Oldalak

Komárom - A felvidéki magyar katolikus hívek saját püspökért könyörögtek

Jó pásztor vasárnapján, május 11-én 25. alkalommal került sor Komáromban a felvidéki magyar katolikusok imatalálkozójára, a Komáromi Imanapra. Több száz hívő a hazai magyar papi és szerzetesi hivatásokért, valamint felvidéki, magyar anyanyelvű és nemzetiségű püspökért, illetve püspökségért imádkozott. Az esemény szervezője a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a komáromi katolikus plébánia volt.


A komáromi imanap 14 órakor engesztelő szentségimádással kezdődött a Szent András templomban. A délutáni imaóra, a Nóna után, 16 órakor kezdődött az ünnepi szentmise, amit Ján Orosch érsek, a Nagyszombati Főegyházmegye főpásztora mutatott be felvidéki valamint magyarországi pap- és szerzetestestvéreivel együtt. A szentmisén az egyetemes könyörgésekben elhangzott az a fohász is, hogy a felvidéki magyar katolikusok közösségét magyar ajkú, magyar szívű, feddhetetlen múltú és tiszta lelkületű püspök irányítsa.

A jubileumi Imanapra több településről is buszokkal érkeztek a hívek, így a hirtelen őszire forduló időjárás ellenére zsúfolásig megtelt a komáromi Szent András templom. Az Imanap egyben a Pázmaneum által meghirdetett Regnum Marianum Imakilenced első állomása volt.

Forrás: Felvidék.ma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése