Oldalak

Egyesült Királyság - Mennini érsek tiltakozott az asszisztált öngyilkosság legalizálása ellen

Az asszisztált öngyilkosság legalizálása ellen szólalt fel Antonio Mennini érsek, londoni apostoli nuncius, az angol és walesi püspökök plenáris ülésén. Ha elfogadják a törvényjavaslatot, az orvosok beadhatnak halálos dózisú szereket a végső stádiumban lévő betegeknek, amennyiben azt kérik. 


Mennini érsek aggodalmának adott hangot a kezdeményezés miatt, amelyre a főpásztoroknak komoly választ kell adniuk az élet védelmében, amely Isten ajándéka. A nuncius idézi Ferenc pápát, aki ellenzi a selejt kultúráját, majd a brit és ír püspökök üzenetére utal, amelyet a 2013-as életvédő napra írtak. Ebben megállapítják, hogy a leggyengébb, legkiszolgáltatottabb emberek, a betegek, az idősek, a meg nem születettek és a szegények is az Isten által teremtett világ remekművei, akik maximális tiszteletet érdemelnek. Mennini érsek óva int a közvélemény manipulálásától, amely könnyen tévútra vezethet, ld. Belgiumban, ahol az eutanáziát a gyermekekre is kiterjesztették.

Forrás: Vatikáni Rádió honlapjáról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése