és szervezetek gyűjtőpártjaként képzelte el. Ez a törekvés kudarcot vallott, így a Gárda gyakorlatilag a Legionárius Mozgalom pártja maradt. A gazdasági válságnak is köszönhetőem, a húszas évek végén, harmincas évek elején jelentősen megnőtt a mozgalom tömegbázisa.

1931-ben Codreanu elkönyvelhette első politikai sikerét: bejutott a román parlamentbe. A sikert némileg beárnyékolta, hogy még ugyanebben az évben Ion Mihalache belügyminiszter betiltotta a Gárdát. 1936-ban Codreanu újra próbálkozott, a Gárdánál hatékonyabb politikai szervezetet hozott létre: a Gh. Cantacuzino vezette Totul pentru Ţară (Mindent a Hazáért) pártot.

A párt Canatcuzino tábornok első világháborús cselekedeteinek köszönhetően nagy népszerűségnek örvendett a hazafias érzelmű fiatalok körében. Ugyanebben az évben alakították meg a Prietenii Legionarilor (a Legionáriusok Barátai) nevezetű szervezetet, amelybe a román közélet néhány fontos szereplője (nők és férfiak egyaránt) is belépett.

Codreanu és néhány társa részt vett a spanyol polgárháborúban is, természetesen Franco oldalán. A spanyol kapcsolatok mellett fontos megjegyezni, hogy körülbelül erre az időszakra tehetők az első tárgyalási, kapcsolat-felvételi kísérletek a német nemzetiszocialistákkal. Codreanu nem elégedett meg ennyivel, az összes társadalmi csoport számára igyekezett valamiféle szervezetet létrehozni.

Szintén 1936-ban alakult meg a Corpul Muncitoresc Legionar (Legionárius Munkástestület) amelynek az volt a célja, hogy kivédje a kommunizmusnak a munkásokra gyakorolt „kártékony hatását”. A leszerelt katonák számára pedig megalakult Corpul legionar al foştilor militari (Leszerelt katonák legionárius testülete) valamint a Corpul Moţa-Marin. A nők számára alakult meg a Nicoleta Niculescu vezette Cetăţuile de fete (Női fellegvárak). Azok a társadalmi rétegek, amelyek számára nem alakult külön szervezet, az ún. Corpul Răzleţi-be (Egyedülállók Testülete) tömörülhettek.

A jelentős társadalmi munkának és a különböző politikai manővereknek (szövetségkötések, a Parasztpárttal történő „meg nem támadási” egyezménynek) köszönhetően Codreanu pártja 1933-1938 között a harmadik legerősebb politikai csoportosulás lett.

Ennek ellenére 1938-ban Codreanu felszámolta a Totul pentru ţară pártot, azzal érvelve, hogy polgárháborús viszonyok alakultak ki az állami szervek és a mozgalom szervezetei között. A Vasgárda később, a Ion Antonescuval kötött paktum révén jutott el 1938-1940 között a politikai élet csúcsára. A Gárda politikai tündöklésének az 1941-es puccskísérlet vetett végett, amikor is megpróbáltak (sikertelenül) megszabadulni addigi szövetségesüktől, Antonescutól.

Legionárius nagygyűlés
(Transindex)

1933-1938 között alakult ki az ún. legionárius panteon, amely nagyon fontos szerepet játszott a mozgalom szellemiségének alakulásában. Ide azok a személyek kerülhettek be – természetesen a Kapitány jóváhagyásával – akik úgymond a legionárius szellemiség és mozgalom ügyéért áldozták életüket.

A panteon az idők múlásával bővült, azok is bekerülhettek, akik 1945 után haltak meg a kommunista börtönökben vagy ellenállóként a hegyekben. A mozgalom egyik jelszava a következő volt: „Nem tudtok mindenkit megölni azok közül, akik készek meghalni a nemzetért.” Így kerültek be a panteonba az ún. Nicadorii- csoport (I.G. Duca meggyilkolói), a Decemvirii-csoport (Mihail Stelescu „megbüntetői”), maga az 1938-ban megölt „Kapitány” vagy a spanyol fronton elesett Ion Moţa és Vasile Marin. Ez utóbbi két mozgalmista holttestét nagyszabású, propagandisztikus célokat szolgáló ceremónia keretében temették el.

II. Károly román király a harmincas évek végén úgy látta, hogy a Gárda egyre veszélyesebb politikai ellenfelévé vált és nagymértékben akadályozza az ő politikai terveit, manővereit.
Codreanu kiiktatása végett felajánlotta annak, hogy a mozgalom vezetői tisztségétől való lemondásért cserébe kinevezi miniszterelnöknek. Codreanu nem vállalta, hogy egy bizonytalan kimenetelű karrierért lemondjon egy erős mozgalom éléről. Egy olyan tisztségért kellett volna távoznia, amely mindenképp kiszolgáltatta volna őt a király politikai szeszélyeinek. 1938-ban Károly újabb lépésre szánta el magát: Codreanut és több társát letartóztatta.

A vezér kiiktatásával nem oldódott meg az ún. Vasgárda-probléma. A mozgalom szervezetei felvállalták a „háborút” az állami intézményekkel. Horia Sima irányítása alatt több erdélyi településen is támadásokat szerveztek zsidó üzletek és zsinagógák ellen. A rendőrség válaszlépésként újabb legionáriusokat tartóztatott le.

A király elszánta magát a végső lépésre, kivégeztette Codreanut és a mozgalom több fontos vezetőjét. A Gárda válasza sem késett sokat, 1939-ben egy „bosszúálló csoport” (Miti Dumitrescu, Traian Popescu, Nelu Moldoveanu, Cezar Popescu, Jan Ionescu, Jan Vasiliu, Isaia Ovidiu, Gh. Paraschivescu, közöttük több teológiai hallgató) megölte Armand Călinescut.

A kölcsönös öldöklés ezzel nem ért véget, a király parancsára kivégezték a „bosszúállókat” és több mint 250, börtönben raboskodó legionáriust. Egyes becslések szerint az ekkor meggyilkolt legionáriusok száma elérte az ezret. Ez a csapás alapjaiban megingatta Vasgárdát, amely nem csak az első számú vezetőjét veszítette el, hanem szinte a teljes első vonalát.

Lövészet a negyvenes években
(Transindex)

A Codreanu és társai halála után bekövetkezett hatalmi űrt sok esetben a második-harmadik vonalból érkezett, addig ismeretlen személlyel igyekeztek kitölteni. Ennek tudható be, hogy egy kétpólusú vezetés alakult ki. Az egyik hatalmi centrumot a Berlinbe menekült tagok jelentették, a másikat a Romániában tartózkodó Horia Sima körül csoportosulók.

A magát a Codreanu örökösének tartó berlini csoport és a magasabb babérokra törő Sima-csoport között nem volt felhőtlen a kapcsolat.

A berliniek nem bocsátották meg Simának, hogy Codreanu letartóztatása után ún. partizánakciókat szervezett, amely szerintük sokat ártott a Gárda ügyének és magának a vezérnek is, hisz tovább fokozta a király és az állami szervek dühét. A két tábor közötti ellentét napjainkig sem szűnt meg.

A mozgalom túlélte a lefejezést. A panteon újabb „mártírokkal” bővült és a Gárda diskurzusában meghonosodott az ún. üldöztetés mítosza. E vélekedés, miszerint a hatóságok, szövetkezve bizonyos nemzetközi okkult erőkkel, arra törekszenek, hogy fizikailag is likvidálják a mozgalom tagjait, akik Krisztusért és a nemzetért haltak mártírhalált, erősítette a mozgalom kohézióját.

A politikai gyilkosságokat és az ezzel járó „mártírhalált” a legtöbb résztvevő tudatosan vállalta. A nemzetárulónak vélt politikusokat, személyiségeket meggyilkoló gárdatagok már eleve a „halál ingébe” öltözve követték el tetteiket, tudatosan vállalva következményeket.

A mozgalom vezetéséért folytatott közdelemből végül Horia Sima került ki győztesen, akit a berliniek is elfogadtak vezetőjüknek. Az ország kül- és belpolitikai életében 1940-ben bekövetkezett változások (Észak-Erdély, Dél-Dobrudzsa és Besszarábia elvesztése) jelentősen javítottak a Gárda esélyein. Simát Bukarestben ugyan még letartóztatták, de  politikai üldöztetés egy időre megszűnt, mint fenyegető tényező. A megváltozott politikai kontextus új lehetőségeket biztosított a legionáriusoknak. A Codreanu-híveket is megnyerő Sima megnyitotta a mozgalom kapuit az újabb tagok előtt, felfrissítve ezzel a mozgalmat, amely új erőkre kapott. Anyagi támogatásban is részesült, amelyet többek között arra fordított, hogy az állami szervekkel párhuzamos struktúrákat hozzon létre a mozgalmon belül. Így alakult meg a legionárius titkosrendőrség és a legionárius csendőrség.

Amikor 1940-ben Károly lemondott, a legionáriusok, megerősödve, fölbátorodva készen álltak az új politikai „küldetésükre”. Az ország első számú vezetője Ioan Antonescu tábornok lett. A tábornok, az aktuális erőviszonyok figyelembe vételével igyekezett rendezni a kapcsolatát a legionáriusokkal. A két fél közötti tárgyalások meghozták a Gárda számára a kívánt eredményeket.

Kikiáltották a Nemzeti Legionárius Államot, Simát, a mozgalom parancsnokát pedig kinevezték a Minisztertanács alelnökévé. Ugyanakkor több legionárius is fontos pozíciókat szerzett. Az Antonescu és a legionáriusok közötti „kényszerházasság” 1941-ig tartott. Ekkor a Gárda úgy vélte, hogy eltávolíthatja a tábornokot. A németek által támogatott Antonescu viszont leverette a legionáriusok fegyveres puccskísérletét.

Legionárius papok felvonulása
(Transindex)

A rövid legionárius kormányzás nem eredményezett látványos gazdasági-társadalmi változásokat, viszont annál mozgalmasabb volt a propaganda és a belpolitika terén. Több nagyszabású rendezvényt, újratemetést szerveztek. Legionárius énekeket, verseket (egyik fő szerző Radu Gyr volt) tettek hivatalossá.

A mozgalom vezető pozíciókhoz jutott tagja a bosszúról sem feledkeztek meg. Több olyan hivatalnokot, politikust és közéleti személyiséget is meggyilkoltak, akiknek valami közük volt a korábbi kormányokhoz. Nicolae Iorga történész-politikust azért gyilkolták meg, mert szerintük ő volt a kapitány, Codreanu halálának erkölcsi felelőse, ahogy ők nevezték, hóhéra. Ugyanerre a sorsa jutott Virgil Madgearu közgazdász. A kivégzésekhez megteremtették ugyan a szükséges jogi hátteret, de sok gyilkosságot maga Antonescu is megsokallta egy idő után. A Legionárius Mozgalom történetének első szakasza 1941-ben az Antonescu-ellenes felkelés leverése után ért véget.

†

Dragoş Carciga: történész, doktorandusz a Bukaresti Egyetem Történelem Karán.

Fő kutatási területei: a román ortodox egyház társadalompolitikája a két világháború között. A Legionárius Mozgalom és az ortodox egyház, az ortodox papság a két világháború között. Több hazai és nemzetközi konferencia résztvevője, szaktanulmányok szerzője.

2006-2010 között több írást publikált a Memoria. Revista gândirii arestate, „Aldine”, Historia és Magazin Istoric folyóiratokban.

Forrás: Transindex