Oldalak

Erdély és Románia - Kutatják a Securitate vagyonát

Huszonöt évvel a romániai rendszerváltás után fény derülhet a kommunista titkosszolgálat, a Securitate által forgatott, majd nyomtalanul eltűnt pénzek útvonalára. 

Nicolae Ceauşescu hírszerző szolgálata mesés vagyonra tett szert a külkereskedelmi forgalom „megvámolásából” és a nemzeti kisebbségek kiárusításából. Hozzáférhetővé vált a Securitate irattárát vizsgáló intézmény szakértői számára Nicolae Ceauşescu 1982. október 15-ei keltezésű rendelete is, amely létrehozta a hírszerzés számára jövedelemforrást biztosító fedőcéget: az ICE Dunărea teljes ellenőrzést gyakorolt az import-export tevékenységet folytató román állami vállalatok fölött: árukivitel esetén a társaságok a forgalom 1,4, míg behozatal során 1,2 százalékát voltak kötelesek jutalékként a cég számláira átutalni. 

Pénzügyi szempontból ugyancsak az ICE Dunărea felelt a diktatúra idején áruba bocsátott nemzeti kisebbségek eladásából befolyt vételár kezeléséért is, amelyről pontos leltárt tartalmaz a most kutathatóvá vált iratcsomó. 

A bukaresti kommunista rezsim becslések szerint több mint egymilliárd német márkát hajtott be a Német Szövetségi Köztársaságtól (NSZK) annak fejében, hogy engedélyezze az erdélyi szászok és bánsági svábok emigrálását. 

Forrás: Erdély.ma/Háromszék/Cotidianul

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése