Több mint fél évszázada, hogy a magyar nemzet felkelt a
kommunista diktatúra ellen és – ha rövid időre is – lerázta azt magáról.
Már-már mondhatni hagyományosan forradalomnak nevezzük ’56-ot, de be kell
látnunk, hogy az események nem forradalmiak. Ennek megértéséhez egy dolgot kell
látnunk. A forradalom mindig a törvényes rend elleni erőszakos harc, melyet a
Katolikus Egyház is elítél katekizmusában és tanításában egyaránt. Hazánkat a
Kádár nevű köztörvényes bűnözőről elvezett korszakban (1956-89) ’56-ot még
ellenforradalomnak titulálták, ami szintén helytelen kifejezés, hiszen az
ellenforradalom a „forradalom ellentéte”, azaz a rend helyreállítása
(restauráció). Sajnos 1956-ban – noha voltak legitimista kezdeményezések – nem
volt idő az ellenforradalom kibontakozására. Mi tehát ’56? Népfelkelés,
népharag, melyben nekünk a példaértékű a nemzet egyszerű embereinek alapvető
szabadságvágya, amelyért fegyverrel is harcolt. Az 1956. október 23-i események Magyarország népének a sztálinista
diktatúra elleni népfelkelése és a szovjet megszállás ellen folytatott
szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb
eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével
kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának
felmorzsolásával fejeződött be Csepelen november 11-én.
Kik ’56 hősei? Egyértelműen azok, akik fegyvert ragadtak az
elnyomó hatalom ellen, akik ledöntötték a fél világ urává lett közönséges
gengszter, Sztálin óriási bálványszobrát. Igen, akik felkeltek és harcoltak
azok ellen az elnyomók ellen, akik 1945-ben hazánkat „felszabadították” a
törvényesség és igazságosság alól, és a hamis egyenlőség, hamis szabadság leple
alatt nemzetünktől, hitünktől, de emberségünktől idegen rendszert erőltettek
ránk.
Ezeknek a napoknak van még egy hőse – talán a legnagyobb –, egy
szentéletű ember, akinek olyan sokat köszönhetünk, de akit olyan hamar el
tudunk felejteni. Ő volt az, aki egész nemzetünk helyett, mindannyiunk nevében
kiállt, és valódi, törvényes államfőként lépett fel a törvénytelenek
sokaságában. Mindszenty József, bíboros úrról, a Magyar Királyság eddig utolsó
hercegprímásáról van szó.
A bíboros urat még 1948-ban tartóztatták le hamis vádakkal, a
megerősödő kommunista rezsim vezetői, tudták ugyanis, hogy ő az az ember, aki a
legnagyobb veszélyt jelenti törvénytelen diktatúrájukra. Mindszenty volt az,
aki kimondta, nem a pártokkal kell foglalkozni, hanem a nemzettel. A bíboros úr
’56 valódi mártírja, aki törvényes államfőhöz méltón egész népéért harcolt,
majd egész népéért szenvedett. „Mindszenty
gondolatainak háta mögött nem az egyházi nagybirtok volt – amivel őt sokan
ma is vádolják –, hanem a legitimizmus.
Ez volt az ő centrális elképzelése, és ebbe semmiféle kompromisszum nem fért
bele, nemhogy egy, a kommunistákat is magába foglaló népfront. Ő nemcsak
királyt akart koronázni Magyarországon, hanem addig is, mint Magyarország első
zászlósura, kvalifikáltnak érezte magát a közbenső időre az államfői szerepre.”
– írja a liberális Bibó István, aki a legfinomabban fogalmazva „nem
kedvelte a bíboros urat”.
Mindszentynek a „forradalmi kormány” ugyan visszaadott minden
egyházi és közjogi funkciót, ami halvány remény volt, hogy a nemzet visszatérhet a történeti
alkotmányhoz, de sajnos nem így történt, a
szabadságharcot leverték, kegyetlen megtorlás következett. Mindszenty József
hercegprímás száműzetésbe kényszerült, történeti alkotmányunk helyreállítása
még ma is várat magára.
Akikre ma „mártírokként” emlékezünk, a liberális Bibó, vagy a
„reformkommunista” Nagy Imre és egyéb „temetetlen halottak” valójában
mellékszereplői (ráadásul nem is pozitív résztvevői) a történetnek. Ők csak
kullogtak a szabadságharc igazi hősei mögött, akik életüket adták a bolsevik
hordák elleni harcban. Nagy és társai egyébként nem is akartak többet egy "jugoszláv-mintájú" külön utas kommunizmusnál...
A magyar nemzet szabadságharca, a kommunizmus elleni
felkelése azonban ma is megdobogtatja a szívünket. Harcuk a miénk örökre,
példájukat nem szabad elfelejtenünk, akkor sem, hogyha később Kádár János és bűntársai
egy megrémített, megalázott nemzet hasát kölcsönökből teletömte. 1956 a miénk! Azoké, akik
vissza akarják vezetni ezt az országot a törvényes, isteni rendhez, a Szent Magyarországhoz, melyért Mindszenty József halálig fohászkodott.
Emlékezzünk ma büszkén a hősökre, akik Kossuth-címeres tankokkal,
lyukas zászlókkal és molotov-koktéllal harcoltak a magyar szabadságért a szovjet
csapatok ellen, s ne felejtsünk el hálát adni Istennek, hogy a vészterhes XX.
században is olyan szentéletű őrangyallal ajándékozta meg nemzetünket, mint
Mindszenty József, Magyarország hercegprímása, és haláláig törvényes államfője.
der schwarze Ritter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése