Oldalak

Nagyvárad - Végveszélyben a város egyetlen civil barokk palotája

Rendkívül rossz állapotba került a nagyváradi egykori huszárlaktanya. Az épület B kategóriájú műemlék épület, tehát normális esetben nem juthatna az Emília malom sorsára, de ehhez az érintett intézmények közbelépésére van szükség. A Bihari Napló utánajárt az ügynek.


A nagyváradi huszárlaktanyaként ismert műemlék épület és a hozzá tartozó ingatlanok történetét Emődi Tamás műépítész, műemlékvédő elevenítette fel szerkesztőségünknek.

A palota építése az 1760-as években kezdődött, és valószínűleg az 1780-as évekig tartott. Az építtető Kornis Ferenc váradi prépost volt, tehát az épület eredetileg nem katonai létesítmény volt. Kornis nem a mindenkori prépost palotájaként építtette az ingatlant, mert a prépostok saját házaikban, majd a Kanonok soron laktak, hanem saját pénzén építette magának.

Miután Kornis meghalt, az örökösei pár éven belül eladták a vármegyének, amelyik azért vette meg, mert a város volt kénytelen ellátni az itt állomásozó tiszteket.

Ez azt jelentette, hogy a lakosság egy része szállást és élelmet kellett biztosítson a tiszteknek és lovaiknak, ami elég nagy tehertétel volt. 1794-ben döntötték el, hogy megvásárolják az épületet.

A vétel után a palotából katonakórházat csináltak, és kórházként működött a tizenkilencedik századnak körülbelül a közepéig. Mivel ez volt a központi épülete a körülötte kialakított katonai egységnek, ezért maradt rajta a huszárlaktanya titulus, mert valójában később már laktanyaként működött.

A palota melletti, jelenleg tetőzet nélküli épület az egykori lovarda, amit valószínűleg a 19. század közepén építettek. Az épületkomplexum 1974-ben már szerepelt a váradi műemlékek jegyzékében.

A huszárlaktanya az államé volt, majd 1947-től magánszemélyek lakták. Később a város eladományozta az ortodox egyháznak, amelyik azonban nem volt mit kezdjen vele, ezért 1968-ban eladta a Centrocoop vállalatnak az összes melléképülettel együtt. Ebből a vállalatból lett a Siicoop, amelyik aztán bérbe adta a lovardát a Cris Mobel Kft.-nek. Ez a cég bútorokat tárolt az épületben, amikor az 1999-ben kigyulladt, és minden leégett.

Ennek ellenére a lovarda falai most sincsenek rossz állapotban, még akkor sem, ha leégett a tetőzete. Pár évvel ezelőtt a Hit Gyülekezetének a váradi képviselői akarták koncesszióba venni az épületet, de a helyi tanács leszavazta ezt a javaslatot – mondja Emődi Tamás.

Lovarda

A két jelentős ingatlan közül a lovarda valamelyest szerencsésebb helyzetben van, már csak azért is, mert az a város tulajdona. Lucian Silaghinak, a Bihar Megyei Kulturális és nemzeti Örökségvédelmi Igazgatóság ügyvezető igazgatójának tudomása van arról, hogy a nagyváradi önkormányzat keresi annak lehetőségét, hogy pénzforrásokat pályázzon meg annak érdekében, hogy a lovardában egy multifunkcionális termet alakítson ki.

Ennek kapcsán Emődi Tamás felhívta a figyelmet: a lovarda az Emília malomnál is alkalmasabb bármilyen funkció betöltésére, hiszen egyrészt osztatlan belterű és viszonylag nagyszámú parkolóhelyeket lehet körülötte kialakítani, az épület belsejét pedig elvileg bárhogyan ki lehet alakítani. „Gyakorlatilag csak egy tetőt kell az épületre húzni, és bármire használható” – fogalmazott.

Még megmenthető

A központi épület helyzete azonban aggasztó. Emődi Tamás kifejtette, tizenkét évvel ezelőtt még tetőzet volt az épületen, és aránylag még jó állapotban volt, viszont mióta az eltűnt, az eső a boltozatokra esik, és a bolthajlatokban összegyűlő víz szétfeszíti a falakat, ezért fog az épület a következő években rohamosan tönkremenni.

Az ingatlant lebontani nem lehet, mert műemlék, a tulajdonos kötelessége lenne helyreállítani, eladni, átadni, vagy folyamatosan fizetheti a büntetést. Emődi Tamás kifejtette, hogy az épület megmentését nem időben, hanem költségben kell mérni.

„Minél több részen romlik le az épület állapota, annál több részt kell újjáépíteni. Minden újjáépíthető, de minél többet kell újjáépíteni, annál kevesebb eredeti rész marad meg belőle” – fogalmazott. A műemlékvédő egyébként valószínűsítette, hogy ez az ingatlan egyszer sem került törvényes módon egyik tulajdonostól a másikhoz.

A műemléki törvény ugyanis kimondja, hogy egy műemlék épület eladása esetén elővásárlási joga van először a helyi önkormányzatnak, és ha az lemond róla, akkor a megyei tanácsnak, ha az is lemond róla, akkor a művelődésügyi minisztériumnak, és ha mindenki hivatalosan, papíron visszautasítja a lehetőséget, akkor lehet eladni.

A tulajdonosváltásokkor Emődi tudomása szerint mindez nem történt meg, tehát az adásvételi szerződések jogi értéke nulla. Az állam tulajdonképpen pert indíthatna illegális eladás gyanújával, tehát az épületet könnyedén megszerezhetné.

Emődi Tamás hozzátette, az elővételi jog érvényesítésének ellenőrzése a kulturális igazgatóság feladata, mint ahogy az is feladata, hogy ellenőrizze: mennyire tartják karban a műemlék épületeket. Hogy a huszárlaktanya az elmúlt tizenkét év alatt elvesztette értékének a felét, és a statikai problémái minimum megduplázódtak, ezért a tulajdonosok mellett jórészt a passzív hozzáállású Művelődésügyi Minisztérium és helyi igazgatósága a felelős.

Az elővásárlási jog kérdésében Lucian Silaghi azonban úgy vélekedik, hogy a lovarda most is önkormányzati tulajdonban van, a huszárlaktanya esetében pedig a minisztérium nem élt elővásárlási jogával, ráadásul amikor a huszárlaktanya gazdát cserélt, még nem létezett a 2001/422. számú, a műemlékekre vonatkozó törvény, mely szabályozza az elővásárlási jogot is.

Per lesz!

A központi épületről szólva Lucian Silaghi közölte: „a huszárlaktanya az Avinka cég tulajdonában van, azt megelőzően egy kolozsvári cég tulajdonában volt. Az igazgatóság minden évben megbírságolja a céget az épület elhanyagolása miatt, de a tulajdonos azt a trükköt alkalmazza, hogy felveszi a kapcsolatot váradi építészekkel, és azt a benyomást kelti, hogy hamarosan hozzálát a felújításhoz, aztán megint eltelik több hónap anélkül, hogy bármi is történne.

Nyilvánvaló, hogy a tulajdonos azt várja, hogy összedőljön az épület, hogy utána azt mondhassa, hogy nincs már mit tenni”. Amikor megkérdeztük Silaghit, hogy műemlékről lévén szó, a folyamatos bírságolás helyett nincs-e más, hatékonyabb jogi eszköz az igazgatóság kezében, amellyel fellépjen a tulajdonos ellen, ő felhívta telefonon az igazgatóság jogi képviselőjét, majd a vele való egyezkedés után bejelentette: „büntetőjogi pert indítunk, mert a tulajdonos rosszhiszeműen jár el!” mint megtudtuk, az épület tulajdonosa megbízott egy tervezőt, hogy foglalkozzon a huszárlaktanya ügyével, és ez a személy az elmúlt másfél évben a váradi Pafka Ernő műépítésszel vette fel a kapcsolatot.

Pafka Ernő lapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy ő háromszor vagy négyszer találkozott a tervezővel, de mindeddig egyetlen értékelhető tervet sem kapott, amit láttamozhatott, kijavíthatott volna. Pafka Ernő hozzátette: a cég először egy nyolcemeletes tömbházat akart építeni a telken, de amikor rájöttek, hogy nem bonthatják le a laktanyát, akkor bejelentették, hogy módosítanak a terveken, de az elmúlt három évben semmilyen előrehaladás nem történt az ügyben. „Még egy egyszerű városrendezési bizonylatot sem sikerült beszerezniük. Szerintem nem is akarnak csinálni semmit” – fogalmazott a műépítész.

És hogy miért olyan értékes a ma már szinte romos állapotban lévő huszárlaktanya, arról Emődi Tamás adott felvilágosítást. „Ez az egyedüli igazán értékes civil barokk épület Nagyváradon, tervezője valószínűleg a püspöki palotán is dolgozó Johann Michael Neumann”. Emődi Tamás hozzátette: „ezenkívül a városban van még a Rhédey-ház, néhány földszintes lakóház Olasziban, az állomás mellett egy rangosabb barokk épület, de palota egy sincs, a többi váradi barokk épület vagy katonai jellegű, vagy egyházi ingatlan: templom és kolostor.”

Forrás: Erdély.ma/Pap István erdon.ro/Wikipedia

Uganda - A melegtörvény miatt nem nyújt hitelt a Világbank

A Világbank elhalasztotta egy 90 millió dolláros hitel folyósítását Ugandának amiatt, hogy az afrikai ország az eddiginél is szigorúbban bünteti a homoszexualitást. (...)

A Világbank szóvivője közölte: csak abban az esetben folyósítják az összeget, ha megbizonyosodnak arról, hogy az új törvény nem befolyásolja negatívan a pénzintézet ugandai fejlesztési céljait. Yoweri Kaguta Museveni ugandai elnök hétfőn írta alá a jogszabályt, amelynek alapján a sorozatos bűnelkövetők akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak. A törvény már a homoszexualitás nyilvános támogatását is szankcionálja. (...)

A bank jelenleg 1,56 milliárd dollárt tart készenlétben különböző ugandai tervek támogatására. A Világbankot megelőzően Norvégia és Dánia reagált úgy a törvényre, hogy visszatart Ugandának szánt segélyeket. Más országok is fenyegettek hasonló intézkedésekkel, az Egyesült Államok pedig bejelentette, hogy felülvizsgálja kapcsolatait a szegény afrikai országgal.

Forrás: Kárpátinfo/MTI

Kárpátalja - Felbérelt tüntetők foglaltak Nagybereznán

Magukat tüntetőknek mondó, maszkot és golyóálló mellényt viselő emberek foglalták el csütörtökön a kárpátaljai Nagybereznán a járási tanács (közgyűlés) épületét, és lemondatták a testület ott talált alelnökét.

A járási önkormányzati épület előtt százötven fős tömeg gyűlt össze arra a hírre, hogy rendkívüli ülést tartanak a képviselők. A tanácskozás megtartását azonban Vaszil Kanyuk, az önkormányzat elnöke az országban uralkodó bizonytalan helyzetre hivatkozva elhalasztotta. Ekkor a tömegből kivált mintegy 70 álarcos, golyóálló mellényt viselő személy, és berontott az épületbe, hogy lemondassa Kanyukot, aki akkorra elhagyta a helyszínt - adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.

A jelentés szerint az agresszíven fellépő ismeretlenek, akik a testület feloszlatását is követelték, felmondásának megírására kényszerítették az önkormányzatnak a hivatalában tartózkodó alelnökét.

Az orgánum szerint az álarcosok először a Jobboldali Szektor (PSZ) tagjainak adták ki magukat, majd miután a PSZ ezt megcáfolta, azt mondták, a helyi népi önvédelmi osztag nevében lépnek fel, de az utóbbi is elhatárolódott tőlük. A hírportál kiderítette, hogy az önkormányzati épületet elfoglalók egy része Mihajlo Lanyo, a kárpátaljai alvilágban Bljuk néven ismert volt hatalompárti parlamenti képviselő embereiből áll, akik a legutóbbi ukrán parlamenti választások idején tömegesen vásárolták fel a szavazatokat főnökük számára Nagyberezna környékén.

Vaszil Kanyuk, a járási tanács elnöke időközben bejelentette, még ma találkozik a tüntetőkkel, hogy stabilizálni lehessen a helyzetet Nagybereznán.

Forrás: Híradó/MTI

Egyesült Királyság - A webkamerás képeket is tárolják

Éveken át megfigyelte és eltárolta a Yahoo internetes csevegőprogramjának webkamerás képeit egy brit titkosszolgálati szerv, a GCHQ; az adatrögzítés világszerte több millió felhasználót érintett - írta csütörtökön a The Guardian című brit napilap.

A lap Edward Snowdentől, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusától kapott dokumentumokra hivatkozva azt írta: az elektronikus adatfigyelésre szakosodott brit szervezet az Optic Nerve fedőnevű programja keretében 2008 és 2010 között állóképeket mentett el a csevegőprogram felhasználóiról, függetlenül attól, hogy azok nemzetbiztonsági bűncselekmény gyanúja alá estek-e vagy sem.

A GCHQ csak 2008-ban hat hónap alatt 1,8 millió felhasználóról tárolt el képeket, köztük szexuális tartalmúakat is. A The Guardian azt írta, hogy a program még 2012-ben is működött az GCHQ-nak egy abban az évben lehívott belső adatlapja szerint.

Az újság a kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva azt írta, hogy a brit ügynökség a képek elmentését az amerikai társszervezet, az NSA segítségével végezte.

A Yahoo a The Guardian érdeklődésére tagadta, hogy bármilyen tudomása lett volna az Optic Nerve programról, és felháborodásának adott hangot.

Forrás: Híradó.hu

Február 25. - A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

"Tanulmányaim és megfigyeléseim alapján tudtam, hogy a marxizmus olyan világnézeti, ideológiai irányzat, mely eszmeileg céltudatosan is ateista, gyakorlati módszereiben vallás- és egyházromboló, uralmának a világra való kiterjesztését könyörtelenséggel hajtja végre s a szelíd képmutatástól kezdve a leggonoszabb terroreszközöket is hajlandó igénybe venni. Évtizedekkel ezelőtt írtam „Az édesanya” című könyvemben a bolsevizmusról az alábbi sorokat:

»Lenin írja Gorkijhoz: Minden isteneszme kimondhatatlan aljasság, és tulajdonképpen legundorítóbb leköpése önmagunknak. – Lenin nyíltan bevallotta, hogy programjuk szükségszerűen magában foglalja az istentelenség terjesztését. Ahogy az egyén, a magántulajdon fogalmát kiirtották, átgyúrják a családot és a házasságot is… Oroszországban kiirtották az ellenzéket, de a kulákokat (földmíveseket) is; behozták a rabszolgaságot. Emberi vágóhidak, tömegmészárlások fölött, vér- és könnyfolyamok, rémület és átokóceán hömpölygő hullámain uralkodik egy fej: a diktátoré. Remeg ő, remegnek tőle és ő állandósítja a vérfolyamot a bűn és bűnhődés földjén. Egy nép hangtalan átka övezi…«

Történelmi tanulmányaim alapján láttam, hogy a megalkuvók mindenkor csak olajat öntöttek a kereszténység ellenségeitől gyújtott tüzekre. Én mindig azokat értékeltem, akik tudták, hogy «új egyházfalók hengerelnek le régi egyházüldözőket, hogy megkezdjék diadalittasan tiszavirág életüket. És az Egyház túléli őket és térképeiket. Nem a várak és fegyverek, hanem az idő emészti meg ellenségeit. Ám az Egyháznak sohasem alkonyodik. A várfalakat a barbárok elpusztítják, az Egyházat még az időnkint felburjánzó belső emberi hibák, sőt maguk az ördögök sem tudják elpusztítani. Nincs a földön az Egyházhoz fogható. A tények szólnak itt… Üldöztetése növekedését, virulását, szilárdságát jelenti; a gyűlölet izzása és feneketlensége csak ereje félelmetességét méri és szemlélteti. Megtámadva győz, tőrvetéseken felülkerekedik, gyalázatokkal tetézve még tündöklőbb lesz… és az ő igazi húsvétja odaát következik el.»

Tanulmányaim, tapasztalataim, elmélkedéseim mélyéről szakadtak fel lelkemben ezek a gondolatok és csalódottan kellett elbocsátanom volt püspökömet, atyai barátomat. A pót-fegyházban találkoztam vele utoljára; két hét múlva halott volt. Halálát feltehetően hamis reményéből való felocsúdása okozta. Mikor a falut, melyben élt. elérte a szovjet katonaság, házában és kertjében sikoltozó asszonyokra és leányokra lett figyelmes. Siet le segítségükre az emeletről, de mikor meglátja a berúgott, emberségéből kivetkőzött hordát, szívéhez kap s a lépcső alján holtan összeesik. Háza népe felravatalozza az ebédlőben. Éjszaka a „felszabadítók” odaparancsolják a ravatal köré a falu leányait; felhordatják velük a halott miseborát a pincéből. Esznek, isznak, táncolnak és a halottas házban meggyalázzák a leányokat.

Ugyanilyen szomorú hírt kaptunk a győri püspök haláláról. Ő nagypénteken lett az orosz katonák áldozata a női tisztaság védelmében. Golyószóróval ölték meg, mikor elzárta a garázdálkodó szovjet katonák elől az utat, akik a pincéjéből az ott rejtőzködő nőket akarták elhurcolni. A jó pásztor életét adta a juhaiért."

Forrás: Mindszenty József: Emlékirítaim

Libanon - Izrael se szó, se beszéd, bombázni kezdett a határon

Izraeli harci gépek légitámadást hajtottak végre hétfő este Libanonban, a szíriai határ közelében – jelentette a libanoni állami hírügynökség és biztonsági források. Az izraeli hadsereg nem tagadta, de nem is erősítette meg a két légicsapás tényét.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a gépek mit vettek célba, és pontosan hol (egy forrás szerint Nabi-Sít falu mellett), csak annyi bizonyos, hogy hegyek között támadtak.

Izrael részéről csak egy meg nem nevezett biztonsági forrás nyilatkozott az ügyben, és azt mondta, hogy „északon [Libanonban] szokatlanul aktív légierő-tevékenység volt”.

Fegyverkonvojokra lő Izrael?

Libanon keleti határán nagy a csempészforgalom. Az izraeli légierő az utóbbi két évben rendszeresen hajtott végre légicsapásokat a térségben, és libanoni biztonsági források szerint feltételezhető, hogy a célpontok általában teherautók, amelyek fegyvert szállítanak az Irán- és Damaszkusz-barát Hezbollah libanoni síita szervezetnek, amellyel Izrael patthelyzettel végződő háborút vívott 2006-ban.

Forrás: Magyar Nemzet

Szíria - Hatvanezerből 28 keresztény maradt Homszban

A szíriai felkelők által megszállt Homsz városát egy évvel ezelőtt kerítették körül a kormány katonái. Az Aszad-ellenes felkelés egyik központjának számító város keresztények lakta negyedében dzsihádista felkelők dúlnak és mészárolnak, ráadásul a lakosság a lázadók és a kormánycsapatok összecsapásait is kénytelen elszenvedni.

A város történelmi negyedében élő hatvanezer keresztényből mára csupán 28 maradt. Éhínségtől szenvednek, de nem akarják elhagyni otthonaikat, mert félnek, hogy hátrahagyott házaikat kifosztják és felégetik.

A néhány kitartó lakoson kívül egyetlen pap maradt a városban, egy holland jezsuita, Frans van der Lugt, aki az 1970-es évek elejétől Homszban él. Úgy döntött, nem megy el, mert tudja, hogy ha elhagyja kolostorát, az épületet lerombolják. „Az egész szír nép szolgálatára vagyok itt. Ha ez a 28 keresztény mind elmenekülne, én akkor is itt maradnék” – jelentette ki.

A pap drámai helyzetről számolt be: „Szinte minden házat leromboltak a környéken. Az emberek az éhhalál szélén állnak: egyre csak az utcákon bolyonganak, hogy legalább a gyerekeik részére valami élelmet találjanak. Erejük fogytán, arcuk viaszsárga. Már a felkelők sem merik megtámadni őket. Reggelente olajbogyót eszünk, és teát iszunk, esténként pedig megpróbálunk levest főzni az utca kövei között feltörő növényekből.”

P. van der Lugt a médián keresztül kért segítséget a nemzetközi közösségtől. „Élni akarunk, nem akarunk rettenetes kínok között éhen halni! – hangzott a segélykiáltása. – A legnagyobb veszély, amely rám leselkedik, az elkeseredés. Meg kell őriznem a reményt, ha továbbra is hasznára akarok lenni a körülöttem élőknek.”

Forrás: La Croix/Magyar Kurír

Debrecen - A debreceni bombamerénylet áldozataira emlékeztek

Szent Liturgiával és emlékkonferenciával tisztelegtek Debrecenben az 1914. február 23-án történt, bombamerénylet áldozatainak emléke előtt.

Száz évvel ezelőtti pusztítást egy postai küldeménynek álcázott pokolgép okozta, amelynek feladói Miklósy István hajdúdorogi püspök életére törtek. A merényletnek Miklósy püspök három közvetlen munkatársa, Jaczkovics Mihály helynök, Slepkovszky János titkár és Csatth Sándor ügyvéd esett áldozatul. A püspöki hivatal munkatársai közül többen súlyos sérüléseket szenvedtek.

A debreceni bombamerénylet a magyar görögkatolikus közösség legnagyobb tragédiája. Csak jóval később derült ki, hogy a pokolgépet Ilia Catarau, a román katonai akadémia tanára küldte, aki a magyar görögkatolikus püspököt akarta elpusztítani. A merénylet után Miklósy székhelyét Nyíregyházára tette át.

Vasárnap megkoszorúzták azt az iparkamara utcai márványtáblát, amely a három életet követelő merénylet emlékét őrzi. Az önkormányzat nevében Papp László alpolgármester tisztelgett az áldozatok emléke előtt.

Forrás: Dehir/Magyar Kurír/Magyar Katolikus Lexikon

A katolikus oltár - Kovács Ervin Gellért előadása

Kovács Ervin Gellért premontrei atya soron következő előadását 2014. február 26-án, szerdán 17 óra 30 perces kezdettel tartja. Címe: „A katolikus oltár”.

A helyszín: a pesti ferencesek Szent Ferenc közösségi terme (a templomtól jobbra lévő rendházban). Az előadást megelőzően — az immár rendszeres kéthetenkénti szerdai szentmisék sorában — Gellért atya szentmisét mutat be a római rítus hagyományos formája szerint, a ferencesek templomában (Alkantarai Szent Péter-templom), 16.45-kor.
A korábbi előadások hangfelvétele meghallgatható a Gloria.tv-n.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

Forrás: Szent Mihály Laikus Káptalan

Ukrajna - A krími oroszok Putyin segítségét kérik

Szevasztopol háborúra készül, és Putyin segítségét kéri – ezzel az üzenettel töltött fel egy felhasználó egy videót, amelyen az látszik, hogy többezres tömeg tüntet, orosz zászlókat lengetve, a videó végén pedig már ukrán zászlót is égetnek. Itt láthatóan kisebb a tömeg, de egy-egy képkocka alapján több száz ember veheti körbe a zászlóégetőket. A videót Maxim Eristavi Ukrajnáról tudósító, szabadúszó újságíró Twitter-oldalán találtuk.


A Krím-félszigeten fekvő Szevasztopol lakossága több mint 70 százaléka orosz, itt állomásozik Oroszország Fekete-tengeri flottája. Közben a Wall Street Journal moszkvai tudósítója, Paul Sonne Twitteren azt írta, az autonóm Krím-félsziget vezetője, Anatolij Mohiljov készen áll arra, hogy elismerje az új kijevi parlament döntéseit. Mohiljov a Régiók Pártjának a tagja.

Forrás: Kárpátinfo

Linz - Márton Áron boldoggá avatásáért imádkoztak

Márton Áron püspökké szentelésének 75. évfordulója alkalmából a Linzi Magyar Római Katolikus Lelkészség és a Jakab Antal Keresztény Kör szervezésében a Linz-Guter Hirte (Jó Pásztor) templomban közösen emlékeztek az ott élő magyarok a gyulafehérvári egyházmegyét 42 éven át irányító főpásztorra. A Vencser László és Szabó Ernő által bemutatott szentmisével egybekötött programon nemcsak Erdélyből, hanem az anyaországból és a Kárpát-medence más tájairól elszármazott hívek is részt vettek.

A szentleckéhez – Az ember előtt ott áll az élet és a halál, megadatik neki, amit választ magának (Sir 15,17) – kapcsolódóan szentbeszédében Vencser László kiemelte: Márton Áron is meghozta alapvető, életre szóló döntését Isten, egyháza és népe szolgálata mellett, amit püspökké szentelésekor megerősített, és amely mellett a megpróbáltatások idején is töretlenül kitartott. „Ezért is példakép számunkra” – hangsúlyozta a szentmise főcelebránsa.

A szentmisét követő emlékprogram kezdetén Varga Gabriella elmondta: a Jakab Antal Keresztény Kör úgy határozott, hogy a P. Bíró Antal OFM In memoriam Márton Áron című verséből kölcsönzött mottóval hívja emlékezésre és közös imára Márton Áron püspök boldoggá avatásáért a diaszpórában élő magyarokat.

Az emlékműsor végén Nagy Judit tolmácsolásában meghallgatták P. Bíró Antal OFM idézett versét, amelyből a Jakab Antal Keresztény Kör az alkalomra szerkesztett Márton Áron-emlékfüzet és a rendezvény címét, egyben mottóját kölcsönözte: „Szórja fényét a világon szerteszét”. A linzi Jó Pásztor-templomban jelenlévő emlékezők, kezükben tartva az előzetesen kiosztott emlékfüzetet, együtt mondták el az annak hátoldalán olvasható imát Márton Áron püspök boldoggá avatásáért, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszokat.

Forrás: maszol.ro/Magyar Kurír

Kárpátalja - A magyar kisebbség jogvesztésével jár a nyelvtörvény eltörlése

Jelentős jogvesztést jelent az ukrajnai kisebbségek számára, hogy az ukrán parlament vasárnap eltörölte a nyelvtörvényt - közölte az MTI megkeresésére Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

A 2012 augusztusában hatályba lépett nyelvtörvény, hivatalos nevén a Nyelvpolitika alapjairól szóló törvény azon közigazgatási egységek határain belül, amelyekben a lakosság legalább 10 százaléka anyanyelvének tekinti a kisebbségi vagy regionális nyelvnek minősített nyelvek valamelyikét, lehetővé tette az anyanyelven történő minden szintű oktatást, a személyneveknek anyanyelven történő feltüntetését, a hivatalos ügyek anyanyelven történő intézését, a bíróságokon való anyanyelvhasználatot és előírta bármilyen nyelvi korlátozás tilalmát az írott és elektronikus médiában - mutatott rá a szakértő.

A kisebbségügyi szakértő szerint a törvény eltörlése Beregszászt és környékét, ahol a magyar nyelv már regionális nyelvi státust élvezett - csak a személyre szóló jogok (személyi igazolvány, iskolai bizonyítvány, bírósági nyelvhasználat) tekintetében érintik érzékenyen. Ugyanakkor a nem többségi területeken, ahol a kisebbségi nyelvet beszélők száma 10 és 50 százalék, gyakorlatilag teljes a jogfosztás, mivel a jelenleg hatályos egyéb törvények 50 százalék fölött teszik lehetővé az anyanyelv használatát.

"Véleményem szerint e parlamenti jogtalan, a parlamenti ügyrend teljes be nem tartásával elfogadott döntés jelentősen rontotta a nemzeti és nyelvi kisebbségek jogait, és ezáltal sérti önérzetüket. Súlyosan terheli a forradalmi helyzet miatt így sem felhőtlen etnikumok közötti viszonyokat, és negatív üzenet a kisebbségek számára" - fogalmazott Tóth Mihály.

A nyelvtörvény eltörlésével a nyelvhasználatot jelenleg szabályozó többi jogszabályt ismertetve Tóth Mihály rámutatott az alkotmány vonatkozó rendelkezéseire, amely csak általánosságban szól az orosz és más kisebbségi nyelvek szabad használatáról és fejlődéséről.

A Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájának ratifikációjáról elfogadott törvény a nyelvhasználati jogokat a szakértő szerint jelentősen a magyar kisebbség által már évtizedek óta gyakorolt szint alatt határozza meg. Mérvadóak továbbá a nemzeti kisebbségek védelméről szóló európai keretegyezmény rendelkezései, amelyek általános jellegűek, és többek között a kisebbségek által jelenős számban lakott területeken teszik lehetővé a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát.

Forrás: Híradó/MTI

Európai Unió - Visszavonja csatlakozási kérelmét Izland

Az előzetesen bejelentett népszavazás megrendezése nélkül visszavonja európai uniós csatlakozási kérelmét Izland, ahol tavaly euroszkeptikus pártok kerültek hatalomra.

Gunnar Bragi Sveinsson külügyminiszter a köztelevíziónak nyilatkozva jelentette be pénteken, hogy a két kormánypárt, a Haladó Párt és a Függetlenségi Párt megállapodott annak a törvényjavaslatnak a szövegében, amely a 2010-ben beadott tagsági kérelem visszavonását tartalmazza.

Az EU-párti balközép kormánykoalíciót leváltó pártok már tavaly jelezték, hogy nem értenek egyet az uniós csatlakozással. Azt is bejelentették ugyanakkor, hogy népszavazást rendeznek a tagsági kérelem visszavonásának támogatásáról. Közvélemény-kutatások szerint a lakosság többsége is az EU-csatlakozás ellen szavazott volna.

A mostani törvénytervezet azonban már csak arra az esetre helyez kilátásba népszavazást, ha az ország újabb csatlakozási kérelmet tervezne benyújtani Brüsszelben.

Izland a kormányváltás előtt már előrehaladott csatlakozási tárgyalásokat folytatott az unióval. Összesen 35 tárgyalási témafejezetből 21-et megnyitottak meg, és tízet eredményesen le is zártak.

Forrás: HetiVálasz

1443. február 23. - Megszületett Hunyadi Mátyás


Tolna - Kastélytúra-útvonal készül

Szedres és Sióagárd között zöld út készül, mely a természeti látnivalók mellett a borospincéket és a kastélyokat veszi számba.

Borok, vizek, kúriák elnevezéssel "zöld út" készül Tolna megyében, Szedres és Sióagárd között, ahol a pincék és a természeti látnivalók mellett a kistérség 12 kastélyát is fel lehet majd keresni.

A "zöld utat" a Leader-program támogatásával öt település, Tengelic, Szedres, Medina, Kölesd és Sióagárd önkormányzata valamint egyesületek közösen jelölték ki, úgy, hogy kedvezzen a motormentes túráknak. Kerékpárral, gyalog és lóháton egyaránt lehet majd kirándulni a föld- és a kevéssé forgalmas, szilárd burkolatú utakon - mondta az MTI-nek Benke Béla, a Szedresi Sziget Egyesület elnöke.

A hetven kilométeres túraútvonal információs táblái napokon belül elkészülnek, és tavasszal már várják a kirándulókat - tette hozzá.

A látnivalók közé tartoznak a Tengelic környéki műemlékek - többek közt a Gindly-Benyovszki-, a Csapó-, a Schell- és a Jeszenszky-kastély -, a szedresi Bezerédj-kastély, útba esik a borjádi Petőfi-méhes, a Sass-kúria, a medinai Apponyi-kastély, de a Sió és a Sárvíz területén haladó útvonal érinti a sióagárdi, a medinai és a kölesdi pincéket is.

Az egyesület elnöke tájékoztatott arról is, hogy a "zöld úthoz" kapcsolódik a szintén tavaszra elkészülő szedresi Ős-Sárvíz tanösvény. A Ős-Sárvíz 14 hektáros vízfelületét hét kilométeres ösvény futja körbe, amelynek mentén pihenőhelyeket alakítottak ki, és információs táblákon a táj természeti értékeit, néprajzi hagyományait mutatják be. Az ős-Sárvíznél a folyó XIX. századi szabályozása előtt jelentős ártéri gazdálkodás - halászat, pákászat - folyt, a kirándulók megismerhetik az itt őshonos halfajokat, amelyek között a nyurga ponty és az arany kárász volt jelentős. A tanösvény egyik érdekessége, hogy a már elpusztult, Árpád kori Mortis (Martos) nevű település templomának helye a mellett halad el, amelyre szintén tájékoztató tábla hívja fel a figyelmet.

A zöld út később több településsel is bővülhet, és a tervek szerint Gerjentől Pörbölyig tartó kerékpárúttal egészül ki a Duna árvízvédelmi töltésén - mondta az egyesületi elnök.

Forrás: MTI/Híradó/Sapi

Ukrajna - Dőlnek a Lenin-szobrok több nagyvárosban

Tüntetők péntek este Ukrajna több nagyvárosában ledöntötték a Lenin-szobrokat.

A kelet-ukrajnai Poltavában az ukrán himnuszt énekelték, amikor a város főutcáján ledöntötték talapzatáról az egykori kommunista vezér szobrát.

Az akcióban mintegy százan vettek részt. A szobordöntőket néhány tucat nénike akarta megakadályozni tettükben, azt kérve, ne kövessenek el vandalizmust. A szobrot többszöri próbálkozással sem tudták elmozdítani a helyéről, holott több kötelet is átvetettek a nyakán, végül egy Kamaz teherautó segítségével ez sikerült. A rendfenntartó erők ki sem szálltak a helyszínre - tudósított az lb.ua hírportál.

Az ugyancsak keleti Dnyipropetrovszkban a hatalomellenes tüntetők összecsaptak a helyi kommunistákkal, előbbiek vörös zászlókat égettek. A tüntetők megkezdték a Lenin-szobor ledöntését.

A közép-ukrajnai Zsitomir városában szintén ledöntöttek egy Lenin-szobrot. Az úgynevezett Jobb szektor nevű csoport száz aktivistája először égő benzines palackokat hajigált a hatalmas gránitszoborra, majd autósok segítségét kérték annak elmozdításához. A szobordöntés csak sokadjára sikerült, késő estére egy Posta feliratú járművel húzták le a szobrot.

Az ukrán főváros, Kijev szívében álló Lenin-szobrot tavaly decemberben bontották le nacionalista ellenzéki tüntetők.

Forrás: InfoRádió

Ukrajna - Az ukrán egyházak tiltakoznak a vérontás ellen

Ukrajnában a keresztény egyházak a tüntetések kezdete óta testvéri egyetértésben imádkoznak a békéért egymás mellett. Az egyházi vezetők egyre erőteljesebben emelik fel hangjukat az erőszak ellen.

Az egyre véresebb összecsapások után február 19-én Szvjatoszlav Sevcsuk görögkatolikus érsek erőteljes felhívást tett közzé, amelyben azt kéri: vessenek véget a vérontásnak. November 22-e, vagyis a tüntetések kezdete óta az ukrán görögkatolikus egyház mindig békésen, de nyíltan kiállt a tüntetők mellett. A templomaik nyitva állnak, ételt osztanak, befogadják a sebesülteket.

A Vatikáni Rádió olasz nyelvű honlapja közzétette az érsek egész országhoz intézett felhívását, amelyben ez áll:

„Isten nevében elítélek minden erőszakot, az emberi jogoknak és a nép akaratának minden megsértését. Erőteljesen emlékeztetni szeretnék arra, hogy aki a hatalom birtokában van, annak teljes felelőssége van az országban történtek miatt. Felhívással fordulok mindenkihez, hogy azonnal legyen vége a vérontásnak. Az egyház minden gyermekét arra kérem, hogy böjtöljön, imádkozzon, és fejezze ki szolidaritását az áldozatok iránt. Ebben a pillanatban, amikor Ukrajnát a testvérgyilkosság veszélye fenyegeti, szólaljon meg minden templom harangja.”

A Vatican Insider Borisz Gudziak püspökkel, a katolikus egyetem elnökével beszélgetett. A Majdanon mindenki ismeri őt, az elmúlt hetekben ezerszer is letérdelt a barikádok között imádkozni. Megosztott egy szomorú hírt: a katolikus egyetem 29 éves, történelmet oktató professzorát, Bogdán Szolcsanyikot csütörtökön orvlövészek lelőtték a téren, éppen akkor halt meg, amikor a francia, lengyel és német külügyminiszter Kijevbe érkezett.

Az elnök három hónapon át nem hallgatta meg a tüntetők kéréseit, és most valóban kitört a konfliktus. Gudziak azt kéri Európától, tárgyaljon Putyinnal, hogy elkerüljék a valódi katasztrófát. A tüntetések egyik fő okának az országban mértéktelenül elhatalmasodott korrupciót tartja. Az emberek az európai értékekért mentek ki a térre, és azt kérték: tartsák tiszteletben méltóságukat.

Nem szabad hinni a híreszteléseknek – hangsúlyozza a püspök. Azt akarják elhitetni, hogy nácik, antiszemiták tüntetnek, és ezt ugyanazok teszik, akik a téren azt híresztelik, hogy zsidó összeesküvés történt. Mindez hazugság. Keresztények, zsidók, muzulmánok, mindenki az erőszak ellen van. A szélsőségesek egy nagyon kicsi csoportot alkotnak, az ukrán jobboldal sokkal mérsékeltebb, mint néhány európai országban. Az elnök sajnos nem akar kompromisszumot kötni, mert akkor olyan reformokat kellene megvalósítania, amilyeneket nem akar, fel kellene lépnie a korrupció ellen. „Jelen pillanatban úgy tűnik, lehetetlen megoldást találni, de én továbbra is imádkozom az emberekkel a Majdanon, mert Ferenc pápa tanítványaként hiszem, hogy a pásztoron érezni kell a bárányok szagát.”

Forrás: Magyar Kurír

1440. február 22. - Megszületett V. László király


Csíkszereda - Csoportosan tettek magyar állampolgári esküt csángó magyarok

Csoportosan tettek magyar állampolgári esküt a csíkszeredai főkonzulátuson a lészpedi csángó magyarok. A magyarságuk megtartását segíti az a magyar nyelvi program is.

Meghatódva léptek ki a teremből a lészpediek kezükben a honosítási okirattal. A csángó magyarok között nagy az érdeklődés, Lészpeden a magyar állampolgárságot kértek száma túllépte a kétszázat - mondta el Márton Attila, lészpedi tanító, aki szerint a moldvai magyarok számíthatnak a magyar oktatókra mind az állampolgári kérvények összeállításában, érvényre juttatásában, mind a regisztrációban.

A csíkszeredai konzulátuson nem csökken az érdeklődés sem a könnyített honosítási kérelmek számát, sem a választói névjegyzékbe való felvételt kérvényezők tekintetében.


Forrás: Kossuth Rádió, Krónika

Spanyol Királyság - Történelmi szavazás a halál kultúrájának visszafordításáért

Az abortusztörvény reformját megszavazta a spanyol parlament, elutasítva az élet ellenes ellenzék indítványát. A Dignitatis Humanae Intézet elnöke, Luca Volonté elismerését fejezte ki a spanyol miniszterelnöknek elkötelezettségéért, amellyel a még meg nem született élet védelmezését erősíti.

Rahoy kormányfő hivatalba lépésekor kitűzte az abortusztörvények szigorítását, amely felé megtette az első lépéseket. Az elmúlt hetekben azonban a nemzetközi abortusz lobbi mindent megtett, hogy megakadályozza a kormány törekvését. Vissza akarta vonatni a törvénytervezetet a parlamentben. Ennek ellenére is a Rahoy vezette kormány kitartott a reform mellett és felemelte hangját a társadalom legsérülékenyebb tagjaiért, a még meg nem született gyermekekért. Luca Volonté nagyra értékelte a spanyol kormány kitartását.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt indítványt nyújtott be a törvényjavaslat ellen, de 183 nem és 151 igen szavazattal a parlament elvetette. A törvényt az év során ratifikálják és lép majd életbe. A megfogant és várandós nők jogainak védelmére irányuló átfogó törvény visszaállítja a terhesség-megszakítást mint bűntényt, de enyhíti az abortuszt erőszak vagy az anya fizikai vagy pszichológiai egészségét bizonyító veszély esetén. Továbbá az abortusz klinikától független két orvosnak kell bizonyítania a terhesség-megszakítás szükségességét előre meghatározott feltételek mellett. Ezentúl az abortusz alkalmazását erkölcsi szempontból elítélő orvosoknak biztosítja a jogot, hogy lelkiismereti alapon tartózkodhatnak annak elvégzésétől.

A Dignitatis Humanae Intézet elnöke a törvény kapcsán kiemelte, hogy reményt ad egy új kultúrára, amely egyenlő fontossággal értékel minden emberi életet, elismerve minden gyermek, beleértve a még meg nem született gyermek méltóságát. A spanyol törvény megváltoztatása azt az üzenetet küldi az európai életvédőknek, hogy a halál kultúrája felé hajló jelenlegi irányvonal ellenére lehetséges a még meg nem született gyermek ügyének előmozdítása.

A Dignitatis Humanae Intézet célja az emberi méltóság védelmezése arra az antropológiai igazságra alapozva, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, tehát veleszületett méltósággal rendelkezik. Az Intézet előmozdítja ezt a szemléletet azáltal, hogy támogatja a közéletben részt vevő keresztényeket. Segíti őket hatékony és koherens válaszokat nyújtani azokra az erőfeszítésekre, amelyek a keresztény szemlélet közéleti elhallgattatására irányulnak.

Forrás: Vatikáni Rádió

MKPK - Országos gyűjtés a katolikus iskolák javára

A katolikus iskolák javára gyűjtenek Magyarország összes katolikus templomában február 23-án, a hónap utolsó vasárnapján. Az adakozás évről évre bizonyítja, hogy milyen sokan szívükön viselik egyházunk oktatási-nevelési szolgálatának támogatását.

A 272 katolikus oktatási-nevelési intézmény 570 tagintézményével van jelen a magyar közoktatásban. Az idei tanévben 129 óvodát, 214 általános iskolát, 78 gimnáziumot, 25 szakiskolát, 46 szakközépiskolát, 51 kollégiumot és 27 alapfokú művészetoktatási iskolát tart fönn a 15 egyházmegye, 28 szerzetesrend és négy egyéb egyházi szervezet.

A katolikus egyház a 2013/2014-es tanévben összesen 121.925 fiatal oktatásáról gondoskodik, a pedagógusok száma 12.123.

Forrás: MKPK

Révkomárom - Megkoszorúzták V. László király szobrát

A Szent Korona Komáromban tartózkodásának és V. László születésének 674. évfordulójára emlékezett az Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezés (EJK) és az Endresz csoport február 20-án. A megemlékezésen koszorút helyeztek el a Komáromban született Habsburg-házi magyar király mellszobránál.

„V. László megítélése a közvélemény számára ellentmondásos, ezt a kérdést azonban hagyjuk a történészekre, ne mi ítélkezzünk több száz év távlatából" – hangsúlyozta Knirs Imre, az EJK elnöke a megemlékezésen mondott beszédében. „Akárhogy is legyen, büszkék lehetünk arra, hogy az egyetlen Habsburg-házi magyar király, aki Magyarországon született, az a mi városunk szülötte, hiszen bárhol, ahol szerepel a király neve, ott megemlítik születésének helyét is. Ezért kötelességünknek érezzük azt, hogy emlékét ápoljuk a városban. Bár később messzire került és csak kevés ideig élt itt, mi büszkék vagyunk rá, mint ahogy Komárom más neves szülöttjeire is" – fogalmazott Knirs, hozzátéve: a városnak számos jeles szülötte van, köztük azonban olyanok is, akiket méltatlanul elfeledtek az itteniek. Ilyen neves személyiség Valentianus császár is, aki Komáromban hunyt el, és holtestét innen szállították el Rómába – emlékeztetett.

Az EJK elnöke reményét fejezte ki, hogy ha a felvidéki magyarok között rendeződnek a most még mélyen meghúzódó ellentétek, akkor méltóképpen ünnepelhetünk és emlékezhetünk majd neves történelmi személyiségeinkre is. „Hiszem, hogy ezek a nézeteltérések tisztázódni fognak" – jelentette ki.

Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy nem vettek részt a megemlékezésen a város egyetemistái és történelem szakos alapiskolai és középiskolai tanárai. „Lelkiismeret furdalásunk azonban nincs, hiszen csaknem száz meghívót küldtünk szét és személyesen is megszólítottuk az embereket. Az emlékezés fontos, hiszen a múlt ismerete nélkül nem lehet jövőt építeni" – mondta.

V. László komáromi mellszobrának megkoszorúzása után a megemlékezés a dél-komáromi Endresz csoport szervezésében a Jókai Mór Városi Könyvtárban folytatódott, ahol Ludvig Rezső aranyműves mester és koronakutató A magyar Szent Korona-kutatás a XXI. században címmel tartott előadást.

Az EJK minden évben megemlékezik a Komáromban született V. László magyar királyról. A civil szervezet ezen felül a mellszobor és talapzatának állagmegőrzését és tisztítását is rendszeresen elvégzi. A szobor egyes részeit többször tisztították már meg és csiszolták át a különböző graffity-firkák miatt – árulta el Knirs.

Forrás: Felvidék.ma

Franciaország - Kihallgatták a választási csalással vádolt francia laptulajdonost és fegyvergyárost

Őrizetbe vette és kihallgatta csütörtökön a francia rendőrség Serge Dassault-t, a nevét viselő fegyvergyár és a Le Figaro című [liberál]konzervatív napilap tulajdonosát, akit választási csalással gyanúsítanak.

A 88 éves milliárdos szenátornak, a Mirage és a Rafale vadászrepülő gyártójának múlt héten függesztette fel a parlament a mentelmi jogát, miután felmerült a gyanú, hogy saját vagyonából szavazatokat vásárolt 2008-ban újraválasztásához, amikor a Párizs közeli Corbeil-Essonnes polgármestere volt. Az idős ember kihallgatása reggel 9-kor kezdődött a bűnügyi rendőrségnek a Párizs közeli Nanterre mellett lévő, korrupcióellenes és pénzügyi visszaélésekkel foglalkozó részlegénél. Dassault-t egyébként már szerdán őrizetbe vették, a kihallgatását megkezdték, de a korára való tekintettel éjszakára hazaengedték, s csütörtök reggel ismét őrizetbe vették.

A Forbes magazin rangsora szerint 13 milliárd eurós (4 ezer milliárd forintos) vagyonával a világ 69. leggazdagabb embere s a negyedik leggazdagabb francia 1995 és 2009 között áll Corbeil-Essonnes élén. A kisvárosban a polgármesteri széket 2008-ban is Dassault, majd a jobbkezének számító Jean-Pierre Bechter nyerte el. Azért volt szükség újabb választásra, mert az államtanács 2008-ban megsemmisítette az eredményt, mivel bizonyítottnak látta, hogy egyes választók pénzadományt kaptak, de a lepénzelés mértékét nem tudta megállapítani. Az ügyben Jean-Pierre Bechter ellen harmadmagával már vádat emeltek. Dassault ellen ez eddig a mentelmi joga miatt nem volt lehetséges.

A nyomozás során a vizsgálóbírók gyanús pénzmozgásokra lettek figyelmesek Libanon és Franciaország között 18 millió eurós (5 milliárd forintos) értékben. Az ügyészség gyanúja szerint ebből az összegből vásárolt a milliárdos szavazatokat.

A francia politikai élet egyik legbefolyásosabb és legvagyonosabb politikusa kezdettől fogva tagadja a vádakat. "Bebizonyíthatom teljes ártatlanságomat az állítólagos szavazatvásárlásokkal kapcsolatban, amely vádnak minden elemét politikai ellenfeleim találták ki" - írta közleményében mentelmi joga felfüggesztésekor.

A Dassault-dinasztia több mint hatvan éve jelen van a politikai életben, tagjai bal- és jobboldali kormányokkal is jó kapcsolatot ápoltak. Serge Dassault apja, Marcel Bloch-Dassault az egyik leghíresebb francia vadászpilóta volt, holokauszttúlélő, az Ouragan, a Mystere IV és a Mirage gépek tervezőmérnöke, majd ő maga is politikus és sajtómágnás lett. Halálát követően 1986-ban a szintén mérnökként végzett fia vette át a médiabirodalom és fegyvergyár irányítását. Két évvel később Serge Dassault-t Belgiumban két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték belga szocialista politikusok megvesztegetéséért a belga hadsereg F-16 vadászgépeinek modernizálásra kiírt pályázat kapcsán.

Forrás: Híradó/MTI

Nigéria - Iskolára támadtak iszlamista fegyveresek Nigériában

Iszlamista fegyveresek vérengzést hajtottak végre szerdán Nigériában egy kisvárosban, a lövöldözésben és más fegyverekkel elkövetett mészárlásban, valamint gyújtogatásban 115 ember meghalt - derül ki helyi tisztviselők és szemtanúk közléséből.

A Boko Haram terrorszervezet fegyveresei egyebek között egy iskolára és a helyi törzsi vezető rezidenciájára támadtak az ország északkeleti részén fekvő Bamában. Ezekkel együtt összesen mintegy 1500 épületet gyújtottak fel. A támadásnak 200 sebesültje is van. Tizenheten már a kórházban haltak meg.

Kilencvennyolc halottat már el is temettek. Helyi illetékesek közlése szerint agyonlőtt, lefejezett és elégett holttesteket kellett elföldelniük.

A Boko Haram ki akarja szakítani az északi területeket Nigériából, hogy független iszlám államot alapítson. Négy éve folyik a harc, a halálos áldozatok száma már másfél ezer fölött van.

Néhány nap alatt ez volt az iszlamisták második súlyos vérengzése a térségben. Vasárnap a Boko Haram tagjai egy keresztény falu lakosaira zúdítottak golyózáport, és 106-ot megöltek közülük. A szövetségi állam kormányzója akkor azt mondta, hogy a gerillák jobb fegyverekkel rendelkeznek és elszántabban küzdenek, mint a velük szemben fellépni igyekvő kormányerők.

Forrás: Híradó/MTI

Ukrajna - Kormánypártiak és ellenzékiek is elismerik, hogy nem urai a helyzetnek

Ukrán kormánypárti és ellenzéki politikai vezetők is elismerték csütörtökön, lassan nem urai a helyzetnek, a kijevi események - ellenzéki tüntetők és a rendfenntartó erők halálos áldozatokat is követelő összecsapásai - kicsúsznak az ellenzőrésük alól, és különböző javaslatokat fogalmaztak meg a válság megfékezésére.

A BBC csütörtöki híradása szerint Szerhij Tihipko, a Régiók Pártjának elnökhelyettese azt mondta, hogy teljesen kicsúszott a helyzet az államfő, a parlamenti elnök, az ügyvezető miniszterelnök és az ellenzék vezetőinek ellenőrzése alól, egyikük sem kínál olyan megoldást a kialakult válságra, amely megnyugtatná az országot. (...)

Az ukrán ellenzék egyik vezetője, Arszenyij Jacenyuk is elismerte csütörtökön, hogy nehezen tudják kordában tartani a tüntetőket. A Haza párt parlamenti frakciójának vezetője a német, a francia és a lengyel külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után ismerte el, hogy az ellenzéki vezetők lassan már nem urai a helyzetnek. A találkozón a vérontás megállításáról és a válság további fokozódásának megfékezéséről volt szó. Jacenyuk szerint ezt egyetlen módon lehet elérni, vagyis - mint javasolta - "fegyvermentes övezetet kell létrehozni, és a konfliktust át kell terelni az utcáról a parlamentbe" - javasolta. (...)

Forrás: Kárpátinfo

Krím - A tatárok nem engednék, hogy a félszigetet Oroszországhoz csatolják

Refat Csubarov, a krími tatárok parlamentjének (medzslisz) elnöke csütörtökön kijelentette, nem engedi meg, hogy a félszigetet átadják Oroszországnak - jelentette az Unian ukrán híriroda.

Csubarov az autonóm köztársaság parlamentje egyes képviselőinek ilyen értelmű javaslataira reagált. "Politikai hamiskártyásoknak" nevezte őket, akik egy, az ország számára nehéz időszakban felelőtlen kijelentéseket tesznek. Büntetést is ígért a nyilatkozóknak. "Ez a mi földünk is, mindazoké, akik a Krímben élnek, más hazánk nincs" - figyelmeztetett.

Vlagyimir Konsztantyinov - a Vlagyimir Zsirinovszkij vezette orosz populista Liberális Demokrata Párt parlamenti képviselője - nemrég a párt parlamenti frakciójának ülésén kijelentette, hogy a Krím lakóinak egyetlen lehetősége a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottsága egykori határozatának érvénytelenítése, amellyel annak idején a félszigetet Ukrajnának adták át. "Ha az ország maga megszűnik létezni, akkor nem érvényesek mindezek a rendeletek, egészen új politikai és jogi helyzet keletkezik" - vélte az orosz képviselő.

A dél-ukrajnai krími köztársaság parlamentjének elnöksége február elején arról határozott, hogy az orosz többségű terület autonómiája védelmében változtatásokat kezdeményez alkotmányában, továbbá Oroszországhoz készül fordulni segítségért és védelemért.

A Krím népességének többségét (58 százalék) az oroszok teszik ki, az ukránok aránya 24 százalék, a tatároké pedig 12 százalék.

Forrás: Híradó/MTI

Ungvár - Kárpátalján a "nép oldalára" állt a Berkut

A Mukachevo.net hírportál közlése szerint Vaszil Varcaba rendőrtábornok és Vaszilij Salenik, a kárpátaljai Berkut (különleges rendvédelmi alakulat) vezetője megerősítette azt az információt miszerint a rendvédelmi erők és a Berkut a "nép oldalára" áll.

Ungváron, a közigazgatási hivatal előtti téren a Berkut személyzeti állománya teljes számban jelen volt a mai nap folyamán.

Varcaba és Salenik az aktivistákkal együtt létszámellenőrzést tartott a rendfenntartók körében, akik igazolványuk felmutatásával is bizonyították jelenlétüket.

Mint ismeretes, a tegnapi napon Varcaba a Kárpátalja megyei rendőrség épülete előtt tüntető, a megyei állami közigazgatási hivatal épületét röviddel korábban elfoglaló egyetemisták követelésére tiszti becsületszavát adta azzal kapcsolatban, hogy a rendvédelmi erők nem fognak fegyvert alkalmazni Kárpátalján a tiltakozók ellen, valamint elítélik Viktor Janukovics ukrán elnök "bűnös cselekedeteit".

Forrás: Kárpátinfo/MTI

Spanyol Királyság - A parlament elutasította a népszavazást Katalónia függetlenségéről

A spanyol parlament túlnyomó többséggel elutasította csütörtökön, hogy népszavazást tartsanak Katalónia kiválásáról Spanyolországból.

A referendumot az északkeleti tartomány szorgalmazza. A parlamentben 272 képviselő - az összes nagyobb párt - ellene szavazott, és csak 43 szavazat támogatta az indítványt. Utóbbiak zömmel katalán nacionalista és néhány baloldali honatya voksai voltak.

A spanyol alkotmány értelmében csakis a központi kormány kezdeményezhet népszavazást, márpedig Madrid egyértelműen Barcelona - Katalónia regionális kormányzatának - értésére adta, hogy nem fog engedélyezni referendumot Katalónia kiválásról.

Barcelona idén november 9-re tervezi a referendumot. A közvélemény-kutatások szerint nagyjából ugyanannyian vannak amellett, hogy Katalónia maradjon Spanyolország része, mint amennyien szeretnék, ha függetlenné válna tőle.

Forrás: MTI

Ukrajna - Elszabadult a pokol, holttestek Kijev főterén

A tüntetők eljutottak csütörtök délelőtt az ukrán parlament épületéig, a rendvédelmi erők visszavonultak, ezután megkezdték az épület evakuálását. A miniszterelnöki hivatalt is kiürítik. A tüntetők a Majdanon összecsaptak a rendőrökkel és a speciális egységekkel, szemtanúk több holttestet láttak a téren. 
Tovább a részletekhez...


Forrás: Magyar Nemzet

Nagyvárad - Egyre kilátástalanabb a premontrei rend ingatlanjainak ügye

Jogerősen elutasította a nagyváradi ítélőtábla a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság fellebbezését abban a perben, amelyet a római katolikus rend a román állami restitúciós bizottság egyik korábbi, számára kedvezőtlen döntésének megsemmisítése érdekében indított.

Az egyházi ingatlanok restitúciós bizottsága korábban megtagadta a rend egykori nagyváradi iskolájának a visszaszolgáltatását arra hivatkozva, hogy az épület már 1936-tól a román államé volt, és ezért nem illetékesek dönteni. A testület ugyanis csak a kommunizmus idején elkobzott ingatlanokkal hivatott foglalkozni. E határozatot fellebbezték meg a premontreiek, akik szerint az épület fölötti tulajdonjogot csak 1945 után vesztették el, ezért az egyházi ingatlanok restitúcióját szabályozó törvényes előírások értelmében jogosultak visszakapni az épületet.

A nagyváradi ítélőtábla szóvivője tájékoztatott a bíróság ítéletéről, amely megalapozatlannak találta és elutasította a rend fellebbezését. A premontreiek korábban első- illetve másodfokon is elvesztették a pert.

A bíróság ugyanakkor elutasította a perben érintettként résztvevő nagyváradi polgármesteri hivatal négy kérését, amelyekben a rend jog- és cselekvőképességét kérdőjelezték meg, és a jogvita lezárását kérték mondván, hogy a volt premontrei gimnáziumot a román állam jogerős bírói végzéssel szerezte meg.

Varga Andrea Romániában élő magyarországi jogtörténész, aki a per tárgyát képező iskola ügyében 2013 márciusa óta képviseli a premontrei rendet, elmondta: kedvezőnek ítéli, hogy a bíróság elutasította az önkormányzat mindegyik kérését, mert ez lehetővé teszi, hogy folytassák a jogi küzdelmet. Hozzátette: nem lepte meg az ítélet, mert szerinte a helyi román sajtó az elmúlt hónapokban rendszeresen, Ilie Bolojan nagyváradi polgármester pedig a legutolsó tárgyaláson mondott beszédében politikai nyomást gyakorolt a bírókra. Hozzátette: a bírákra nehezedő politikai nyomás miatt a román Legfelső Bírói Tanácshoz fordult.

A nagyváradi premontrei rend ingatlanvagyonát több reprezentatív nagyváradi és félixfürdői épület, valamint mintegy 1100 hektár földterület alkotta, jelenleg több per van folyamatban Romániában, amelyeket a rend indított egykori vagyona visszaszerzése érdekében.

Forrás: Új Magyar Szó/Magyar Kurír

Egyesült Királyság - London szigorít a bevándorlókkal szemben

Azok az Európai Unióból Nagy-Britanniába érkező bevándorlók, akik nem tudnak három hónapon belül olyan munkahelyet szerezni, ahol legalább heti 150 fontos bért kapnak, elesnek bizonyos szociális juttatásoktól – jelentette be szerdán a londoni kormány.

A bevándorlóknak igazolniuk kell, hogy munkavállalóként tevékenykednek, hogy hozzáférjenek a gyermekek után járó támogatásokhoz, a lakhatási támogatáshoz és a munkanélküli segélyhez, ha elveszítenék állásukat. Iain Duncan Smith munkaügyi miniszter szerint ez méltányos körülményeket teremt azok számára, akik dolgozni érkeznek a szigetországba, ugyanakkor ellehetetleníti a szociális turizmust.

Mint arról beszámoltunk, Nagy-Britanniában politikai vita alakult ki amiatt, mert január elsejétől meg kellett nyitni az ország munkaerő-piacát a 2007-ben az EU-hoz csatlakozott román és bolgár munkavállalók előtt. Sokan attól tartották, hogy az országot elárasztják a kizárólag a szociális juttatásokhoz hozzáférni akaró románok és bolgárok, és bár ez nem igazolódott be, a kormány mégis megszorító intézkedéseket vezetett be.

Forrás: Krónika.ro

Fertőd - Kulturális központtá válhat az Esterházy-kastélyegyüttes

Az Eszterháza Központ céljairól és terveiről közöltek újabb részleteket a fertődi kastélyban. A program célja, hogy a fertődi Esterházy-kastélyegyüttes a közép-európai régió, Európa illetve a világ egyik kulturális-szellemi központjává váljon, és Magyarország meghatározó kulturális-turisztikai helyszíne legyen.

A Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központból kiváló új intézmény feladatai között szerepel a Haydnhoz kapcsolódó tárgyak, kutatási anyagok befogadása és bemutatása, valamint az Esterházy család fraknói hercegi ágához köthető műtárgyak bemutatása. Az új központ célja, hogy Eszterháza nemzetközileg is kiemelkedő turisztikai, kulturális és zenei központként működjön a jövőben.

A kastélyegyüttes, melyet Esterházy „Fényes” Miklós építtetett, az elmúlt években folyamatosan megszépült. Ötmilliárd forintból megújult a külső nyugati, déli és keleti homlokzata, a belső díszterek, és elkészült a bábszínház.

A felújítás idén is folytatódik, a többi között megszépül a kiskastély, és tavasszal megkezdődik a parkerdő megújítása is.

Forrás: Kossuth Rádió/Krónika

Szentföld - Amerika a telepbővítések részleges befagyasztását kéri Izraeltől

Az amerikai diplomácia az Izrael által 1967-ben elfoglalt területek különálló településein az építkezések befagyasztását és a nagyobb ciszjordániai teleptömbökön kívül az új lakáspályázatok leállítását kéri Jeruzsálemtől - értesült az izraeli katonai rádió szerdán.

A július vége óta folyó palesztin-izraeli béketárgyalások felett bábáskodó amerikai delegáció a nagyobb izraeli teleptömbökön kívülre nem hivatalos építkezési tilalmat kért attól kezdve, hogy elfogadják az évtizedes viszály legfontosabb pontjainak rendezését meghatározó keretmegállapodást. Eszerint Izraelnek tartózkodnia kell majd a tervpályázatok engedélyezésétől az elszigetelt telepeken, és a tömbökön kívül nem értékesíthetnek újabb lakásokat.

Az izraeli tárgyalóküldöttség egyelőre nem reagált hivatalosan Washington hivatalosan még fel sem vetett követelésére. Az amerikaiak jelenleg elsősorban a keretmegállapodás tető alá hozásán fáradoznak, így ebben a kérdésben még nem gyakorolnak nyomást az izraeli kormányra - állítja a rádió honlapja. Jeruzsálemben tisztában vannak vele, hogy ha a tárgyalóasztalnál akarják tartani a palesztinokat az eredetileg április végéig tartó egyezkedési folyamat után is, akkor többet kell ajánlaniuk Mahmúd Abbász palesztin elnöknek egy nem kötelező érvényű keretmegállapodásnál.

A nem hivatalos befagyasztáshoz nincs szükség a kormány határozatára, ehelyett a bürokratikus lépések alkalmazásával vetnek gátat az újabb építkezéseknek. A védelmi miniszter egyszerűen elrendelheti a ciszjordániai polgári közigazgatás ilyen tárgyú üléseinek elnapolását, a belügyminiszter kötelezheti a jeruzsálemi hatóságokat a kelet-jeruzsálemi ügyek felfüggesztésére, a kormányfő pedig utasíthatja a lakásügyi minisztert az építési pályázatok leállítására.

Ha beleegyeznek az amerikaiak követelte nem hivatalos tilalomba, minden érintett cáfolhatja, és ezzel elejét veheti az esetleges politikai nyomásnak. Az amerikai külügyminisztériumnál nem kívánták sem cáfolni, sem megerősíteni a katonai rádió értesülését, és az izraeli miniszterelnöki hivatal sem válaszolt a megkeresésre.

Forrás: MTI

Ukrajna - Kórházzá alakult a kijevi Szent Mihály-székesegyház

A kijevi Szent Mihály-székesegyházba folyamatosan érkeznek az összecsapások sebesültjei. A templom legelőször tavaly november 30-án ajánlott fel menedéket és orvosi ellátást a kormányellenes tüntetésekben megsebesültek számára. Az ukrán ortodox egyház szimbolikus épületében most különösöen sok a dolga az orvosoknak, nővéreknek és az önkénteseknek. Az egy napja elmérgesedett megmozdulásoknak több tucat halottja és már ezernél is több sebesültje van - mindkét oldalon.



Forrás: Kárpátinfo

Kárpátalja - Illúziókeltés, hogy a térség védve maradhat

Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke kormánypárti parlamenti képviselőként kedden beszédet mondott a kijevi kormányt támogató tüntetésen, ahol a kárpátaljai magyarság támogatásáról biztosította az államfőt. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a Kossuth Rádiónak azt mondta, szervezetük a konfliktus kirobbanása óta igyekszik úgy politizálni, hogy csökkentse a magyar közösségre leselkedő veszélyeket.


Úgy ítélik meg, értelmetlenség és semmivel nem indokolható támogatni egy olyan, a magyarságot nyilvánvalóan lekezelő politikai erőt, amely nyíltan magyarellenes lépéseket tett például a választókörzetek magyarellenes kialakításával, polgárháborús állapotok között pedig, amikor a kárpátaljai magyarok egyértelműen Ukrajna egy Janukovics-ellenes zónájában élnek, végképp erkölcstelen politikai érdekekből veszélybe sodorni a magyarságot – érvel Kovács.

A KMKSZ ezért az elejétől fogva igyekszik úgy politizálni, hogy se a polgárháborús felek uszályába, se velük szembe ne kerüljön. Állásfoglalásaik már az ukrajnai események „szoftpolgárháborús” szakaszában is ebben a szellemben születtek, és fokozottan érvényes ez a hozzáállás, amikor a helyzet valódi polgárháborúvá látszik terebélyesedni. Kovács arra is figyelmeztet: abban reménykedni, hogy ha lángba borul az ország, Kárpátalja védve maradhat, illúziókeltés, a polgárháború fokozódása az itteni helyzet éleződését, a magyarságra leselkedő veszélyek fokozódását is jelenti.

Forrás: MTI